Szokták mondani, hogy a zöld lankákkal tarkított Káli-medence hazánk Toszkánája, mi pedig a közeli Veszprém zegzugos, lépcsőkkel ívelt kockakövein sétálva éreztük úgy, mintha Olaszország díszletei közé érkeztünk volna meg. Ez a benyomásunk pedig csak erősödött, amikor egy boltíves kapun belépve a téglavörös és okkersárga lapos tetős házak között hamisítatlan olasz dallamok csendültek fel, a nap ragyogóan kisütött, és friss bazsalikom illata szállt a levegőben. Ekkor érkeztünk meg a Pasta Sienához, ami a híres burgerező, a Tamás Bátya Kunyhója mellett nyitotta meg nemrég a kapuit, jobban mondva az ablakát, ahonnan Bató János, az alapító és ötletgazda adja ki a jobbnál jobb olasz tésztákat, melyek nem mellesleg teljesen vegánok.

Ha idén szeretnénk elveszni a kulturális programokban, szuper koncerteket és kiállításokat néznénk vagy fesztiváloznánk, akkor Veszprémnél nem találunk jobb helyet, amit idén Európa Kulturális Fővárosának választottak. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években igazi világváros lett, ahonnan nem hiányozhatnak a remek kis kávézók, éttermek és az olyan – pár hónap alatt ikonikussá vált  helyszínek sem, mint a Pasta Siena.

La dolce vita, az édes élet

Bató János, vagy ahogy mindenki ismeri: Janó, feleségével, Jucival és gyerekeivel együtt igazi világjárók, egy vagány camperrel minden nyáron nyakába veszi Európát, hol a francia tengerpart mellett szörföznek, hol pedig a Itáliában kalandoznak. Janó és Juci itt találkozott először olyan pastázóval, ahol az igazi olasz mammák egy aprócska helyiségben főzik a pappardella tésztát, amihez többféle szósz közül választhatunk feltétet, megszórják egy kis parmezánnal, majd az ablakon kinyújtva szolgálják fel pár euróért. Ez a szokás egyébként Firenzéből terjedt el, ahol buchette del vino névre keresztelt borablakokon adták ki eredetileg a borosflaskákat az 1630-as évektől kezdve.

„Hat évvel ezelőtt Toszkánában jártunk. Sienában azt figyeltem meg, hogy a helyiek mindig odaállnak egy ajtó elé, egy kéz kinyúl egy kis ablakon, majd egy hatalmas adag pastával távoznak, végül mi is beálltunk egy ilyen kapu elé, amikor megkaptuk a tésztát és belekóstoltam, tudtam, hogy egyszer nekem is nyitnom kell egy ilyen helyet” – meséli Janó, honnan jött a Pasta Siena ötlete.

Most pedig itt állunk Veszprém egyik leghangulatosabb átjárójában, ahol a rózsaszín Vespával díszített Pasta Siena cégér alól már Janó nyújtja ki az ablakon a gőzölgő olasz tésztákat. A városban ugyan számos jó helyet találunk, azonban kizárólag vegán ételeket felszolgáló hely még nem nyílt, így a koncepció mellett ez is különlegessége a tésztázónak. Amikor Janót arról faggatjuk, miért pont vegán, akkor hatalmas mosollyal meséli, hogy a felesége miatt.

„Juci vegán, én alkalmanként eszek húst, de amikor tervezgettük a Pasta Sienát, egyszer csak odafordultam hozzá, és mondtam neki, hogy mit szólna, ha teljesen vegán lenne a hely. Felcsillant a szeme, én pedig rögtön tudtam, hogy jó döntést hoztunk.”

Mivel az olaszok amúgy is rengeteg zöldséget, friss fűszereket és paradicsomot pakolnak a változatosan elkészített tésztákra, így nem is olyan meglepő, hogy Janóék is ebbe az irányba mentek el, a legtöbb tészta náluk is „magától” vegán, de például a carbonarát tofuval, a bolognait pedig borsófehérjével dobják fel, amikor pedig megkóstoltuk a tésztákat, teljesen azt az élményt kaptuk, amit egy olasz tésztától elvárunk.

