Zajlik a grandiózus teljes felújítása a Bringakörnek, miközben a Magyar Közút egymás után teszi rendbe az elhanyagolt külterületi kerékpárutakat. A Kerékpárosklub is elégedettnek látszik a fejlődés irányával, csak az a sok fránya időbeli csúszás és fakivágás ne lenne.

Igyekszünk testközelből lekövetni a Balatoni Bringakörút változásait, de az utóbbi évek felgyorsult történései miatt ehhez már szakember kell. Ezért már 2019-ben is Hubik Tiborral, a Magyar Kerékpárosklub Balaton területi szervezet vezetőjével beszéltük át, hol milyen beavatkozás, korrekció és felújítás történt. Fontos tudni, hogy jelenleg párhuzamosan zajlik jelenleg a Bringakörút átfogó nagy felújítása, valamint a Magyar Közút (ami 2018 tavaszán vette át egész Magyarországon a településeken kívüli kerékpárutak üzemeltetését) is csomó szakaszt rendbe szedett az északi parton.

Éljen a Magyar Közút!

Ritkán ünneplünk e lapban nagy állami mamutcégeket, de az útfenntartó vállalat rengeteget tett most azért, hogy a bringás turisták ne forduljanak vissza a szörnyű állapotú bicikliutak láttán. A Magyar Közút 300 millió forintot kapott arra, hogy a legrosszabb állapotú szakaszokat felújítsák az északi parton. "Hat szakaszt újítottak fel, ebből hármat-négyet évek óta javasoltunk" – mondta Hubik.

A Kerékpárosklubnak egyébként kifejezetten jó a kapcsolata a Magyar Közúttal. Ez a Bringakörút fejlesztése során alakult ki, még egy együttműködési megállapodás is benne van a pakliban, így akár egy forródróton is jelezhetnék, ha a bringaút valamely szakasza megrongálódott, belepte a sár vagy a növényzet. Jó példa az együttműködésre, hogy egy telefonbeszélgetés alkalmával szóba került a keskeny, kanyargós, rossz állapotú Füred-Tihany bringaúton a szaggatott terelővonalak felfestése, hogy este, is látszódjon a sávozásból, itt bizony rondellákat kell kerülgetni. Tihanynak hiába jelezték ezt éveken át, az önkormányzat nem tett semmit. Mióta a Közút átvette ezt a szakaszt is, jobb a helyzet, hamar felfestették a sávokat (érdekesség, hogy ez a szakasz hivatalosan a Balaton-meder részének számít).

És akkor a lényeg: az ábrahámhegyi, Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti, a zánkai tábornál lévő, a Balatonszepezd-Révfülöp közötti, valamint a Balatonedericsnél és Balatongyöröknél elterülő szakaszokat renoválták mostanság.

 Fűzfő és Almádi között annak ellenére is felújítottak, hogy távlatilag új nyomvonalon vinnék végig a Bringakörutat, közvetlenül a vasút mentén. A Magyar Kerékpárosklub Balaton csak a vasút északi oldalán megépülő kerékpárutat támogatja, de azt is előzetes környezetvédelmi hatástanulmány kiértékelése után. Ha a vasút tó felőli oldalán vinnék a nyomvonalat, az jelentős természetpusztítással járna, vizenyős részeket kellene feltölteni, fákat kellene kivágni, és állatok élőhelyei kerülnének veszélybe. Hubik szerint nem megengedhető, hogy ilyen beruházások aránytalan természetkárosítással járjanak.

Halad a Nagy Felújítás is

A nagy globális felújítást tavaly kezdték el a nem engedélyköteles szakaszokkal. Idén Balatonmáriafürdőtől Balatonboglárig csinálják a szintén nem engedélyes szakaszokat, ezek zömmel kis forgalmú belterületi utcák. Tavaly a balatonfenyvesi önkormányzat is felújított saját maga érintett utcákat. "Több kilométeren át nagyon jó burkolat létesült, burkolati jelek és irányjelző táblák kerültek ki" Hubik szerint. Tavaly a balatonszemesi szakaszt is megcsinálták. Ősszel már az engedélyköteles szakaszok is sorra kerülnek. Balatonőszödnél meg fog szűnni a 7-es főút menti bicikliút, a nyomvonalat a Szent István utcára terelik, ezt már újra is aszfaltozták. Felújítottak errefelé egy gyalogos-bringás hidat, illetve egy másikat is építenek.

Az északi nagy felújítás még csúszik, bár vannak fejlesztések: a zánkai önkormányzat például megcsinálta Szepezd felé az egyik utcát. A tavaly óta felújított szakaszok Hubik szerint teljesen jók, bár sok köztük egyszerű mellékutca. Sok helyen megszüntettek korábbi akadályokat, Balatonvilágoson például az eddigi balesetveszélyes forgalmi rendet módosították, innentől az állomástól a meredek lejtőn lefelé jövőknek van elsőbbségük a vasút mentén egyenesen haladókkal szemben.

Fapusztítás

Szomorú a helyzet az épülő M76-os autóút mentén, ami Zalaegerszeget köti össze egyszer az M7-essel. Most ideiglenesen leaszfaltozott nyomvonalon megy a Bringakörút, de a végleges megoldás se lesz szívderítő a régi erdős-mocsaras-természetes szakaszhoz képest. Ha elkészül az M76, Hubik szerint "sztereóban fogod kapni az autóforgalmat": egyik oldalon a régi 76-os, másik oldalon a sztráda. "A legszebb, legnyugodtabb része volt a Balatonnak, ez katasztrófa" – sommázta a helyzetet a Kerékpárosklub önkéntese, aki úgy értesült, hogy a Natura 2000-es védettségű területen húsz hektár fát vágtak ki, a létező legrosszabb, májusi időszakban.

Hubik Tibort kérdeztük a Balatonra merőleges kerékpárutakról is. A 65-ös főút mentén Siófoktól, sőt Ságvártól délre építik most a bringautat (a Ságvár-Siófok szakaszt jómúltkorában mi is teszteltük, széles, jó minőségű, de nem túl izgalmas bringaút). Másfél éve adták át a Káptalanfüred-Veszprém útvonalat (dettó leteszteltük, csodás bringaút). Ennek van egy leágazása Szentkirályszabadjáról Litér felé, aminek pedig van egy hiányzó szakasza, le kéne aszfaltozni. A Budapest-Balaton bringaút hatalmas csúszásban van, tavaly elkészült a 710-es főút alatti bringás alagút, de még egyik irányból sincs összekötve más bicikliutakkal. Balatonakarattyán lesz ugyanis a 0. kilométerköve a Budapestig nyúló bringaútnak. Ha egyszer elkészül.

Címkék