Szőlő és bor, bauxit és barlangok - a város és környékének történetét a szőlőtermelés és a borkereskedelem, a vasút kiépülése, a bauxitbányászat, a város alatt húzódó barlangrendszer és a felszínre törő, télen is 18 fokos vizek alakították.
Tapolca légvonalban 12 kilométerre fekszik a Balatontól, de története szorosan összefonódik a tóval, az évezredes kereskedelmi útvonalaknak, a vasúthálózatnak köszönhetően. A települést már az újkőkorban is lakták, és itt találkoztak a rézkor idején kialakult úthálózat elemei. A meleg vizű tavat (ez a mai Malom-tó) és a tanúhegyeken termelt szőlők borait a rómaiak is értékelték, Tapolca római kori elődjén haladt keresztül az Aquincumot Itáliával összekötő legrövidebb útvonal. A város nevét (Topulza) először III. Béla 1182-84-es oklevelében említik, a 14. század második felében már a környék központja.
Az 1900-as évek első évtizedében készült képeslapon a város főutcája látható. A 19. század végén iskolák, kulturális középületek sora épült a városban.
A fejlődéshez az is hozzájárult, hogy 1891-ben megépült a Sümeg-Tapolca, 1903-ban a Tapolca-Keszthely, 1908-ban pedig a Tapolca-Budapest vasútvonal. Ez utóbbi megnyitása utáni évben naponta két gyorsvonat és egy személyvonat indult a fővárosba. A gyorsvonat menetideje 5 óra 15 perc, a személyvonaté 7 óra 30 perc volt. (Ma a gyorsvonat 3 óra alatt teszi meg ezt a távot, de volt már gyorsabb is a menetidő). A vasútállomásról készült fotó az 1900-as évek legelejéről származik.
Egy kicsit máris elszakadunk a várostól, ám mivel szerves egységet képez a régióval, nem hagyhatjuk ki a Káli-medence történetének egyik legfontosabb képét: az 1910-es fotón Cholnoky Jenő földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tanulmányozza a kővágóörsi kőtengert. A Pannon-tenger üledékéből felszínre került, néha szürreális formájú kövekből a 19. század végéig malomköveket vágtak - innen kapta a nevét Kővágóörs település is.
A Tavasbarlangot 1903-ban, kútásás közben fedezték fel, majd 10 évvel később megnyitották a nagyközönség előtt. Magyarországon ez volt az első barlang, amit villanyvilágítással láttak el és turisztikai célokra is használtak. A város alatt egy egész barlangrendszer húzódik, a járatok együtt kb. 15 kilométer hosszúak (de a becslések szerint az is lehet, hogy 20 kilométernél is hosszabbak), és ezzel Magyarország negyedik leghosszabb barlangrendszerét adják ki. A Kórház-barlangot 1925-ben fedezték fel, és a hetvenes évek óta gyógybarlangként használják néhány termét, mivel a levegője terápiás hatású a légúti megbetegedésekre. Az üdvözlőlap 1912 körül készült - és nem, ma nem lehet fürdőzni a barlangban.
Öregtónak is hívták a Malom-tó felső részét, amelyet a felszín alól, a város alatti barlangrendszerből feltörő, 18 fokos forrásvíz táplál. A források felduzzasztásával kialakított tóegyüttes egyik tagját ma Felső-tónak is nevezik. A tó vize télen sem fagy be, hidegben sejtelmesen gőzölög a régi épületek és a kőfalak között. A fotó 1917-ben készült.
A Szent György-hegy 1917-ben. A Tapolcát körülölelő tanúhegyek a Balaton-felvidék legizgalmasabb képződményei: 4-5 millió évvel ezelőtt keletkeztek, amikor az egész területet a Pannon-tenger borította. A tanúhegyek a tenger legmélyén zajló heves vulkáni tevékenység hatására jöttek létre. Később az az üledék lekopott róluk, és maradtak máig a kemény bazalttal fedett részek, amik a már lepusztult terület eredeti magasságát mutatják. A Szent György-hegynek a honfoglaló magyarok a Magashegy nevet adták, ennek emlékét őrzi Hegymagas neve.
A Kistó (ma Alsó-tó) 1932-ben, a távolban a Szent György-hegy magasodik. Ma rendezett sétány futja körbe a tavat, és többek között a Pisztráng és Bor Fesztivál helyszíne.
1934-ben ilyen volt a panoráma a Badacsonyról a Tapolcai-medencére. Jobbra a Gulács, mögötte a Csobánc. A szőlőtermesztésnek és a borkereskedelemnek hatalmas szerepe volt a város fejlődésében. Tapolca alatt egy hatalmas pincerendszer található, igazi labirintus, ami a város borkereskedelmének és az abban meghatározó szerepet betöltő zsidó borászdinasztiáknak az emlékét őrzi.
