Lassan véget ér az Európa Kulturális Fővárosa programév, de addig is rengeteg program és látnivaló vár Veszprémben. Izgalmas kiállításokat láthattok és gyönyörű épületeket járhattok be a várnegyedben, korcsolya-és hófánkpályán kapcsolódhattok ki, és akár félnapos túrára indulhattok a város területén belül vagy a környező erdőkben. Finom kávék mellett melegedhettek fel, aztán később egy pohár itallal, koncerteket vagy DJ-szetteket hallgatva vághattok neki a mozgalmas veszprémi éjszakáknak. Összeszedtük, milyen helyeket és programokat kell még látni az idén a királynék városában.

A megújult várnegyed

A Veszprémi Érsekség tulajdonában lévő 18 műemléki épület homlokzata és tetőszerkezete újult meg a 2020-tól egészen 2025-ig tartó, a veszprémi várnegyed megújítását célzó beruházás első üteme során. Néhány száz méteren belül itt olyan látnivalókat találtok, mint a tűztorony, a Biró-Giczey-ház, a Gizella-kápolna, a Szent Mihály-főszékesegyház és az Érseki Palota. A várnegyed kivitelezési munkái jövőre is folytatódnak, ezért a várnegyed egyes részeit is újra elkerítik majd, így a terület 2024-ben a hétköznapokon késő délután, illetve péntek délutántól vasárnap estig lesz gyalogosan látogatható.

A Dubniczay-palota és a Tegularium

Az 1751-ben Dubniczay kanonok által építtetett épület ma már a veszprémi várnegyed egyik legimpozánsabb történelmi emléke. A püspöki palotával szemben álló gyönyörű barokk épületet 2002 és 2006 között újították fel, és ma már két kiállításnak is otthont ad: itt található a László Károly-gyűjtemény és a Tegularium, ahol a kiállított karcolt, kézírásos, pecsétes és bélyeges téglák Magyarország több mint 400 évének ipar-, kor-, kultúr- és művészettörténeti emlékeiként láthatók. A Dubniczay-palotábanMozgó formák című, 2024. január 31-ig látogatható kiállításon látható alkotások a mozgásra, a fényre, a tudomány, a technika és a művészet találkozására épülnek, a Zavargó vizek című tárlat pedig a Balaton és a Balaton-felvidék kulturális és ökológiai kapcsolatára reflektál (2024. január 28-ig lehet megnézni).

Téli Gyárkert

A nyáron koncertektől hangos Gyárkert Kultúrpark december 8-án Téli Gyárkertként nyílt újra. Egy 30×18 méteres jégkorcsolyapálya és 5 darab 50 méteres hófánkpálya vár – utóbbi most először nyílik majd a városban. A karácsonyi hangolódást zenés és családi programok segítik, de újranyitottak a területen korábban elérhető vendéglátóegységek is. A Gyárkert területére ingyenes a belépés, de a pályák használatához jegyet kell vásárolni. A Téli Gyárkert január 28-ig tart nyitva.

Veszprémvölgy és a Séd

A Séd az egész városon áthalad, kanyarulatait követve olyan nevezetességek mellett visz az út, mint a felújított régi kisvonat és az egykori úttörővasút végállomása vagy a Szikla nevű katonai bunker, ami a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokságának központja. Ha továbbsétáltok, a patakot követve eljuthattok a Margit-romokig. A Séd itt U alakban megkerüli a Benedek-hegyet, a kanyarulat után feltűnik a minikalandparknak is beillő Rézsűs játszótér. A következő fontos látnivaló a Szerelem-sziget (ami ma már nem sziget), és itt láthatjátok az Úrkúti malom épületét is.

Tipp: Ebben a cikkben öt veszprémi sétát ajánlunk.

A Tethys-halagút

A viadukt hídja alatti alagútban – ez a Tethys-halagút – kavicsfogú álteknősöket ábrázoló falfestményekben gyönyörködhettek. A modern freskón a Laczkó Dezső geológus, piarista tanár által felfedezett felső triász korabeli kavicsfogú álteknős is szerepel, amelyet Veszprém jelképes állataként tartanak számon. Ha pedig egyet túráznátok is a környéken, beiktathatjátok a Sintér-ároktól induló gyalogösvényt, mely egy tektonikai törésben vezet végig, és a Tethys-halagút alatt ér fel az Endrődi-lakótelepre.

Egry-kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban

A Laczkó Dezső Múzeum Egry József születésének 140. évfordulója alkalmából létrejött nagyszabású kiállítással nyitotta meg újra kapuit a felújítás után. Az első világháborút követően Keszthelyen, majd Badacsonyban letelepedett Egryt elsősorban a Balaton festőjeként tartják számon, ám ennél sokkal összetettebb életművet hagyott hátra. Így a kiállítás sem csupán a balatoni képekre koncentrál, hanem felvonultatja a festő olaszországi tanulmányútjai során készült alkotásokat is. A tárlat gerincét a múzeum képzőművészeti gyűjteményének közel 50 darabot számláló Egry-kollekciója adja, de a kiállított művek egy része műgyűjtőktől kölcsönzött darab.

