550 méter hosszú, Kékszalag nevű sétányt alakítanak ki Balatonfüreden, ezzel három sétányt összekötő, egybefüggő sétálórész jön létre néhány hónap múlva a város parti részén. Idén májusra már most több szállásfoglalás érkezett be, mint tavaly ilyenkor, a vírus miatt leutazóktól azonban azt kérik, még lakóhelyükön szerezzék be, amit csak tudnak.

Március első napjain óraműpontossággal köszönthettük a tavaszt: 10-15 fokokkal többnyire napsütéses órákban volt részünk, bár hétvégére azért igencsak lehűlt az idő, mindössze 5 fokot mértek a tó körül is. Ez a napsütéses, de hideg idő kitart a hónap második hetében is, hétközben 6 fokra, néhol borult időre számíthatunk az Időkép előrejelzése szerint, aztán pénteken megint jön a front, és 10-11 fokra emelkedik a hőmérséklet.

És most lássuk, mi történt az elmúlt egy hétben a Balatonon a vírushelyzettől kezdve a kulturális hírekig!

Vírushelyzet

Újabb szigorításokat vezetett be a kormány a járványhelyzet harmadik hulláma miatt: március 8-ától két hétre lezár az ország, néhány kivétellel minden intézmény, szolgáltatás szünetel addig. Mi maradhatott? Többek között az ételszállítás, a bankok, a drogériák, továbbá a parkok, az arborétumok és a termelőibor-kimérések is nyitva maradhatnak. (24.hu, Káli Kövek Borászat)

Azt kéri a Balatoni Szövetség elnöke, hogy aki a járványhelyzet miatt úgy dönt, hogy leköltözik a Balatonra, azt megelőzően a lakóhelyén intézzen el minden bevásárlást, különös tekintettel a patikára. A március 8-án kezdődő szigorítások miatt arra lehet számítani, hogy sokkal többen lesznek a Balatonon, mint amire a kereskedők, a szolgáltatók fel vannak készülve – mondta Lombár Gábor, aki egyben Balatonfenyves polgármestere is. (ATV)

A fentiek értelmében 2021. március 10-től (szerdától) újra megnyithat a badacsonyörsi Folly Arborétum is. A hét minden napján 10 és 18 óra között látogathatjátok az arborétumot. (Folly Arborétum közleménye)

Közlekedés

Átalakítják Tapolca autóbusz-pályaudvarát és környékét. A Volánbusz Zrt. autóbuszai március 8-tól ideiglenesen az Ady utcából indulnak. A fejlesztés pikantériája, hogy a 40 éve a városközpontban lévő, Metamorfózis nevű emblematikus szobrot is át kellett helyezni. R. Kiss Lenke alkotását valószínűleg a Déli Városkapunál állítják majd fel újra. (Veol)

Hamarosan lezárul a bicikliút kiépítése Felsőörsön és Alsóörsön át egészen a Balatonig. A bringazas.hu tesztelte is az összesen 750 millió forint uniós és kormányzati támogatásból készülő, kilenc kilométeres utat. Képeket a cikkben találtok. (Bringazas.hu)

Kultúra

A Balaton Brigád című thrillersorozat nyerte el a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvény díját. A sorozat producere Krigler Gábor, vezető rendezője pedig az Arany Medve díjas, Oscar-díjra is jelölt Enyedi Ildikó. A berlini filmdíj után már az RTL Klub is beszállt a projektbe. A Balaton Brigád egy különös hangulatú történelmi thriller, mely a magyar tengernél játszódik, a 80-as évek derekán. (Filmhu)

Stratégiai megállapodást kötött a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. az Európa Kulturális Fővárosa-projekt megvalósítása érdekében. Hallgatók, oktatók és az EKF partnerei dolgoznak majd együtt kreatív projekteken. A MOME a veszprémi Pannon Egyetemmel (amely szintén csatlakozott) is együttműködik majd. (Veszprém–Balaton 2023 Zrt. közleménye)

