Vegán séf, amatőr hajóépítő, vízimentő, mesegyűjtő, helytörténész és ökológus is tart előadást a szeptember 10-i, balatonfüredi TEDxBalatonon, ahol a régióból érkező előadók – közösségszervezők és szakemberek – rövid, izgalmas és inspiratív történeteket osztanak meg a közönséggel. A TED-előadások világában otthonosan mozgó, „közösségi motorként” is ismert szervezőkkel, Sághy Krisztinával és Szendi Zsuzsával beszélgettünk az előadók kiválasztásáról, önkéntességről és egy hamarosan induló közösségi platformról, a Kompánia Balatonról.
We Love Balaton: Mindketten „régi motorosnak” számítotok TEDx-szervezésben. Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel a műfajjal?
Szendi Zsuzsa: Hat éve kezdtem szervezni a TEDxConversation beszélgetéseket Szombathelyen, ahol fontos volt, hogy a TED-előadások szellemében kezdjünk beszélgetni is, egymást megértve, egymásra odafigyelve, egymás gondolatait támogatva. Közben több magyarországi TEDX-en részt vettem, igazi „TEDster” lettem. Aztán lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek az első TEDxEger szervezésében.
Sághy Krisztina: A TedxConversation mellett a Kompánia-programok szervezője vagyok, amelynek célja a magyarországi párbeszédkultúra fejlesztése. Felmerült, hogy mi lenne, ha a Balatonra is szerveznénk egy TEDx-et, ahol izgalmas történeteket, innovatív gondolatokat, izgalmas embereket mutatnánk be. Megkaptuk a TED-licencet, és felkértem Zsuzsát, hogy pályázzunk a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatására.
A fő szervezők
Sághy Krisztina
A Kompánia beszélgetés-, előadóügynökség és társasági klub alapítója, a TEDxConversations programvezetője, a PORT.hu egykori főszerkesztője, salestréner, matematikatanár, networking artist. Részt vett a TEDxDanubia szervezésében.
Szendi Zsuzsa
Művészettörténész, településfejlesztő, senior fejlesztési tanácsadó és projektmenedzser, Szombathely és Eger egyik közösségi motorja, TEDxConversations nagykövet, a TEDxEger egyik szervezője és előadók felkészítője.
Kaizer-Garai Sarolta
Port Event Rendezvényügynökség ügyvezető igazgatója, senior rendezvény manager.
Végvári Imre
A Kompánia alapítója, a TEDxDanubia társkurátora, a TEDxMETU kurátora, a TEDxConversations program alapítója és vezetője.
WLBa: Hogyan választottátok ki az előadókat?
S. K.: Az előadók egy részét mi hívtuk meg, a többit a jelentkezők közül választottuk ki. Egyperces videókkal lehetett pályázni, ez alapján behívtuk őket egy négyperces előadásra, ahol a zsűrivel együtt kiválasztottunk 12 embert.
Sz. Zs.: 38-an jelentkeztek, és annyira jó volt, hogy mindenféle korosztályból, mindenféle szakterületről, érdeklődési körből. Sőt, a Balaton mindkét partjáról, így tényleg sikerült azt megvalósítani, amit szerettünk volna, hogy a teljes balatoni régiót és sokféle korosztályt elérjünk, a fiataloktól az egyetemistákon át a tapasztalt szakemberekig. Ott lesz többek között Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Mihályi Jeromos konventuális perjel a Tihanyi Bencés Apátságtól, dr. Kocsis Janka gyógyszerész, a Tudatos Gyógyszerhasználat Egyesület elnöke, de tart előadást egy 18 éves gimnazista, Szabó Viktória is, aki arról fog előadni, hogy a korosztálya hogyan éli meg a Balatont, mi az, ami számukra izgalmas.
TED és TEDx
A TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) egy globális konferenciasorozat, amelynek jelszava „ideas worth spreading”, azaz olyan gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni. Az előadóknak összesen 18 perc alatt kell átadniuk az információt és inspirálniuk a hallgatóikat. Az első konferencia 1984-ben volt, 1990-től évente megrendezik, a legkeresettebb TED-es előadók történeteit már több száz milliószor nézték meg.
A TEDx-ek önálló TED-események, bárki megszervezheti azokat, ha megkapja az ingyenes TED-licencet. Ezek nonprofit események, de olykor díjhoz kötött a látogatásuk, vagy szponzorok segítségével fedezik a költségeket. A cél, hogy a rendezvény beszélgetéseket indítson el és közösséget szervezzen.
WLBa: Mitől lesz izgalmas egy TED-előadás?
S. K.: Egy TED-előadás maximum 18 perces lehet, rövid, tömör és valamilyen újító gondolatot közvetít. A lényege, hogy bárki megértse, mindenkinek szóljon, ne csak egy tudományos közegnek. Éppen ez az izgalmas a TED-előadásokban, hogy mindent megtudhatsz a világról úgy, hogy nem kell szakmabelinek lenned, és ez számomra egy rettentő nagy varázslat.
Sz. Zs.: Egy TED-előadástól azt várjuk, hogy rövid, nagyon szórakoztató és revelatív legyen, meglegyen a „hú, azta!” érzés. Közben pedig legyen korrekt, tudományosan megalapozott, ha pedig coaching célzatú, akkor az előadó a saját szakmai és élettapasztalatait használja fel.
WLBa: Hogyan választottátok ki a társadalmi zsűri tagjait?
S. K.: Olyan embereket választottunk, akiknek tiszteljük a munkáját, akik a régióban már letettek valamit az asztalra, akik nyitottak a világra és társadalmilag aktívak.
