Igazi rejtett kincset találtunk a Kishegy kevésbé ismert „oldalán”: Balatonlellétől 10 percnyi autóútra, Látrány település külterületi részén egy háromszintes, magtárból kialakított, saját, zárt kerttel rendelkező vendégház áll a gyümölcsösök, szőlőbirtokok és a nyaralók között. A Késa Magtár tökéletes bázis lehet nagyobb családoknak és társaságoknak, főleg, hogy a közelben a szuper strandok és a neves borászatok és éttermek mellett egy horgásztó is van.

Látrány egy apró település Balatonlellétől 5 kilométerre. A Kishegy „túlsó” oldalán és a völgyben helyezkedik el, szőlőhegyekkel, apró tavakkal, ahol a magaslatokról balatoni panorámában gyönyörködhetünk. Tökéletes hely, hogyha szeretnénk, hogy közel legyen a part, de mégsem vennénk részt a nyüzsgésben, és szívesen megismernénk ezt a nyugodt, de gasztronómiai szempontból izgalmas környéket. 

A Késa Magtár a Balatonlelléről Látrányba induló útról leágazó bekötőútról közelíthető meg. A település külterületén, gyümölcsösök és présházak mellett vezet az út. A háromszintes épület egy „zsákutca” végén bukkan elénk, és lenyűgöző látványt nyújt a vakolat nélküli téglafalakkal. Mintha egy másik korba vinné vissza a vendégeit.

„Ebből a házból vendégház lesz”

A magtár az 1956-ban létrehozott Balatonboglári Állami Gazdaság, a BB tulajdonában volt, meséli Kvák Emil, a ház tulajdonosa, az IKON és a Késa Birtok birtokigazgatója. Az épület elhagyatottan állt, évek óta nem használta senki. Emil éppen telephelyet keresett, és egy telket, ahol tárolhatja a traktorokat és a szőlőműveléshez szükséges eszközöket, amikor rábukkant az eldugott, néhány telekből álló településrészen álló épületre. Büszkén mutatta meg az új ingatlant az akkori párjának, aki ezt mondta:

„Keress egy másik helyet a traktoroknak, mert ebből a házból egy vendégház lesz.”

„Keress egy másik helyet a traktoroknak, mert ebből a házból egy vendégház lesz.”

A felújítás során minden szinten eltávolították az eredeti burkolatot, ami alól búzaszemek potyogtak ki. Megnagyobbították az ablakokat, és új nyílászárókat szereltek fel, minden szinten kialakítottak egy-egy fürdőszobát. A ház akár 9 fős társaságoknak, családoknak is ideális: az alsó szinten egy nagy nappali található amerikai konyhával, kihúzható kanapékkal. Az első emeleten van a ház egyetlen olyan hálószobája, amelyet leválasztottak a közös térből, ezenkívül egy ágy és egy kis társalgó kapott még helyet. A legfelső szinten nincsenek válaszfalak (leszámítva a fürdőt): ide két franciaágy került, az apró erkélyekről pedig a Balatonig is ellátunk.

Maga az épület határozta meg az enteriőrök stílusát, meséli a tulajdonos. A tágas terekben és a sötét fafelületeken jól érvényesülnek a különböző szép, egyedi hímzett textíliák, szőnyegek, párnahuzatok. Az izgalmas kiegészítőket a házigazdák utazásaik során, többek között chilei útjuk alkalmával gyűjtötték össze. A rusztikus belső tereket néhány indusztriális kiegészítő teszi még különlegesebbé: a tulajdonosok egyik kedvenc tárgya a teraszon található nagyipari lámpa, amely egy alföldi erőműből származik.

Minden helyiség rendelkezik hűtő-fűtő klímával, az energia egy részét napelemek biztosítják, a földszinti cserépkályha pedig kellemes melegen tartja a házat egészen reggelig – ezt egy hideg áprilisi estén mi is megtapasztaltuk.

Szép időben egy pluszhelyiséget jelent a zárt kertre néző, tágas terasz, ahol egy hatalmas asztal körül és ülőgarnitúrákon időzhet a társaság. Az esti sütögetésekhez a már említett ipari lámpa szolgáltatja a fényt.

A házban van egy becsületkasszás miniborbolt is, ahol IKON- és Késa-tételeket vásárolhatunk. Kérésre a házigazda borkóstolót is tart a szállóvendégeknek. Érdemes megkóstolni a pincészet vörös házasítását, a Pegazust vagy az IKON rozét, ami a nyári esték elmaradhatatlan kísérője.

A borkóstolástól a horgásztóig

A Késa Birtok egész évben várja a vendégeket. Bár Balatonlelle strandjai nyáron hatalmas vonzerőt jelentenek, ide ősztől tavaszig érdemes ellátogatni. A közelben vannak a Kishegy pincészetei – a Pócz Pincészet, a Konyári Pincészet, a Garamvári Szőlőbirtok stb. – és itt van a 3 hektáros Füzes-tó, ami igazi horgászparadicsom, partját egy sétány öleli körül. A falu szélén természetvédelmi terület, a Látrány-puszta ősgyepje található, a közeli somogytúri Kunffy Lajos Emlékmúzeumban egy sokoldalú és elismert festő izgalmas életművét ismerhetjük meg.

A Késa Magtárat nagyon ajánljuk azoknak, akik szeretik a parttól kicsit távolabb található, rusztikus, titokzatos házakat, ahol minden egyes részletnek története van, ahol szuper programokat kínál a környék, de a teraszon maradni és borozni is ér. A teraszon minden centiméterből árad a múlt, és egy nagyobb társaság is kényelmesen elfér.

A birtok Kishegyen található részén, a KÉSA Escape Cottage nevű faházban is el lehet bújni a világ elől. A faházban 4+2 főt fogadnak. 

Címkék

Elérhetőségek

Késa Magtár 8681 Látrány, Pósa tanya Facebook-oldal Weboldal