Va tutto bene, azaz minden rendben

A Pasta Sienában az elvárásokon felül jóval többet kapunk: a koncepció imádnivaló és teljesen egyedi, Janó a legtöbb dolgot saját maga, a két kezével vagy a család segítségével kivitelezett. Az ablak mellett két pultot és pár bárszéket találunk, de ha jó az idő, a szemben lévő padokra is kiülhetünk, melyek környékét nyáron muskátlik hada és igazi mediterrán növényzet fogja borítani.

„A nyitás óta szájról szájra terjed a hírünk, egy rendezvény alkalmával volt, hogy egy nap 400 adag tésztát adtunk ki, akkor éreztük meg igazán azt a hangulatot, amit eredetileg megálmodtunk, nyüzsgött a tömeg, és volt, aki táncra perdült a macskaköveken az olasz muzsikára. Tavasztól pedig, a jó időben szeretnék gitáresteket, Vespa-találkozót és számos programot szervezni, hogy visszaadjunk egy kicsit abból az életszeretetből, amit Itáliában mindig megtapasztalunk” – meséli Janó.

Visszatérve a tésztákra, jelenleg hatféle szósz közül választhatunk: a klasszikus paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás pomodoro, a vegán bolognai és a vegán carbonara mellett az olive di pomodori volt a kedvencünk, amelybe aszalt paradicsom, olívabogyó, cukkini, fehérbab és napraforgómag kerül. 

A gyönyörűen élénk, narancsszínben pompázó, vittá névre keresztelt szószt a grillezett kaliforniai paprika, a chili, a lime és a pirospaprika teszi felejthetetlenné. Természetesen a pastákról a parmezán sem hiányozhat, de ez is vegán, sörélesztőpehelyből készül. A szószokat Janó és felesége kísérletezte ki, szinte szó szerint a garázsban, pár hónap alatt pedig annyira népszerűek lettek, hogy Janó már a csomagolást tervezi hozzájuk.

„Először az volt a tervünk, hogy Olaszországból rendelünk szószokat, de nem találtunk olyan vegán szószt, amit nagy mennyiségben beszerezhettünk volna, sőt szinte alig akadtunk ilyenre. Ezért a nagy álmom, hogy egyszer majd az én szószaim kerülnek fel a toszkán delik polcaira.”

És Janó valóban egy szuper piaci rést talált, így a Pasta Siena ötletére már több ismerőse lecsapott, nem kell sokat várnunk, és Veszprém után Bécsben nyílik meg a következő üzlet.

Dolce far niente, az édes semmittevés

Az olasz pasták legfontosabb eleme a szósz, de nem feledkezhetünk meg a tésztáról sem, ami a legjobb alapot adja. A Pasta Siena a Míves tésztáit, azon belül is a klasszikus pappardellét használja, amire szuperül tapadnak a szószok, de lehet választani pennét és gluténmentes tésztát is. Az alapanyagok a környékről érkeznek, Janó egy jó kis házi chiliért akár az éjszaka közepén is útra kel.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni az árakat is: ilyen olcsón ennyire finomat régen ettünk. A pomodoro 1490 Ft-ba kerül, ezt a tanárok és a diákok melletti szolidaritásból vezették be a nyitáskor, de azóta is tartják ezt az árat. Az arrabbiatát is rendkívül kedvezően, 1590 Ft-ért kérhetjük ki, a többi tészta is teljesen korrekt áron van, ezeket 2390 Ft-ért kapjuk meg. Az adagok közel 500 grammot nyomnak, így biztos, hogy jóllakottan távozunk, a felét akár másnapra is eltehetjük. Ráadásul még várakozni sem kell, ha előre odatelefonálunk (+36 70 600 5019), akkor azon melegében vihetjük is a tésztákat.

Janó hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a tésztázó üzemeltetésébe, jókedve pedig azonnal átragad mindenkire. Lendületesen mesél további terveiről is, ami nem áll meg a tér kivirágoztatásánál, nyáron akár még egy kukoricáskocsi is felbukkanhat. Az udvarban pedig tovább terjeszkedhet a Pasta Siena, ahol olaszosan élvezhetjük ebédidőben a sziesztát, a balzsamos estéken pedig átadhatjuk magunkat a dolce far niente hangulatának, azaz az édes semmittevésnek vagy az igazi italo buliknak.

Címkék

Elérhetőségek

Pasta Siena 8200 Veszprém, Szabadság tér 12. Facebook-oldal