Sz. Zs.: A térségben különböző szempontból meghatározó szereplőket kértünk fel. És az is fontos, hogy a zsűritag olyan személyiség legyen, aki adni szeret a világnak.
WLBa: Milyen szempontokat vettetek figyelembe az előadók kiválasztásánál? Mennyire fontos például az, hogy milyenek az előadói készségeik?
Sz. Zs: Három szempontunk volt. Az első az volt, hogy mennyire csiszolható a jelentkező előadói készsége, nyitott-e arra, hogy felkészüljön. A nyitottság bőven elég, nem kell kész előadónak lennie. A második szempont az volt, hogy mennyire illeszkedik a téma a balatoni régióhoz, a harmadik pedig az volt, hogy mekkora az „ahaélmény”, amit az előadás okoz.
S. K.: Fontos, hogy megvan-e az üzenet, amitől azt érezzük, hogy igen, igen, őt szeretnénk. Jelentkezett olyan előadónak, akinél megvolt az üzenet, de nem kapcsolódott a Balatonhoz. Az előadásmódja miatt senkit sem ejtettünk ki, mert alaposan felkészítjük.
WLBa: Hogyan történik a felkészítés?
S. K.: Ez egy több hónapos folyamat. Először arra kérjük az előadót, hogy dobja be azokat a témákat, amikről beszélni szeretne. Ezeket meg kell szűrni ahhoz, hogy az előadásnak íve legyen. Utána ebből egy történetet kerekítünk, és kitaláljuk, honnan, mivel induljon, hogyan legyen érdekes, mikor legyen benne csattanó. Ezután mindenki megírja és elkezdi gyakorolni, betanulni a szövegét. Még légzéstechnikát is tanítunk, ami segít az izgalom leküzdésében.
Sz. Zs: Nagyon fontos, hogy az előadó meg tudja szerezni a közönség figyelmét és fenn is tudja tartani ezt az érdeklődést. Mi abban segítünk, hogy az előadás izgalmas legyen. Miután megvan az íve, jönnek „fűszerek”, a kis trükkök meg az ínyencségek. Arra is felkészítjük az előadót, hogy egy nagyszínpadon, LED-fallal a háttérben, több száz fős közönség előtt kell beszélnie. A szakmai tartalmat azonban rábízzuk, nem kérdőjelezzük meg.
S. K: Előfordult, hogy olyan híres emberek, akik megszokták, hogy a színpadon vannak, nehezen tudták behatárolni a mondanivalójukat ebbe a rövid formátumba, és nem sikerültek jól a TEDx-előadásaik, ha nem készültek fel.
WLBa: Hogyan profitálnak ebből az előadók?
Sz. Zs.: A TEDx szervezése közösségi formában zajlik, nem cégek szervezik, ezért rendkívül sok önkéntes munkát kell beletenni, gyakorlatilag az előadók is önkéntesek. Mindenki azt szeretné, hogy ezek az izgalmas, érdekes és jövőbe mutató gondolatok tényleg eljussanak másokhoz is, és hassanak, hogy cselekvésre ösztönözzék a többieket.
S. K.: A magyarul elhangzó előadásokat feliratozzák, és elérhetők lesznek a TED adatbázisában, így bárki megnézheti őket. Tegyük hozzá, hogy ha van egy TED-előadásod, akkor az nagyon jó PR-nak számít. Erre jó példa a TEDxYouth-on szereplő Slow Budapest vagy a magyar diákokat a világ legjobb egyetemeire felkészítő Milestone Intézet (a videót itt láthatjátok).
WLBa: A TEDxBalaton célja az is, hogy „konstruktív közösségi hálózat” alakuljon ki a Balatonnál, amelynek a tagjai aktívan tudnak tenni a tóért. Mit jelent ez a gyakorlatban?
S. K.: A TedxBalaton-licenc egy évben egyetlen napra szól, viszont mi szeretnénk, hogy több ilyen nap legyen, amikor találkozunk. A 2023-ban induló Kompánia Balaton egy nagyobb ernyő és a TEDxBalaton ékköve lenne. Itt a pódiumbeszélgetés sem a gondolatok egyoldalú befogadásáról szól majd, hanem a résztvevők vezetetten beszélgethetnek egymással.
Sz. Zs.: A Kompánia Balaton egy olyan közösségi hálózat, egy olyan fórum lenne, ahol találkozhatnak az emberek, beszélgethetnek a Balatont érintő célokról, eredményekről. A cél az érvelésalapú, nyílt beszélgetés, és ez megegyezik a TED-előadások filozófiájával is. A közösséget különböző társadalmi események és kisebb találkozók szervezésével tudjuk fenntartani.
WLBa: Kiket vártok a szeptemberi TEDxBalatonra?
S. K.: A TEDxBalatont mindenkinek szánjuk. Bár a téma balatoni is, nagyon figyelünk arra, hogy minden előadásnak legyen univerzális üzenete is, ne csak annak legyen izgalmas, aki a Balatonnál él vagy pihen. Nagyon sok kulturális program van a Balaton körül, de ilyen „intellektuális dzsemboriból”, mint ami a szeptemberi TEDxBalaton lesz, kevés van. Azt akartuk, hogy ne csak az inspiratív előadások szerepeljenek a programban: lesz Fortepan Balaton VJ kiállítás, és egy DJ-s buli zárja majd a napot.
Sz. Zs.: Mindenkit várunk. Meg szeretnénk mutatni az egész világnak, hogy a Balaton több mint egy frankó nyári nyaralóhely.
A jegyeket itt tudjátok megvásárolni, további információt és az előadók listáját a TEDxBalatonhonlapján találjátok.
A TEDxBalaton a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával és a Kompánia szervezésében valósul meg.