A kiállítást 2024. február 18-ig látogathatjátok.

Kolodko miniszobrai

Veszprémben három – megrendelésre készült, a múltat, a jelent és a jövőt szimbolizáló – miniszobor látható, amelyeket felkeresve új nézőpontból ismerhetjük meg a várost. Ernő, az őr 2020. július 13-a óta áll őrt a várnegyed bejáratánál, a Hősök kapujának keleti pillérén. A bronzból készült, 30 centi magas őr a koronaőrök egyenruháját viseli. Ödön, az utcazenész a Kossuth Lajos utca alsó részén, az Utcazene Fesztivál és sok más zenei esemény helyszínéhez közel, a Hangvilla közelében bukkant fel. A LeoNóra, a kislány és az oroszlán című szobor pedig a Séd partján, a Kollégium utca végén található gyaloghíd park felőli részén, a vár felé eső hídvég tetején található. Itt írtunk bővebben a miniszobrok történetéről és jelentéséről.

Falfestmények és street art alkotások 

Az elmúlt években egy sor street art alkotással lett gazdagabb a királynék városa. Ezek panelházak falain, alagutakban és nem szokványos helyszíneken tűntek fel, és a város történelméből, a környék látnivalóiból merítenek ihletet. A korábbi alkotásokról itt írtunk, a legújabb utcaművészeti pályázat során született falfestményekről pedig itt.

Benedek-hegy

A vár északi oldalán kikövezett, keskeny lépcsősoron juttok le a Benedek-hegy platójára. Érdemes egy pillantást vetni a lépcső korlátjának vörös kőzetére, amely tenyérnyi, jellegzetes, csigavonalú házzal rendelkező ammoniteszek, az ősi tengerekben élt puhatestűek formáit rejti. A Benedek-hegy bizonyos források szerint egy erődnek, más történetek szerint temetkezési helynek adott otthont. Az Öngyilkosok sziklája veszélyes kiszögellés a mindig szeles hegytető peremén, sokan ugrottak le innen a szakadékba. Talán ez volt az oka, hogy az 1940-es években egy kálvária építését kezdték meg itt, amit azonban soha nem fejeztek be, mert az óvóhelyek kiépítésére kellett a pénz. A Benedek-hegy gyomrában kialakított óvóhelyet a Túrajó vezetett sétáján jártuk be.

KUNSZT!

Ha egyedi balatoni emléket vagy ajándékot kerestek, érdemes körülnézni a KUNSZT!-ban, ami kávézóként és egész napos brunchbisztróként, bemutatóteremként, galériaként és közösségi térként is működik. Közel húsz, pályázat útján kiválasztott magyar alkotó munkáit láthatjátok és vásárolhatjátok meg itt. Beülhettek egy ráérős reggelire, egy kiadós brunchra vagy egy ebédre is.

Kálvária-domb

A Szent Miklós- vagy Kálvária-domb és az itt futó sétány igazi zöld sziget Veszprém szívében, ami a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében teljesen megújult. Itt volt a XIII. század első harmadában emelt Szent Miklós-plébániatemplom, amely a török időkben elpusztult, a romok fölé pedig 1747-ben barokk kálváriát emeltek – innen származik a Kálvária-domb elnevezés. A Megyeház tér – Egyetem utca – Erzsébet sétány által határolt terület vidám utcabútorokkal berendezett parkkal, rendezvényterülettel és egy akadálymentes falsétánnyal is gazdagodott.

Kilátók a környéken

A város határain belül több kilátót is találtok. A legkönnyebben megközelíthető kilátó a Gulya-dombi kilátó, a város másik végén pedig az Árpád vezér egyik fiáról, Jutas vitézről elnevezett, több mint 6 méter magas kilátó, ami alaprajzával, a Fibonacci-spirállal az építmény, a természet és a matematika közös törvényszerűsége előtt tiszteleg. A 77-es úton, Nagyvázsony mellett található egykori szovjet szemletorony pedig nem elsősorban a panoráma, hanem a történeti vonatkozásai miatt izgalmas.

Fenyves Malom

Veszprém egyetlen épségben megmaradt, működőképes vízimalma, ahol egy interaktív kiállítást is megnézhettek a veszprémi vízimalmok történetéről, amelyek között 700-800 évesek is akadnak. Kipróbálhatjátok a régi eszközöket, őrölhettek kézi malmokon, az őrléstől egészen a sütésig végigkövethetitek a búza útját. A felújított konyhában – nagyobb rendezvények esetében az udvari kemencében – lehetőség van kenyér- és langallósütésre is. Az aktuális nyitvatartással kapcsolatban itt találtok információt.

