A 19. századi Balatonfüred a kétes egzisztenciákat is vonzotta. Az ő jelenlétüket nehezebb tetten érni a források alapján, ám nem lehetetlen. Most egy 1840. évi botrány, vulgárisan szólva, egy tökön rúgás segítségével nyerünk betekintést a füredi „félvilágba”.

Fürdő: gyógyulás vagy szórakozás?

Fürdőre utazni valamikor egyet jelentett a gyógyulással, de már a 18. században egyértelművé vált, hogy azok a társasági érintkezés sajátos helyszínei is. A 19. század derekán már megkülönböztethetjük a vendégek két csoportját: a gyógyulni, illetve a szórakozni vágyókét. Ezért a fürdők közül mind több hirdette magát gyógy- és üdülőhelyként. 

Alapvető követelmény lett a szabadidő eltöltését célzó szórakozási alkalmak megteremtése. Johann Wolfgang von Goethe tételesen fel is sorolta a kellemes fürdőhelyi időtöltés ismérveit Marienbad kapcsán: „Pompás szállás, barátságos házigazdák, jó társaság, csinos leányok, muzikális műkedvelők, kellemes esti szórakozás, remek étkezés, új, jelentős ismeretségek s újra megtalált régiek, könnyű atmoszféra”. 

A szűk téren a folytonos ismétlődés azonban unalmassá tette a fürdői időtöltést, a vendégek egy része pedig ennél többre vágyott, akár a törvényesség kereteit is áthágó, duhaj szórakozásra. Nem csoda, ha a fürdőhelyek vonzották a „hivatásos” szerencsevadászokat, a hamiskártyásokat, a prostituáltakat.

Félvilág a fürdőn

Az itt tárgyalt eset – egy 1840. évi füredi hamiskártyázás, majd az azt követő tettlegességbe torkolló vita – sajátos módon vet fényt a fürdővendégek kevésbé szem előtt levő, ám karakteres rétegére. Azokra, akik nem tartoztak a főnemességhez vagy a megyei középnemességhez, sem a tisztes polgársághoz. Ők a társadalom peremén élő, a törvényesség határát átlépő alakok, deklasszált vagy egy bizonyos szinten megrekedt elemek.

A lehetőséget jobb megismerésükre az adja, hogy a fent röviden vázolt ügyben vizsgálat indult és ennek iratai tartalmaznak értékes adalékokat. Rejtő Jenő-i történet bontakozik ki: házasságszédelgők, hamiskártyások, rosszhírű mulatóhelyek pincérei bukkannak fel, olyan kétes egzisztenciák mellett mint pl. „Strausz, azelőtt kávés, mostanában pedig lókereskedő”, „Hatschek ácsmester” vagy „Goldburgnak a fia, ki most már Aranyvárinak nevezteti magát”. De mi is volt az az eset, amelynek kivizsgálása felszínre hozta a fentieket?

Egy rúgás históriája

Zala vármegye 1843. február 13-i közgyűlése tárgyalta Román József ügyvéd panaszát Prodanovits Dániel ügyvéd ellen. E szerint ők ketten bizonyos Kováts Ferenc társaságában kártyáztak Füreden, Román pedig adósa maradt partnereinek, de nem fizetett. Sőt, amikor pár nappal később, 1840. július 22-én Prodanovits a sétatéren felszólította, hogy rója le adósságát, az hamis játékkal vádolta őt. Ezért Prodanovits Románt „farba rúgta” (más források szerint ágyékon). Román viszont továbbra is állította, hogy azért nem fizet, mert tudomására jutott, hogy Prodanovits és Kováts hamiskártyások.

Vallomások pro és kontra

Füred Zala megyéhez tartozott, ezért a vármegye részéről Bárány András alszolgabíró megjelent a helyszínen, hogy felderítse az eset körülményeit. Akadtak tanúk: Gyulay Antal füredi iskolamester hallotta, hogy Prodanovits és Kováts arról pusmognak, hogy Románt megverik, Szokolay István pedig elmondta, hogy még a rúgást is látta.

Jobaházy Dőry Imre viszont azt vallotta, hogy Prodanovits jogos adósságát akarta behajtani, de Román „mocskos kifejezésekkel illette”, ezért rúgta meg, ám Románnak baja nem esett, napokkal később is Füreden időzött.