Római leletek után kutattak fémkereső segítségével a Balaton Múzeum azon önkéntesei, akik egy fenékpusztai szántáson bronzfüggőt, római kori pénzérméket és egy bronzkarika-töredéket is találtak. A talált kincsek a múzeumhoz kerülnek majd. (Zaol, TV Keszthely)

Épül-szépül

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok Balatonfüred új sétányán. Az 550 méter hosszú Kékszalag sétány a Füred Kempinget köti majd össze a Széchenyi sétányon keresztül a Tagore sétánnyal, így egybefüggő sétálórész jön létre néhány hónap múlva a város parti részén. A tervekről a cikkben láthattok képeket. (Balatonfüred.hu)

Három uniós projektet is vizsgál az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Keszthelyen, kettővel kapcsolatban pedig a rendőrség is nyomozást rendelt el. Mintegy másfél milliárd forintnyi uniós támogatásról van szó, melyet a helyi óvoda, a városi strand és a Reischl-féle sörház felújítására kaptak, amivel alig haladtak valamit. Az óvodát például már idén januárban át kellett volna adni. (24.hu)

Gasztró

Szigligeten folytatja karrierjét Palágyi Eszter. Az éveken át Michelin-csillagos éttermet vezető séf a Várudvar Étterem égisze alatt készül a szezonra (az étterem a séf nevével is kiegészül: Szigliget Várudvar Étterem – Palágyi Eszter). Kétszer 100-150 fős éttermi kapacitással heti hét napon át tartanának majd nyitva, reggeli-, ebéd- és vacsoralehetőségekkel. (Dining Guide)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Ördög Nóráék Nekem a Balaton nevű kisboltja elköltözik, a Balatonakarattya elején lévő körforgalomnál tűzték ki új helyük címét. Az építkezés már a héten elkezdődik, így májusban akár meg is nyithat az új hely, amennyiben azt a járványügyi szabályok is engedik. A mostani hely persze még nyitva van, sőt, valamilyen formában lehet, hogy később is megmarad. (Street Kitchen)  

Sport & strand

Minden eddiginél több, 41 önkormányzat és strand csatlakozott a Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogramsorozathoz. A rendezvényeket júliusban és augusztusban, szombatonként tartják majd meg a tervek szerint. A program részeként folyamatosan fejlesztik, újítják a strandi sporteszközöket, valamint a homokos pályákat is karbantartják. Az eddigi csatlakozók listáját a cikkben találjátok. (Turizmus.com)

Fonyód–Badacsony helyett Zamárdi–Tihany, illetve Zamárdi–Balatonfüred között, egy rövidebb és egy hosszabb távon rendezik meg idén – a tervek szerint júliusban – a Balaton-átevezést. Zamárdi önkormányzata nemrégiben kötött szerződést a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel. A hírek szerint kinőtte már magát az esemény Fonyódról, ezért változtattak. (HVG)

Turizmus & szállás

Egyre csak emelkedik a szállásfoglalások száma a szezonra: májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint – ez pedig 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Bártfai Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának mesteroktatója szerint nem ördögtől származó gondolat, hogy belföldön is csak vakcinaútlevéllel vagy friss negatív teszttel lehessen igénybe venni a szálláshelyek szolgáltatásait. (Pénzcentrum)

+ Heti örkényi sztori

Hogyan kapcsolódhat egymáshoz egy kacsaitató és egy lopott telefon? Siófokon furcsa módon akart túljárni a rendőrök eszén egy 64 éves férfi: miután a postán talált egy elhagyott, 200 ezer forint értékű telefont, azt hazavitte, ám a rendőrség egy órán belül meg is jelent a férfi otthonában. Mielőtt beengedte volna a hatóság embereit, a férfi eldugta a mobilt az udvarán lévő, vízzel teli kacsaitatóba. Az akció azonban így is sikertelen volt: vízálló tulajdonsága révén a telefon leleplezte a férfit. (444)

Címkék