A tapolca-diszeli Stankovics-malom 1935 körül. A Tapolcai- és a Káli-medence egykor rengeteg malomnak adott otthont. Csak Pulától Gyulakesziig több mint harminc üzemelt, a legbőségesebb vize pedig a diszeli Eger-pataknak volt. Stankovics György molnármester modernizálta és víziturbinával látta el az Eger-patakra épült malmot, 1915-ben saját áramfejlesztőt vett és elkezdett áramot termelni a településen – 11 utcai lámpát és több mint 62 családot látott el árammal. A malom felújított épületében ma az Első Magyar Látványtár és a Kávéház a Vörös Lóhoz található.
Vidám fürdőzők a Malom-tavon, valamikor az 1940-es években. Sokáig strand és fürdőház is működött a város közepén. A fürdőszobák elterjedésével aztán egyre több szennyvíz került a tóba, vize fertőzővé vált, így a strandot bezárták. Ma már csak december 31-én, a szilveszteri közös úszás során lehet legálisan csobbanni a Malom-tó télen is 17-18 fokos, és ma már tökéletesen tiszta vizében - ezt több százan meg is teszik minden évben.
1949, a Nagyboldogasszony-templom és az Irgalmas nővérek zárdája. Az eredeti épületet még Tapolca első ura, Turul ispán emeltette a 13. század század első felében, majd a karthauziak a 15. század elején gótikus, keresztbordás mennyezetű szentéllyel bővítették, Padányi Biró Márton veszprémi püspök pedig barokk hajót építtetett hozzá. A templom északi oldalához kapcsolódó rendházat Ranolder János püspök építtette 1872-ben. Ma rendháznak és óvodának ad otthont az épület.
1949., kilátás a csobánci várból Szigliget és a Szent György-hegy felé. A hegytetőn álló Csobánc várát soha nem tudta bevenni a török. Öntörvényű kapitánya, a "magyar Achilles" jelzővel is illetett Gyulaffy László az 1540-es évek elején vette át a váruradalom kormányzását. Amellett, hogy gyakran fosztogatta a környékbeli falvakat, verhetetlen bajvívó hírében állt, többször megküzdött a törökkel a Balaton jegén.
A panoráma nem sokat változott, ahogy az sem, hogy a városiak gyakran járnak ide, ha egy kis nyugalomra vágynak. Nem véletlen, hogy ez a siklóernyősök egyik kedvenc helye, és itt vett nyaralót Tolnay Klári színésznő is, akinek egykori búvóhelyén ma a Villa Tolnay Bor- és Vendégház üzemel.
Az 1966-os fotón a Tapolcai-tavasbarlang egyik terme látható. A Tavasbarlang nagyobb része víz alatt van. Kb. 70 métert lehet bejárni gyalog, és nagyjából 180 méteres szakaszon lehet csónakázni. A barlangászok legújabb felfedezéseivel ebben a cikkben foglalkoztunk.
Nyirádi bányaterület, 1966. Ebben az évben lett Tapolca a bakonyi bauxitbányászat központja, és nyerte vissza korábban elvesztett városi rangját. A bauxitbányászat során a karsztvízszintet a szivattyúzás annyira lecsökkentette, hogy a Tapolcai-tavasbarlangban 1982 és 1998 között nem volt víz.
A csak kicsit látszódó buszpark és az öntözőkanna miatt nem maradhatott ki a VOLÁN-telepről készült 1973-as fotó.
A Tapolcai-medence tanúhegyeinek tetejéről elénk táruló panorámának megosztó, de jellegzetes elemei a tapolcai Y-házak. Az első ház építését 1972-ben kezdte meg a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat, Kiss Tamás építész-városépítész tervei alapján ún. alagútzsalus technológiával. 9 darab ilyen ház épült, több ütemben. Ebben a cikkben írtunk róluk részletesen. A képen a Tavasbarlang egykori bejárata látható, háttérben az Y-házakkal.
A Malom-tó 1981-ben Gusztival, a népszerű hattyúval. Gusztiból több is volt, mivel nem mindig érte meg a következő szezont, de ez szerencsére az őt lelkesen etető helyi gyerekeknek nem tűnt fel.
Az 1981-es Bányász Ifjúsági Nap a közeli Viszló-pataknál. Fesztiválhangulat focipályával, koncertekkel, kötélhúzó-versenyekkel.
R. Kiss Lenke Metamorfózis című, krómacél alkotása 1982-ben került a város központjába, és ekkor készült a fotó is. A gyerekek állítólag féltek tőle, a helyeik pedig egyszerűen csak "szörnynek" hívták a szobrot. Ma már növények takarják el a szürreális kreációt.
A korabeli képeslapok forrása: N. Horváth Erzsébet - Parapatics Tamás: Múltidéző Tapolcai Képes Lapok, Kölcsey Norbert, 2009.
