Nevelőapja régi álmát görgette tovább Szívós Zsigmond Balatonlellén, amikor a lepusztult egykori rockkocsmát renoválta, és elkezdett ott ízletes hambikat sütni. Egy hónap alatt egész jól befutott, a zenei irány pedig nem kizáró ok: rockerek, verető technoarcok és Mozart-fanok is ugyanúgy jóllakhatnak itt.

Van a klasszikus vicc, amikor az éhes alany bemegy a büfébe, és rendel egy gitárburgert. Nem érti, mi az, mire pár harapás után kiderül, hogy akkora a hambi, hogy mindenki leeszi magát, és gitározó mozdulattal törli a szaftot a pólójáról. A gitár és a burger a vicchez kicsit hasonlóan kapcsolódik össze Balatonlellén, a 7-es főút mentén, közel a körforgalomhoz. Némi nehézségek után ugyanis megnyitotta kapuit a Rock Burger, ahol a rock & rollt próbálják minőségi burgerekkel ötvözni. Elsőre el is lehet mondani annyit, hogy a terv sikerült.

Június 14-én nyitottak volna, de a szakácsuk fogta magát és felszívódott. A nyitás július elejére tolódott, így volt mit pótolni. Igyekeznek is, hétfő kivételével mindennap kora este 6-kor kitárják a kapukat, miközben a kerítés túloldalán – stílszerűen – Zsömle névre hallgató kutyájuk jelzi a vendégek érkezését.

A helyet működtető Szívós Zsigmond elmesélte, hogy eleinte a Pergola borozó volt a mostani Rock Burger helyén. Szívós nevelőapja, Kuczogi Rudolf a Hard Rock Café szerelmese lett egy amerikai útján, valami hasonlót akart itt Lellén is létrehozni, így amikor átvette a Pergolát, át is nevezte Hordórock Borozóvá. Poszterekkel dekorálta ki a szerencsére meghagyott, hosszúkás, árnyas, fedett kerthelyiséget, és mindennap más zenekar dalait nyomatta a zenegépen. A papa azonban tavaly elhunyt, Szívós Zsigmond pedig meglátta a lehetőséget a Hordórockban.

Az alapprofilt, a rock & roll feelinget nem akarta bántani, szóval még mindig tele van poszterezve az összes fal, még a vécében is, de azért a bútorokat átfestették, és új lámpákat is feltettek a konyha kialakítása mellett. Egyelőre megmaradt a borozókorszakból örökölt hatalmas hordó alakú söntés, amit még idén eltávolítanak, mert túl sok helyet foglal.

A hamburgereket is zenekarokról, előadókról nevezték el, lett Rolling Stones, Bob Marley és persze Red Hot Chili Peppers. Mi az 1590 forintos Deep Purple-t teszteltük, és igen jóízűeket nyammogtunk. A DP alapja a házilag sütött buci, amiben van marhahús, házi paradicsomszósz, hagymalekvár, jégsaláta, paradicsom, uborka és brie sajt, mellé pedig jár coleslaw és sült burgonya, szóval igazi cuppogós gourmet fogás lett belőle.

Szívós Zsigmond szerint egész szépen felfedezték a vendégek az – amúgy nem Lelle turisztikailag frekventált részén lévő – hambiéttermet. Sokan még mindig a régi szép időkre emlékezve járnak ide pár sörért, és ha már idejönnek inni, akkor bekapnak egy-két burgert is.