Hogy kerül a SkizoBor és a Sike Balázs pincéje névre keresztelt prémiumbor egy békebeli épületben egykor működött kisvendéglőbe? A badacsonytördemici Nefelejcs új tulajdonosai, Sike Balázs és Velényi Réka, egy fedél alá hozva a három márkát, életet leheltek a helyiek szemében igazi legendaként élő vendéglőbe. A Nefelejcsben jártunk, és a minőségi borok mellett figyelemre méltó ételeket, sőt még egy kiállítást is találtunk.
Nefelejcs, nem feledünk!
Az első generációs borász és felesége 2010-ben hívták életre a Skizót, és a kis családi vállalkozás borbárja is saját lakóházuk egy leválasztott részében kapott helyet, egészen mostanáig. Ahogy nőtt az érdeklődés és gyarapodott a család is, kénytelenek voltak új hely után nézni. Miután megvásárolták a rossz állapotú, de lehetőségekben bővelkedő épületet, sokat gondolkoztak a néven.
„Mindig vannak ezek a jól átgondolt kommunikációs dolgok, de sokszor a legegyszerűbb működik. Például ebben az esetben az volt, hogy mindenki Nefelejcsnek hívja ezt az épületet, meg igazából mi is így hívtuk” – meséli Balázs, miért döntöttek úgy, hogy (a hagyományőrzésnek is teret adva) nem hagyják feledésbe merülni az egykori vendéglőt.

Egy borbár, ahol nagyon finom ételek készülnek
„Amikor megvettük ezt a helyet, akkor eldöntöttük, hogy étterem, na, az biztos nem lesz. Ehhez képest azért ha egy pénteki vagy szombati napon valaki ellátogat hozzánk, akkor mégiscsak mást lát. Ettől függetlenül szeretnénk úgy definiálni magunkat, hogy ez egy borbár, ahol nagyon finom ételek készülnek” – mondja Velényi Réka, aki a Nefelejcs háziasszonyaként ha kell, felszolgál, ha kell, a fogások esztétikáját álmodja meg, és úgy általában kézben tartja a dolgokat.

A minőségi borok mellől nem hiányozhatnak a hideg borkorcsolyák sem. Az alapanyagokat nem aprózták el: a kovászos kenyér a Búzalelke pékségből, az olívabogyó pedig az igaziolivától érkezik. A kacsarillette (2490 Ft) enyhén sózva tökéletesen harmonizál a várvölgyi briós édeskés ízével és a savanyított zöldségekkel, a tálalás pedig egy újabb szintre emeli az egyébként roppant egyszerű ételt.
A borkorcsolyákon túl
A Sike Balázs nevével fémjelzett, a SkizoBornál egy magasabb kategóriába lépő borok megjelenése mellett az előző helyhez képest a Nefelejcs egyik legnagyobb újítása a melegkonyha. A rövid, de tartalmas étlapon a letisztult főételeket Réka és Balázs úgy állította össze, hogy minden fogáshoz tudjanak bortársítást ajánlani, és mindenki találjon az ízlésének megfelelő ételt. A házaspár a főételek terén is a minőséget képviseli, és a fontosabb alapanyagokat is a környékről szerzik be. Így kerül a tányérra Baracskay Péter nemesgulácsi szürke marhája és a tapolcai pisztráng is, a zöldfűszeres kolbászokat pedig a zalai Karmacsról hozzák a borbárba.
A szárnyas, a sertés és a hal mellett a grillezett camembert is megtalálható az étlapon, de a legkülönlegesebb alapanyag talán a nemesgulácsi szürkemarha-fartő (4990 Ft), hiszen a hús egyenesen a szomszéd faluból érkezik a borbárba. A köret szezonálisan változik, de mi még pont elcsíptük a spárgaszezont, így a rozmaringos burgonyával és barnamártással tálalt, közepesen átsült, zsenge hús mellett megkóstolhattuk a tökéletesen ress zöldséget is.
A vendégek kétféle desszertből, egy napi ajánlat és egy időszakosan változó nyalánkság közül választhatnak. Ezekből az egyik általában egy tortaszelet, a másik pedig egy pohárkrém. Mi az utóbbit, a Rákóczi-túrós pohárdesszertet (1490 Ft) kóstoltuk. Rékától tudjuk, hogy amikor sikerül környékbeli termelőktől származó friss gyümölcshöz jutni, akkor azt használják az édességekhez.
Amikor nem Anna főz
Egy másik – számunkra meglepő – fordulat, hogy Balázs ezúttal a konyhában is megmutatja, hogyan kreál az egyszerű alapanyagokból harmonikus gasztronómiai élményt. De mielőtt még belevetette volna magát a konyha igazgatásába, a szegedi Alabárdosból ismerős Tóth Pálnál stázsolt. A bejáratnál a „Hétvégente Anna főz!” feliratú tábla jelzi, hogy azért nem mindig ő van a konyhán – bár ez egy sikeres borásztól nem is elvárható –, és elárulta azt is, hogy felesége, Réka is sokat hozzátesz a fogások megalkotásához.
„Rokon szakmák ezek, nagy vonalakban hasonlókról van szó: alapanyagokról, tulajdonságokról, technikákról, technológiákról és a balanszról. De az olyan komoly konyhát, mint amilyet a Pali visz, azt úgy lehet aposztrofálni, hogy hétből hat nap a szüret: ha hibázol, az egész éves munkád látja kárát” – meséli Balázs a stázsolás során szerzett tapasztalatairól.

Bor, konyha, barátság
„Nagyon jó egy jó pohár bor, meg még jobb, hogyha van mellé egy finom étel, de fontos, hogy a szellem is jóllakjon” – emeli ki Réka, a Nefelejcs szlogenjére reflektálva. „Nagyon szeretnénk azt, hogy egy kicsit közösségi tér jellege is legyen ennek a helynek, ami nem biztos, hogy a főszezonban valósul meg, amikor eleve van egy óriási programtúltengés a Balatonon. Sokkal inkább az egész évben gondolkodunk.”

Amíg Balázs a borokkal foglalkozik, Réka azon munkálkodik, hogy megtöltse a Nefelejcset élettel. Ottjártunkkor éppen Vitáris Gábor kiállítása díszítette a borbár falait, de terveznek felolvasóesteket és kisebb koncerteket is. Július 2-án és 3-án például a NOS pop-up eseményének adnak teret, ahol többek közt magyar dizájntermékekkel, printekkel, könyvekkel és még egy csomó izgalmas dologgal találkozhatunk.
„Sok programmal készülünk a nyárra is. Meghívunk olyan művészeket, olyan termelőket, akiket szívesen bemutatnánk. Én hiszek abban, hogy nem leszel kevesebb azért, mert másnak is jó. Ezeket az értékeket szeretnénk képviselni, hiszen azért tudsz tenni, ami a mikrokörnyezetedben történik” – foglalja össze Réka a Nefelejcs misszióját.

Az egyébként a SkizoBor és a Sike Balázs pincéje tételeket árusító, boltként is működő Nefelejcs a pünkösdi hétvégétől nyári nyitvatartással, csütörtöktől hétfőig várja a vendégeket.