Muraközy Péter volt dobos (Kampec Dolores) és filmtáros is, de sorsa 22 évesen eldőlt, amikor hetedmagával megnyitotta az Enyhe Fintor nevű helyet Veszprémben. Azóta alapító-főszervezője a Veszprémi Utcazene Fesztiválnak és ő a VOLT, illetve a Balaton Sound fesztiválok egyik megmondóembere. Ez már önmagában elég lenne, hogy ő legyen a Balaton arcai sorozat következő szereplője, de a legjobb őszi és tavaszi koncertek helyszíne, a veszprémi Expresszó Klub is hozzá kötődik. Leültünk vele beszélgetni undergroundról, változó közönségről, kifordított Veszprémről és a Balaton közelségéről.

We Love Balaton: Minden kultikusnak mondható szórakozóhely átesik egyfajta evolúción, melynek során egy zárt körből egyre feljebb lépve széles körben ismert hellyé válik. Az Expresszó is végigjárta ezt az utat?

Muraközy Péter: Természetesen. Az Expresszó 2004-es indulása óta több lépcsőben jutott el a kicsi, szubkulturális helytől a szó szoros értelmében vett nagyközönséget, jelenleg 460 főt is fogadni tudó klub- és koncerttérig. Az elején volt itt asztalon táncolás és kanapén ugrálás, ma pedig egy olyan koncertterem vagyunk, ami jó kihasználtsággal működik.

WLBa: Hogyan éltétek meg a változást?

M.P.: Én magam fejlődésnek éltem és élem meg, a közönség jelentős része azonban lélekvesztésnek.

WLBa: Tekinthető ez természetes reakciónak?

M.P.: Mindig ez történik, amikor egy pici, kevesek által ismert hely kinövi magát. Abban a pillanatban, amikor elkezdünk profibbá válni, illetve egyaránt tekintetbe vesszük a közönség, a fellépők és persze a hatóság igényeit is, azaz a jó értelemben vett underground jelleg megszűnik, a közönség egy része elpártol a helytől. Valójában ez egy érthető reakció az ő részükről. Abba már kevesen gondolnak bele, hogy a legtöbbször ez a fennmaradás záloga.

Az a jó, az működik, ha nem maga a hely indukálja a közönségét, hanem az ott fellépők „húzzák be” a saját közönségüket. Régebben az első metódus szerint működtek a helyek, így az Expresszó is, de ez ma már nem így van. Az induláskor voltak „expresszósok”, akik mindig eljöttek és megnézték, mi történik itt. Idővel ez átfordult, s nem expresszósok vannak, hanem rajongók. Ha ma egy Kowalsky-koncert lesz, holnap pedig egy Hooligans, mindkettőre azok jönnek el, akik őket szeretik.

WLBa: A hely neve a városon kívül is hívószó?

M.P.: Abszolút. Bár – és itt visszautalok a korábban mondottakra – nem a hely neve az elsődleges varázsige, hanem a programkínálat. A látogatók fele nem veszprémi. Furcsa, de ez a valóság. Keszthely, Szombathely, Siófok és Budapest alapvetően közel vannak, az onnan érkezőket megértem. Rendszeresen vannak Debrecenből vagy éppen Miskolcról is látogatóink, aminek szintén örülünk, de nem értjük.

Egy Expresszó koncert lehet egész napos program is. Akadt olyan vendégünk, aki simán ideutazott például Budapestről egy Quimby-koncertre: délre, kora délutánra ideért, megebédelt valahol a városban, ment egy kört az állatkertben, este pedig meghallgatta a koncertet. Ez a tapasztalat is azt erősíti, hogy a fellépőkért jönnek, nem a helyért.

WLBa: Ha te magad lennél ma fiatal, melyik tábort erősítenéd? Az expresszósokét vagy a rajongókét?

M.P.: Nem tudom. Van jogosultsága annak, amit az expresszósok igényelnek, de úgy gondolom, hogy a szórakozás, illetve szórakozóhely-szolgáltatás e típusa fölött elment egy kicsit az idő. A zenekarok igénylik a magasabb kvalitású szolgáltatást: jó hangosítást, kulturált körülményeket. Ha azt szeretnénk, hogy ezek a bandák eljöjjenek hozzánk, akkor alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Természetesen ma is vannak kisebb klubok, amelyek a már említett evolúció elején járnak, de ha hosszú távon is szeretnének működni, nekik is muszáj meglépni a növekedést, a fejlődést.

WLBa: Mi a helyzet a programszervezéssel? Hogyan látnál hozzá most?

M.P.: Valószínűleg ugyanígy. Nem így születtem, belenőttem ebbe a szerepbe az évek során. Azt gondolom, ugyanolyan alapelvek mentén kezdenék el dolgozni. Talán 22 éves voltam, amikor az egykori Enyhe Fintort hetedmagammal megnyitottuk. Komoly tanulás volt, és egyfajta identifikációs szerepe is volt az életemben.

WLBa: A Veszprémi Utcazene Fesztivál alapítóként és főszervezőként is a nevedhez kötődik. Erős headlinerek nélkül is működik, ezt hogy sikerült elérni?

M.P.: A VUT mára egy majdhogynem önjáró, működőképes branddé nőtte ki magát.  Folyamatosan fejlődik. Úgy látom, hogy az elmúlt három évben megtaláltuk azt a nem nevesíthető vagy konkrétan körülírható arculatot, amit az elejétől fogva kerestünk. Eljutottunk oda, hogy az emberek, a közönség elhiszik, hogy ami történik, az egész egyszerűen jó. Nincsenek húzónevek, nem kell hazai vagy nemzetközi sztárokat felvonultatnunk ahhoz, hogy sikeres legyen. Ismeretlen vagy kevéssé ismert utcazenészek jönnek hozzánk Izlandtól az Egyesült Államokig, az emberek pedig imádják őket. Szerencsére a támogatóink is.

WLBa: Mivel készültök a nyárra?

M.P.: Az Utcazene Fesztivállal van meló rendesen, de megy a maga útján, ellenben az Expresszónak a nyár egyszerűen nem jó. Májustól inkább lazítunk egy kicsit, mert nyáron senki nem akar bemenni egy zárt helyre. A teraszunk ehhez kicsi, így inkább vegetálunk. Közel van a Balaton, ilyenkor kiürül a város. Azt szoktam mondani, hogy Veszprém kifordított város: télen és ősszel pörög, nyáron pedig nem – a fesztiválokat persze nem számítom ide, mert azok mindig mágnesként működnek. Ez Veszprém örök dilemmája: átok vagy áldás a Balaton? Balatoni városnak számít-e egyáltalán Veszprém?

WLBa: Annak számít?