Óváros tér

Az Óváros tér egy külön kis világ az ezerarcú Veszprém szívében. Nem véletlen, hogy szinte minden fesztiválnak kiemelt helyszíne, és az sem, hogy a város utóbbi években nyílt közösségi terei, kávézói, üzletei is a régi korok hangulatát idéző tér ódon házaiba költöznek. Az év utolsó napján mindenképp érdemes felkeresni a romantikus hangulatú teret, ugyanis egész napos évzáró utcaünnep lesz. Már délután 2-től megnyílnak az Óváros tér teraszai, zenés, forralt boros sétára invitálva időseket, fiatalokat egyaránt. Este pedig a város meghatározó lemezlovasai váltják majd egymást, és alkotnak egy nagy zenei mixet. A programról itt találtok részleteket.

Papírkutya

Kultúrbisztrónak is nevezhetjük, romkocsmának is, ahogy van itt étel-ital, koncert, pop-up kiállítás és egy olasz kisváros hangulatos sikátorához hasonlító hátsó udvar is. Az Európa Kulturális Főváros programév egyik fontos helyszíne, rengeteg koncertre beülhettek, és közben kipróbálhatjátok a magyaros és a világ számos gasztronómiai kultúrája által ihletett fogásokat, amelyek közül a vegák és a vegánok is tudnak válogatni. A Papírkutyának ezenfelül komoly rumkínálata is van, tökéletes hely a rumok színes és izgalmas világába való beavatáshoz.

Wine & Vinyl Bar & Store

A Papírkutyával éppen szemben található Wine & Vinyl Bar & Store-ban válogatott bakelitlemezek és hazai, illetve nemzetközi borászatok tételeinek tökéletes szinergiája fogad. Lemezkedvelőknek is igazi Kánaán a Wine & Vinyl, a polcokon sorakozó bakelitek közül bátran választhattok kedvencet, hiszen a hely lemezboltként is működik. A hangulat fesztelen és családias, olyan, mintha egy lemez- és borgyűjtő barát nappalijába térnétek be, aki szívesen áll be a lemezjátszó mögé is.

ActiCity

Veszprém májusban megnyílt Tánc- és Mozgásművészeti Központját, az ActiCityt mindenképp érdemes felkeresni a két ünnep között, amikor a zene és a tánc kerül a középpontba. December 27-én a Hot Jazz Band, 28-án Pál István és Bandája húzza a talpalávalót, 29-én az ABBA Tribute Show-n hódolhattok a 70-es, 80-as évek slágereinek, december 30-án pedig a Stefánia Allstars készíti elő a másnapi szilveszteri bulit.

Füge Fagyiudvar

A Füge Fagyiudvar tulajdonosai először csak egy fagyizót képzeltek el, aztán lehetőségük nyílt, hogy négy évszakos reggeliző-cukrászdát alakítsanak ki az Óváros téri, patinás épületben. A hidegben a híres fagyik helyett a finom sütemények kerültek előtérbe a szendvicsek és a péksütemények mellett, az üzlet belső része pedig tökéletes hely a felengedésre a város szeles téli napjain. A hideg napokra többek között kiadós pitékkel és gesztenyés tortával készül a hely, ezenkívül vegán, tej-, cukor- és gluténmentes desszerteket is találunk a pultban.

Foton

A Foton Veszprém új, multifunkcionális művészeti és kulturális központja, aminek a Vár utca egy régóta üresen álló épülete ad otthont. Az audiovizuális centrum különböző művészeti ágak képviselőinek helyszíne, koncerteken, vetítéseken, közönségtalálkozókon és előadásokon is részt vehettek itt, és az épületben művész mozi és specialty kávézó is működik, a pincébe pedig a Művészetek Háza digitális alkotóműhelye, a Fixír médialabor költözött. Az évet filmvetítések és különféle izgalmas programok zárják: lesz bábjáték-előadás, és itt lesz többek között az osztrák Paganin Soatnquartett koncertje is. A programokat itt találjátok.

Eplény és az Ámos-hegy

A közeli Eplénybe nem csak a Síaréna Vibe Park miatt érdemes kitérőt tenni. Ha az idő túl meleg a síeléshez, barangolhattok egy jót az 525 méteres eplényi Ámos-hegy erdejében. A területen két tanösvény kígyózik 3,6, illetve 4,2 kilométer hosszan. Az állomások információkat nyújtanak a táj földrajzáról, a jellemző növény- és állatfajokról, valamint az erdő-, a vad- és a vízgazdálkodásról. Érdemes felkapaszkodni az Ámos-hegyi kilátóba is, ahonnan jó időben látszik a Balaton, na meg a bakonyi dombok és falvak.

(Borítókép: VEB2023 EKF)

Címkék