Zamárdiban, mindössze 2 percre a Balaton partjától találjuk a Hotel Platánt, amely kényelmes szobákkal, szaunával, játszótérrel és finom reggelivel várja a vendégeket.

Zamárdiba nemcsak a bőséges programkínálat miatt érdemes ellátogatni, hanem a település közelében bőven találunk felfedezni valót a Kőhegyi kilátótól a Balaton szíve szobron át a közeli Töreki tavak tanösvényig, illetve jó program lehet a Zamárdi Kalandpark is. Ha pedig egy igazán barátságos, családias szállást keresünk, amely gyerek- és kutyabarát is, akkor jó választás lehet a Hotel Platán, amelyet mindössze 2 percnyi sétára találunk a Balatontól.

Jó választás kisebb és nagyobb társaságoknak, családoknak is

A hotel a kertjében található hatalmas platánfáról kapta a nevét, és 16 db zuhanyzós szobával várja a vendégeket, melynek mindegyikében találunk műholdas TV-t és egy kisebb méretű hűtőszekrényt, valamint saját, fedett teraszt is. Három különböző szobatípust kínálnak: kétszemélyes, háromágyas, illetve négy férőhelyes családi szobák közül válogathatunk. A kisgyerekkel érkezők pedig kiságyat, babakádat és etetőszéket is térítésmentesen vehetnek igénybe.

szobaár tartalmazza a finom és ráérős reggelit is, amelyet a kényelmes terasszal rendelkező étteremben fogyaszthatunk el, így igazán jól indulhat a nap.

szobaár tartalmazza a finom és ráérős reggelit is, amelyet a kényelmes terasszal rendelkező étteremben fogyaszthatunk el, így igazán jól indulhat a nap.

Nem fog unatkozni egy korosztály sem

A gyerekek birtokba vehetik a nagy, zöld udvaron található játszóteret vagy pingpongozhatnak a biztonságos belső kertben.

A hotel rendelkezik saját szabadtéri medencével, amelyben az igazán meleg napokon megmártózhatunk vagy hűvösebb időben a partján pihenhetünk a kényelmes nyugágyakban.

A hotel rendelkezik saját szabadtéri medencével, amelyben az igazán meleg napokon megmártózhatunk vagy hűvösebb időben a partján pihenhetünk a kényelmes nyugágyakban.

A recepció épületében egy hangulatos kis bár és biliárdasztal is vár ránk. Ha szívesen fedeznénk fel két keréken a környéket, akkor kerékpárt is bérelhetünk náluk. Amikor pedig hűvösebbre fordul az idő, a szaunát is igénybe vehetjük.

Egy biztos, bármelyik évszakban érdemes Zamárdit választani, a Hotel Platán pedig nemcsak szeretettel, hanem kiváló árakkal is várja a vendégeket áprilistól szeptember végéig! Itt tudok online foglalni.

Címkék

Elérhetőségek

Hotel Platán 8621 Zamárdi, Damjanich utca 2 Facebook-oldal Weboldal