Káptalantóti vasárnaponként csendes faluból forgalmas, zajos úti céllá alakul a Liliomkert Piac miatt. Bár a piac kora délutánig nyitva tart, sokan már reggel 9 körül itt vannak, hogy megtalálják a legjobb parkolóhelyeket és a legfinomabb friss árut.
Az Igazi Bisztro a templomtól és a Parókia Coworkingtől egy percre, a piac felé vezető kis utcában nyílt meg néhány hónapja. Nyitás előtt érkezünk ide egy csípős októberi vasárnap kora reggel. Egyáltalán nem arra számítunk, hogy a kapun belül egy kis mediterrán hangulatú
lugast találunk, ahol olajfák, cserepes növények és kis asztalok között vezet az út a bejárathoz.
Csonka Gergő és Mayer Dóri mosolyogva fogadnak, pedig jó pár órája talpon vannak. Nagy belmagasságú térbe érkezünk, ahol egy Berkel szeletelőgép és egy tűzpiros mérleg vonja magára a tekintetet – de csak a pulton sorakozó, frissen kisült kalácsok, kakaós csigák, kosárban pihenő babkák után. A mérleg közel százéves, és ma is tökéletesen működik, meséli Gergő, majd a belső helyiségbe kalauzol minket. Ami inkább egy meghitt szalonra hasonlít a cserépkályhával, a nyugtató hatású szürke falakkal, a virágkompozíciókkal, a hatalmas antik álló órával és a porcelánokkal teli vitrinnel. Ezeket meg is lehet vásárolni, mesélik.
Éjszakák helyett hajnalok
Az Igazi Bisztrót egy újrakezdés hívta életre. Dóri és Gergő Pécsről érkeztek a Káli-medence kapujába, történetük pedig egy romantikus filmbe is illene. Egy gyerekkori barátságból lett két, más-más városban töltött évtized után szerelem.
„Olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol az vesz körül minket, amit szeretünk, ami mindkettőnknek a szívünk csücske. És ez a Balaton-felvidék”
„Olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol az vesz körül minket, amit szeretünk, ami mindkettőnknek a szívünk csücske. És ez a Balaton-felvidék”
– meséli Gergő. Mindenképpen valamilyen saját vállalkozást szerettek volna. Dóri korábban egy gluténmentes pékségben, Gergő pedig 25 évig séfként dolgozott különféle villányi borászatok éttermeiben, a Sauska Pincészetben, Gere Attilánál, a hosszúhetényi Almalombban, és saját bisztrója is volt. Ki akart zökkenni a vendéglátós éjszakázásból, új életet kezdeni vidéken, közel a természethez, és a lezárások idején őt is magával ragadta a kovászoskenyér-sütés csodája.
Olyan ingatlant kerestek Dórival, ahol egymás mellett lehet a házuk és a pékségük. A Káli-medence nagy kedvenc volt, korábban sok őszi napot töltöttek itt, imádják, hogy a környék tele van szuper kis gasztrohelyekkel. Dóri a badacsonyi családi nyaraló miatt is kötődik a környékhez. Az is fontos volt, hogy nagy terület tartozzon a házhoz, mert a fűszereket, a zöldségeket a ház mögötti kertben termelik meg.
Gergő és Dóri végül a tóti piactól nem messze találtak rá a két szomszédos telekre. A pékség épületét a négy falig visszabontották, mesélik, sok munkát saját kezűleg végeztek el. Az enteriőr kialakításánál fontos volt, hogy otthonos legyen: ha az ember bejön ide, felejtse el, hogy egy vendéglátóhelyen van. Amikor marad egy kis szabadideje, Dóri másik hivatásának, a virágkötészetnek hódol, az ő alkotásai díszítik a belső tereket és a kertet is.
