Keresés EN

Ez is érdekelheti

Gasztró Nagyon Balaton

Tíz különleges balatoni újbor, ami már most elérhető

2018 tartogatott meglepetéseket a borászoknak, a száraz és meleg év mellett még a különösen korai szürettel is meg kellett birkózniuk. Ami nekik kihívás volt, az a borkedvelőknek öröm, hiszen már ősz elején megjelentek az első újboros palackok a boltok polcain, most pedig már kedvünkre válogathatunk közöttük.

A korai érésű fajtákból készített, gyümölcsös és könnyed fehér- és rozéborokon keresztül mi is bepillanthatunk kicsit az évjárat adta lehetőségekbe addig is, amíg a hordós vagy a hosszabb érlelésű tételek piacra nem kerülnek.

1/10

Laposa Birtok – Illatos 2018

A badacsonyi borászat évek óta az egyik, amely megbízhatóan rukkol elő ősszel friss boraival. A család főként helyi szőlőfajtákkal dolgozik, a vulkanikus talajon készülő tételekből széles palettát tudnak kínálni. Az ottonel muskotály nemzetközi fajta, és nevéhez hűen tele van virágillattal, hárssal, bodzával, mellette zöldalmás, szőlős jegyekkel. Üdítő és könnyed, igazi tavaszi érzés kóstolni.

Bolti ár: 1790 Ft

2/10

Pócz Pincészet – Irsai Olivér 2018

A balatonlellei borász, Pócz József mottójából kiderül, hogy a szőlőnek él: „A jó bor a szőlőben kezdődik, a borász csak ronthat rajta.” A gyümölcsös, jól iható borairól ismert pincészetnél szerencsére semmit nem rontanak el. Ez az Irsai is tele van szőlővel, zöldalmával, citrusokkal és bodzával. Az élénk savat alacsony alkohol kíséri. A légies, illatos bort kitöltve nem lehet megállni egy pohárnál.

Bolti ár: 1200 Ft

3/10

Figula Pincészet – Zenit & More 2018

Az északi parti, jelenleg harminchektáros birtok története a XIX. századra nyúlik vissza,  amikor is a dédapa Balatonfüred legtekintélyesebb borosgazdái közé tartozott. A szőlővel, borral való munka azóta is a család mindennapjait jelenti. A zenit, Irsai Olivér és szürkebarát házasításából készült bor kedvessége, intenzív gyümölcsössége és a korty végi maradék cukor könnyen levesz bennünket a lábunkról.

Bolti ár: 1850 Ft

4/10

Jásdi Pince – Cserszegi Fűszeres 2018

A csopaki pincészetnél komoly terroirmunka folyik, de ez nem akadálya annak, hogy a 2017-ben a „Borászok borászának” választott Jásdi István olyan könnyed primőr bort tegyen az asztalunkra, mint ez a cserszegi fűszeres. A gazdag, mezei virágos és gyógynövényes illat mellett fehér húsú gyümölcsöket érzünk. Jól iható, igazi hétköznapi bor, a szó jó értelmében.

Bolti ár: 1890 Ft

5/10

Konyári Pincészet – Márton Napi Újbor 2018

A Dél-Balaton egyik legismertebb borászata is meglepett minket egy újborral. Ők egyenesen Márton-napra ajánlják a chardonnay és a zenit házasítását, de szerencsére nem kell ragaszkodnunk a november 11-hez, ha kóstolni szeretnénk. Az alma és a citrusok mellett a zöldfűszeres jegyek is frissé és karakteressé teszik ezt a bort, abban pedig igazuk van, hogy a libaételek mellé például remekül passzol.

Bolti ár: 1790 Ft

6/10

Dobosi Pincészet – Bio Olaszrizling 2018

A szentantalfai borászat mára újra családi kézben van, a szülők már a rendszerváltáskor megvalósították az álmukat, és az állami szövetkezeten kívül kezdtek munkához. A bioművelés fontos része az elképzeléseiknek, a minősítés a borok címkéin is megjelenik. Ez az olaszrizling a fajtára jellemzően visszafogott aromájú, fehér húsú gyümölcsökkel, frissítő fanyarsággal.

Bolti ár: 1490 Ft

7/10

Fodorvin – Kékfrankos Rozé 2018

A Balaton-felvidéki család – ma már műemlékké nyilvánított – pincéje 1858-ban épült, azóta a család sok generációja borászkodott Aszófő környékén. A nyolc hektáron főleg fehér szőlővel foglalkoznak, de a kékfrankos is az egyik kiemelt fajtájuk. A kékfrankos egy klasszikus rozéalap, ezt ennek a tételnek az élénk savai és fanyar, cseresznyés, ribizlis gyümölcsössége, üde fűszeressége is alátámasztja.

Bolti ár: 1700 Ft

8/10

Garamvári Szőlőbirtok – Roségold 2018

Noha elsőre mindenkinek a pezsgő jut eszébe a Garamvári Szőlőbirtokról, bizony csendes borok is készülnek a dél-balatoni pincészetnél, amely már túllépte alapításának 25. évfordulóját. A Roségold egy cuvée, cabernet sauvignon, merlot, syrah, cabernet franc és pinot noir házasítása. Gazdag, gyümölcsös illatú, piros bogyósokat, cseresznyét, meggyet érezni benne. Ropogós, fűszeres és a házasított fajtáknak köszönhetően tartalmas a korty.

Bolti ár: 1135 Ft

9/10

Kislaki – Rosé 2018

A déli parti Szőlőskislak melletti dűlőkben borászkodik Légli Géza, mintegy 20 hektáros területén. A természetközeli borkészítésben hisz, így tudja igazán megmutatni a somogyi dombságon elterülő termőhely adottságait. A rozé a birtok szinte összes kék szőlőjének házasításából készült, hűvös karakterű és visszafogott tétel, eper, ribizli és csipkebogyó aromáival, zöldfűszerességgel, élénk savszerkezettel. Ezt a bort inni kell, és nem elemezni.

Bolti ár: 1535 Ft

Hasonló tartalmak

Gasztró

Balatonfüredre költözik a csopaki Szomszéd Kertje

Balatonfüredre, a Füredi Malomház épületébe költözik a csopaki Szomszéd Kertje. A helyszín változik, de a gasztrokínálat és a sajátos hangulat marad.

Gasztró

Itt voltak a legjobb olaszrizlingek! – Csopaki sétálókóstolón jártunk

Egy finom bort lötyögtetve élvezzük a kora tavaszi napsütést és a Balaton látványát egy dűlő mellől – nekünk ezt jelentette az Olaszrizling szerintünk, és alig várjuk, hogy újra részt vegyünk rajta!

Gasztró

Balatoni helyek, ahova eddig nem látott programokkal várnak márciusban

Nyolc olyan, Taste Balatonhoz csatlakozó helyet ajánlunk, amelynek programjaiból mi magunk is kaptunk egy kis ízelítőt.

Neked ajánlott

A