Úgy látszik, felnőtt a Malackrumpli: kamaszos, kócos gerillából szolid és visszafogott úrrá változott. A sörpadok után barna székeknél és terített asztaloknál ülhetünk, a fogások úgy állnak a tányéron, mint a katonák a díszszázadban. A lazaság a múlté, a Malackrumpli megmutatja szofisztikált, elegáns arcát, de mielőtt mindenkit elriasztanánk, hogy kedves Malackrumpliját lemészárolták: erről szó sincs. Csak a külső változott, a tartalom nem.

A tihanyi Fő utcán ott van minden, ami Tihany lényege: kilátás a Belső-tóra, apró falusi házak, hátul az Apátság emelkedik, levendula, napsütés, nyugalom. Meg szuvenírboltok és turisták hada. Ezek közé épült be most a Malackrumpli, amire első pillanatban rá se lehet ismerni, mintha szakítás után újra találkoznánk a régi barátunkkal. Jé, hát ennyire meg lehet változni?

A szigorúan bio zöldséggel és saját nevelésű mangalicával dolgozó birodalom, ami az utóbbi években az északi part egyik legismertebb helyévé nőtte ki magát, Balatonfüredről költözött Tihanyba. Az új Malackrumplinak otthont adó épületnek története van: egykor iskola volt, aztán Kolostor Sörfőzde, majd étterem rózsaszín falakkal, lila függönyökkel, szügyig ért a kőkemény retró. Még kell egy kis idő, míg a tihanyi életképeket megjelenítő óriási csupabarna intarziákkal megbarátkozunk, amilyeneket annak idején művelődési házakban láttunk.

Bér Rudolf a falon, nyugi a teraszon

Az ingatlan tulajdonosa azt tanácsolta Járosi Tamásnak, hogy ha nem tetszenek az intarziák, vegyék le őket nyugodtan. „Mi elmentünk az önkormányzathoz, majd a műemlékvédelemhez, hogy van itt valami a falon, kérdeztük, hogy védett-e, kell-e rá figyelni. Azt válaszolták, hogy nem tudnak itt lévő különös értékről. Azt gondoltam, hogy ne szedjük le, inkább ehhez igazítsuk az enteriőrt.”

Meghívták egy barátjukat, aki észrevette a nevet a sarokban: Bér Rudolf. Megkérdezte Tamást: „Tudod, ki az a Bér Rudolf?” Mire Tamás: „Állítólag valami naiv asztalos”. Persze, kiderült, hogy egy Munkácsy Mihály-díjas, világhírű festő, szóval az interzia maradt, sőt, ehhez igazították az enteriőr további elemeit is.

„Általában a tulajdonos hív egy belsőépítészt, és megbízza, hogy csináljon valamit, ami illeszkedik az aktuális trendhez. Ide is lehetett volna olyan enteriőrt tervezni, ami egy pesti belvárosi helyéhez hasonlít. De itt a falakon lévő intarzia az, amitől tihanyivá válik.”

Amikor nyitás után a vendégek megdicsérték a finom ételt, de rémüldöztek a belső láttán, Tamás úgy érezte, hogy „kicsit megforgatták a kést a szívemben. Tudom, hogy nem tökéletes, és sok tennivaló van vele, de nagyon sokat tettünk azért, hogy ilyen legyen.” Tamás szerint esténként jól néz ki a meleg fényű izzók fényében.

Legalább két dolog mégis változatlan: a zseniális szörpök Kapolcsról, amelyek csak a Malackrumplinak készülnek és az új helyen is méretes teraszt kapunk, tele asztalokkal. Az étlap ugyanúgy rövid, mint Füreden, az állandó elemek, mint a híres hamburger (a komoly smoker-berendezés is jött velük Füredről) és a pizza (amely Balatonfüreden még lepény néven futott) pedig maradnak, ezeket egészíti ki a szezonális, táblás ajánlat.

Mi az előételek közül (a konyhafőnök, Jacek Luzsa ajánlására) a bak choi salátával tálalt, házilag marinált keszthelyi tokhalat (2690 Ft) és akasztói pontyból készült halászlét (2900 Ft) kóstoltuk. A kínálatban a hangsúly továbbra is a szezonalitáson lesz, az alapanyagokat a balatonhenyei Fekete Bárány manufaktúrából vagy más, biogazdálkodás iránt elkötelezett biogazdáktól szerzik be.

Utána bio karalábéfőzeléket eszünk lestyánnal, rántott májashurkával (2890 Ft). A karalábé zsenge és fess, és olyan jól illik hozzá a hurka testes, fűszeres íze, puha darabossága, hogy az is erről álmodik legalább egy hétig, aki amúgy nem szereti a főzeléket.


„Emlékeztek a régi, dobozos túrókrémre?"

- kérdezi tőlünk Jacek. A túrós-krémes eperfagylalttal (1990 Ft) lágy, krémes és nem túl édes, és kárpótol minket a sok-sok évért, amit gyári túrókrém nélkül kellett eltöltenünk,  mert ez még annál is jobb. Az eperfagyi pedig önmagában is csoda.  A csokitorta meggyel és sós pisztáciafagylalttal (1990 Ft) felér egy revelációval, mert végre pisztáciaízű fagylalttal van dolgunk, nem csak pisztáciaszínű, amúgy mandulaízű lehetetlenséggel.

Halkan szól a jazz, esténként pedig Dj Titz adagolja a funky és a reggae ütemeket. Itt kevesebb ember fér el, mint Balatonfüreden: bent hatvanan, a teraszon százan, és az árakat is jócskán megemelték. Ezzel járt, hogy a Malackrumpli szofisztikált, magasabbra pozicionált hely lett.

Tamás számított rá, hogy lesznek, akik siratják a laza, „bermudás, strandpapucsos” Malackrumplit, megint mások örülnek, hogy nem sörpadon, hanem étteremben ülve fogyaszthatnak. A stranpapucsos lazulás maradni fog Füreden egy új helyen, Tihanyban pedig Tamásék most rendezik be az étterem feletti vendégszobákat, így ősztől a jóllakott vendégek akár le is dőlhetnek fent.