Az Igazi Bisztróban csak egyféle kenyér készül
Csak ketten sütnek, hajnali 5-kor kezdődik a műszakjuk, így is épp elkészülnek a kovászos termékekkel a 9 órás nyitásra. Nem akartak korábbi kezdést, már csak azért sem, mert ez a hely nem a kora reggelekről, hanem inkább a ráérős brunchról szól. A péksütemények tésztáját előző este készítik elő, és mivel csak ketten vannak, komoly logisztika kell ahhoz, hogy minden időben a pultra kerüljön.
Kenyérből csak egyfélét készítenek. „Egyrészt azért, mert nincs több kapacitásunk, másrészt pedig azért, mert szerintünk ez a tökéletes kenyér” – mondja Gergő. 50 százalékban teljes kiőrlésű, biobúzalisztből készül, ami a pécsi BIOM köves malomból érkezik, 50 százalékban pedig egy celldömölki malom kenyérlisztjéből.
Nem tudjuk elképzelni, hogy valaki csak beugorjon ide egy kenyérért. A kakaós és fahéjas csigák, az aranybarna, fényes fonott kalács, Dóri kovásszal készült, sárgabarackos, nutellás és diós babkái komoly kísértést jelentenek, a focaccia pedig zöldfűszeres illatával marasztal. Itt minden édes termék kovásszal készül, de egy kis élesztőt használnak, hogy a végeredmény puhább és jobban kezelhető legyen. Bár nem kis kihívást jelent ez egy péknek, a kínálatot szeretnék croissant-nal bővíteni a közeljövőben.
Marhanyelv, kecsketúró, pezsgő
Aki ki akarja maxolni a délelőttjét (későn kelők a kora délutánt), kipróbálhatja, milyen egy lassú brunch a cserépkályha mellett vagy szép időben a teraszon. Gazdagon megpakolt, olaszos stílusú, nyitott szendvicsek mellé kortyolgathatjuk a Cracker Jack kávét friss, házi mandulatejjel, vagy ami egy fokkal dekadensebb, egy pohár kimért pezsgőt is kérhetünk a reggelihez.
A kenyerekre mortadella, burrata, serrano sonka vagy éppen Kinga Kamrájából érkező kecsketúró kerül, sok salátával és savanyított zöldségekkel. Amikor ott jártunk, épp egy egy savanyított céklás-kecsketúrós és egy füstölt marhanyelves, savanyított hagymával és zöldekkel kínált szendvics (4200 Ft) szerepelt az aznapi kínálatban. A vékonyra szeletelt belsőség egyébként igen népszerű a vendégek körében, tudjuk meg Gergőtől.
A borkínálat főszereplői a cava (spanyol pezsgő) és a champagne-nál lágyabb buborékokat tartalmazó habzóbor, a crémant, amikből egy-egy pohárral is lehet kérni a villásreggelihez. Azért nem csak balatoni borokat tartanak, mert egyrészt nagy kedvencük ez a két pezsgőfajta, másrészt kicsit hiánypótlónak szánják a környékre a széles választékot.
Piknikkosarak és a gigantikus mortadella
Arról is beszélgetünk, hogy
mi lesz akkor, ha eléri a pékség a kapacitása határait. „Szeretnénk maradni
ilyennek, amilyenek vagyunk. Már többször előfordult, hogy kitettük a telt ház
táblát, hogy azok a vendégek jól érezzék magukat továbbra is, akik már helyet
foglaltak” –
mondják.
Nyilván elkerülhetetlen az, hogy egy kicsit bővüljenek, lesz egy kis
terasz a ház előtt, a telek hátsó részébe, a diófák alá pedig egy nagyobb,
lampionos teraszt álmodtak meg, ami nyári konyhával bővülhet.
„De nem tervezzük azt, hogy ez egy nagy volumenű, gépszíjon futó, lelketlen dolog legyen.”
„De nem tervezzük azt, hogy ez egy nagy volumenű, gépszíjon futó, lelketlen dolog legyen.”
Jövő nyárra az a tervük, hogy a piknikcsomagokat állítanak össze a vendégeknek, akik a pékség mögött található, Csobáncra néző, félhektáros birtokon fogyaszthatják el a kacsamájkrémet, a bagettet, a cavát vagy a szörpöt.