Román azt állította, hogy súlyosak voltak a sebei, sőt, férfiúként is károkat szenvedett, olyanokat, amelyeket „feleségi hívséggel boldogított férj egy láb- vagy kézelvágásnál nagyobbnak tartand”.  A beadványban megismételte vádját, miszerint Prodanovits szerencsejátékos, aki nyáron Füreden, egyébként Pesten kopasztja meg áldozatait.

Prodanovits nem volt rest válaszolni, sőt, külön kitért Román panaszára, hogy a férfiassága megsérült. E szerint „egy aszkóros küleményű, gyenge alkotású, idült jobb s bal ágyéksérvű” férfitól úgysem akarna egy nő semmit, így veszteség Románt nem érte. Kifejtett továbbá, hogy Román kezdeményezte a kártyapartit. A sértések fejében elkövetett rúgást nem tagadta, de azt igen, hogy hamisan játszott volna.

A vámhaszonbérlő és a hamiskártyás

Prodanovits adatokat is gyűjtött Románról. Így kiderült, hogy nem ügyvédként keresi a kenyerét, hanem vámot vett ki haszonbérbe, ám ezzel visszaélt. Ügyei sorra kerültek Pest vármegye elé, ahol összesen 26 pere volt folyamatban.

De Román is utánajárt Prodanovitsnak, akiről az derült ki, hogy egy Pest mulatóhelyein életvitelszerűen tanyázó kétes egzisztencia. Gyuracskay János ügyvéd elmondta, Prodanovitsot és Kovátsot nem ismeri, de tudja, hogy egyikük sem ügyvéd, ezzel szemben mindkettő „kávéháznak szüntelen lakója”. 

Závody János kuriális ügyész úgy emlékezett, hogy két évvel korábban bizonyos „Strausz, azelőtt kávés, mostanában pedig lókereskedő, Hatschek ácsmester” és Kováts ellen már nyomozást folytattak hamiskártyázás miatt. 

Strausz József, Pest egyik legrosszabb hírű kocsmája, a Két Pisztoly bérlője elmondta, hogy sokszor látta őket játszani, Litsauer Leopold főpincér ezt megerősítette, mondván, hogy a Wurm kávéház a törzshelyük. Pokuptsik Max (Miksa) magánzó szerint is mindennapi vendégek a Wurmban mindketten. Igaz, ő azt is vallotta, hogy „Goldburgnak a fia, ki most már Aranyvárinak nevezteti magát”, szólt neki, hogy jó pénzt kereshet azzal, ha hamiskártyásnak mondja Prodanovitsot és Kováchot.

A vármegye dönt

Román tehát jó lapra tett, mikor támadói múltja iránt nyomozott. Igyekezete mégis hiábavalónak bizonyult, mert Zala vármegye nem az ő javát szolgáló döntést hozott. Mivel Román „heves és nyughatatlan természetű”, több rendbeli per folyik ellene, valamint „maga ingerlette az alpereseket bosszúságra”, a megye úgy határozott, hogy Román indítson magánjogi pert. 

Jogos a kérdés, ha felhánytorgatták viselt dolgait, miért nem tették ezt a rovott múltú Prodanovits-csal is? A lehetőséges válaszok egyike, hogy ő azonos azzal a Prodanovits Dániellel, aki 1848-ban miniszteri biztos volt, és akihez utolsó leveleinek egyikét intézte kivégzése előtt Csány László volt kormánybiztos és miniszter. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy 1843. április 2-án Prodanovits levelet írt Csánynak, akit csak „Kedves Laci bátyám!”-ként szólított meg. A levélben ez olvasható: „Hálás szívvel vettem Románnali ügyem fölötti absolutionalis végzését a zalaiaknak.”

Nem kizárt tehát, hogy számolnunk kell Csány, illetve mások, így a korábban Prodanovits által nevelőként, valamint jószágkormányzóként szolgált báró Putheány József megyei befolyásával. Ami kétségtelen, hogy amikor Prodanovits jóval később Szigligeten elhunyt, a gyászjelentés makulátlan úriemberként méltatta: „Szilárd hazafisága, a hon ügyeiben több évek alatt kifejtett tevékenysége általánosan ismeretes.”

Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a történet mindhárom szereplője, Román, Prodanovits és Kováts is a franciául demi-monde-nak nevezett félvilág figurája volt. Annak a sajátos jegyeket hordozó társadalmi rétegnek a képviselője, amelynek jelenléte meghatározó volt a nyári Füreden az ott időző tisztes polgárok mellett, csak éppen jelenlétükről kevesebb forrás vall.

A cikk szerzője Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa.