Zavarba ejtően széles a kínálat olaszrizlingből ma a Balaton partján. Amikor a cikk kapcsán elkezdtük felsorolni, hogy melyik borokat tartjuk megkerülhetetlennek, kiderült, hogy akár ötvenet könnyedén össze lehetne gyűjteni.
Nem volt ez mindig így, az ezredforduló előtt inkább kézlegyintés járt a fajtának, csak utána kezdtek megjelenni olyan borok, melyekre felkapták a fejüket a borkedvelők. A borászok komoly szerepet vállaltak a fajta felemelkedésében, a rengeteg befektetett munkának köszönhetjük azt, hogy ma ilyen komoly merítésből válogathatunk. A BalatonBor megszületése, majd a következő minőségi kategóriaként megjelenő Hegyborok azt eredményezik, hogy ma a borfogyasztók fejében a Balaton bora egyértelműen az olaszrizling.
És ez rendben van is így, hiszen az olaszrizling jól párosítható a halászlé kivételével a legtöbb halételhez. Mivel több stílusban készül, találunk olaszt a könnyed saláták és akár a olyan zsírosabb fogások mellé, mint az oldalas. És akkor még nem említettük, hogy a nyári Balaton hivatalos itala a fröccs, ami leggyakrabban szintén ebből a fajtából készül.
A bőség zavarával küzdöttünk a válogatáskor, éppen ezért nem volt célunk semmiféle sorrend felállítása, a sokféle borstílus miatt egyébként is nehéz lett volna. Egyszerűen ajánlunk nektek 10 jó olaszrizlinget, olyanokat, melyekben biztos nem fogtok csalódni.
1/10
Hujber BalatonBor Olaszrizling 2018
A BalatonBor olyan közösségi bormárka, ahol a borászok egy meghatározott borstílust követnek és csak előzetes minősítés és kóstoló után dől el, hogy melyik pince palackozhat ilyen olaszrizlinget. Az egységes megjelenésűek a palackok egyfajta védjegyként működnek, olyan apró különbségek vannak az egyes pincék borai között. Hujberéké a hedonista vonalon mozog, érett alapanyagból készült egy meleg évjáratban, ami nagy kosárnyi érett gyümölcsöt jelent a poharunkban. A savai éppen elegendőek ahhoz, hogy kellően frissítsen, strandon fröccsözni ebből kell!
Ára: 1500 Ft.
2/10
Bujdosó Torony Olaszrizling 2018
A déli parton fontos szereplő a Bujdosó család, akik a bor melletti másik szenvedélyüket, a vitorlázást jelenítik meg címkéiken. A Csirip-tető fiatal ültetvényéről szüretelték a bor alapanyagát, innen pazar a kilátás a Balatonra, a Badacsonyra, mindemellett remek adottságú terület. A jó évjáratnak köszönhetően érett gyümölcsök határozzák meg az illatot és a kortyot is, finom savakkal, mandulás lecsengéssel. Könnyedebb stílusú, ideális választás esti piknikhez, grillezéshez.
Ára: 1200 Ft.
3/10
Somlói Vándor Nagy-Somlói Olaszrizling 2017
A hagyományos somlói fajták közé tartozik az olasz, szinte minden pincében találunk belőle. Ez a bor le sem tagadhatná a termőhelyét, illatában azonnal érezhető az a fajta „somlói” karakter, amit sokan foszforhoz, gyufához hasonlítanak. Arányos bor, szép savakkal, a nagyrészt tartályos érlelésnek köszönhetően főként a gyümölcsökön van a hangsúly, fehér húsú barackkal és körtével. A Somló fiatalosabb, könnyedebb stílusa, érdemes innen indulni, ha valaki most kezdi a barátkozást a heggyel és a vulkanikus borokkal.
Ára: 2750 Ft.
4/10
Sabar Olaszrizling Birtokbor 2018
Ha az ott készített borok minősége befolyásolná egy hegy magasságát, a Sabar biztosan magasabb lenne a mostani 217 méternél. Ádám Gábor tulajdonos és Földi Bálint borász egy kis csapattal évről-évre megbízható, jó borokkal áll elő. Az olasz birtokbor 3 terület terméséből készült, ami 3 különböző talajt és szüretet is jelent. A számmisztikánál maradva, a bor kétharmada hordóban, míg a többi acéltartályban érlelődött. Az eredmény meggyőző: kerek és telt a korty, de kellőképp eleven. Érett körte, őszibarack, sárga alma csipetnyi mézzel és fűszerrel. Könnyen szerethető és haladóbbak is értékelni fogják.
Ára: 2500 Ft.
6/10
Pálffy Fekete-hegy Olaszrizling 2017
Ugyan nincs bio vagy organikus minősítésük, Pálffyék több mint 10 éve csak növényi kivonatokkal és rézzel-kénnel dolgoznak. A Köveskál melletti Fekete-hegyen, organikusan művelt, idős tőkékről szedték a bor alapanyagát, amit bogyózás nélkül egész fürtösen préseltek, majd spontán erjedt fahordóban. Hűvös, finoman zöldfűszeres illatában fehérhúsú barack és édesfűszerek. Hosszan szálazható korty, érett fehérhúsú gyümölcsök, finom ásványosság, mandula. Kerek, tartalmas bor, irtó jól esik inni.
Ára: 3100 Ft.
7/10
Szent Donát Birtok Szent Donát Parcella 2017
A csopaki birtok válogatott olasza már a tavalyi válogatásunkban is szerepelt, akkor az előző évjárattal. Nem változott a termőhely, azaz a löszös-márgás szitahegyi Szent Donát-dűlő terméséből készült és az új évjárat is szűretlenül került palackba. Ez a bor viszont az évjáratnak köszönhetően jóval barátságosabb. Gazdag és koncentrált, elegáns, ízléses hordóhasználattal. A Szent Donát Borkúria bisztrójában mangalicapofa és sztrapacska mellé kínálják, ebbe nehezen lehetne belekötni, legjobb lesz tesztelni.
Ára: 6000 Ft.
9/10
Jásdi 3 Dűlős Olaszrizling 2017
Ha van olyan pince, melynek szinte összeforrt a neve a rizlinggel, akkor az Jásdi Istváné Csopakon. Az egykori diplomata mára az olaszrizling nagykövetévé vált. Ez a bora dűlős is, meg nem is, hiszen kiemelt dűlő terméséből készítették, azonban nem egyéből, hanem hároméból. Illata érett gyümölcsökről szól, finom virágos fűszerességet érzünk mellette. A korty tartalmas, harapható, lédús gyümölcsökkel, sárga húsú őszibarackkal és körtével, remek savakkal. Van komolysága, mi inkább tisztán innánk, de ha nincs kéznél lazább, akkor fröccsként is pazarul helytáll.
Ára: 3000 Ft.
10/10
Szászi Kabócás Olaszrizling 2015
Az egyik legendás olaszrizling, melyet a mai napig emlegetnek, Szászi Endre 2006-os Kabócása volt. A szigligeti Antal-hegy riolittufában gazdag dűlőjében termett, a kabócák gyakran énekelnek arrafelé, innen a fantázianév. Szásziék csak a legjobb évjáratokban készítenek innen bort, 2007 után jópár év kimaradt. Érett karaktert mutat, aszalt őszibarack, méz, vadvirágok illatában. A korty jó arányú, szép ásványossággal, gazdagon érett gyümölcsökkel és némi természetes maradék cukorral. A hordós érlelésnek köszönhetően finom fűszeresség színezi a kortyot, újabb réteget adva a bornak. Megérte ennyit várni rá!
Ára: 6950 Ft.