Egyre könnyebb a dolgunk, ha minőségi alapanyagokból készült fagyit keresünk a Balatonnál, ráadásul a fagyimesterek fantáziájának csak a csillagos ég a határa: a klasszikusok mellett helyi levendulával, különféle borokkal vagy szokatlan hozzávalókból készülő fagyikat is találunk a tónál. A Balatonnál készült az idei Év Fagylaltja és az Év Mentes Fagylaltja is, de nem érdemes itt abbahagyni a kóstolást. 20 balatoni fagyizó következik, ahol finom, minőségi és egyedi gombócokkal találkozhattok.

1/20

Füge

Az Óváros téren, egy patinás, hűs, árkádos épületben található Füge reggeliző, kávézó, cukrászda, találkozóhely és természetesen fagyizó is. A 2021 májusában nyílt hely azonnal felhívta magára a figyelmet a málnássajttorta-, a matchatea- és a mangóízű fagyikkal, az idei sláger pedig a rummal készülő mojitofagyi, ami a lime és a menta zamatával segít átvészelni a nyári hőséget.

2/20

Sissi Fagyizó

A balatonakarattyai fagyizóban közel 50-féle, természetes alapanyagokból készülő fagylalt közül lehet választani. Itt készül az idén a Balaton Fagyijának megválasztott Eszterházy-epercsoda levendulával nevű kreáció is, ami miatt a szokásosnál is nagyobb érdeklődésre lehet számítani.

3/20

G&D Kézműves Cukrászda és Pékség

Az éttermi fogásokat is kínáló kenesei pékség és cukrászda kihagyhatatlan fagyizó is. A fagyikat Szó Gellért, a salgótarjáni székhelyű pékség cukrásza – aki két ízben is megnyerte az ország tortája versenyt – készíti. Milánóban tanulta a fagylaltkészítés mesterfogásait, a fagyikhoz egy Jersey teheneket nevelő farmról érkezik magas zsírtartalmú tej. A slágerek a mangó, a sós karamell és a passiógyümölcs, de rossz választás itt nem létezik.

4/20

Füredi Fagyizó

Balatonfüred egyik ikonikus pontja – leánykori nevén „Korzó” – 2007 óta töretlenül a balatoni fagyi élvonalában van, és ezt a tömött, hosszú sorok is bizonyítják. Idén a szőke zserbófantázianevű fagylaltjuk nyerte az Év Fagylaltja vándorkupát és az aranyérmet,de számtalan különleges ízkombinációjuk mellett a krémes pisztáciát és a tökmagfagyit is érdemes letesztelni náluk. 

5/20

Bergmann Cukrászdák

A legendás cukrászcsaládnál fagyizni a balatonfüredi bakancslistás programok egyike. Ifjabb Bergmann Ernő otthon és Olaszországban tanulta a fagylaltkészítés mesterségét, a cukrászdák fagylaltválasztékának felét a klasszikus ízek (szicíliai pisztácia, capri narancs, fekete ribizli stb.) alkotják, a másik felét pedig izgalmas párosítások, mint például a mentás citrom vagy a gyömbéres-meggyes céklafagyi. Cukor- és laktózmentes, illetve vegán fagyi is készül náluk. 

6/20

Levendula fagyizók

A lilában pompázó üzletekből álló lánc egyik tulajdonosa, az egykori DJ, Brunner Zsolt, a Náksi vs. Brunner duó volt tagja Olaszországban lett a fagylaltkészítés és a prémiumfagyik szerelmese. A kínálat gyakran változik, de a levendulás étcsoki, a roppanós étcsokidarabokkal felturbózott egri bikavér és a mindenmentes vegán mangó nélkül nem telhet el a nyár. 


A fagyizókat itt találjátok:
Balatonfüred, Tagore sétány 333.
Tihany, Kossuth Lajos utca 31.
Balatonakarattya, Nekem a Balaton „Csücsök

7/20

Tat Fagyizó

A Tat Fagyizó 2021-ben nyitott, és rögtön nagy érdeklődés övezte, hiszen a jól megszokott gombócos helyett itt az olaszos stílusú, lapáttal kent, kimért fagyit kapjuk. A fagyik helyben készülnek, természetes alapanyagokból, és a vegán, a cukor-, a laktóz- és a gluténmentes étrendet követők is találnak nekik megfelelő ízeket. A fagyik mellett látványos jegeskávé-költemények csábítják a vendégeket egy kis kalóriabevitelre.

8/20

Frissítőpont

A Köveskál kővágóörsi végén található fagylaltozóban tíznél több féle, köztük legalább négyféle vegán fagyi közül választhattok, és vegán jegeskávét is készítenek. A nem vegán fagyikhoz egy ajkai tehenészetből szerzik be a tejet. 

9/20

Kő fagyi?

Biszku Feri és a babakék Piaggio Ape már fogalom a Káli-medencében, de az imázs mellett az ízek miatt is érdemes meglátogatni a felújított parasztház udvarán található fagyizót. Nem készítenek nagyon sokféle ízt, ami viszont van, az nagyon magasra teszi a mércét. A pisztácia-, a mangó- és a rozéfagyi már fogalom, de tavaly óta a mákfagyi is a legnépszerűbb ízek közé került. Újdonság, hogy a Kő fagyi? fagylaltja Kálberry néven az ország különböző pontjain kapható.

10/20

La Téne Badacsony

A 2020-ban megnyílt cukrászda és kávézó igazi olasz gelatókat hozott Badacsony sétányára. A Fagylaltzug nevű fagyizójukban a klasszikusok mellett étcsoki, pekándió és mangó közül választhattok, de érdemes rákérdezni a ropogós leveles tésztás mille-feuille-fagyira, amit az igaz ínyencek meggysörbettel ajánlanak, és nemsokára eljön az ideje a helyi őszibarackból készülő fagyinak is.

11/20

Várkávézó

A Szigligeti Fagylaltozó névre váltott Várkávézó fagyizó már önálló nevezetesség és kötelező program Szigligeten, a vár mellett, és mivel nagyon népszerű hely, hosszú sorban állásra számítson, aki a nyár derekán zarándokol el ide. Németh Zoltán, a hely tulajdonosa Olaszországban és a Gelarto Rosában tanulta a fagyikészítés művészetét, és ez meg is látszik a kínálaton. Itt a gyümölcsfagyik nem tartalmaznak tejtermékeket, egy négykilós tégely fagyiban két kiló színtiszta gyümölcshús van. A sóskaramella- és a kéksajtos fagyit akkor sem érdemes kihagyni,ha ehhez egy kicsit ki kell lépnetek a komfortzónátokból.

12/20

Hold és Csillag

A Hold és Csillag világbajnok fagyit árul, a szó szoros értelmében: a fagyi a rétsági műhelyéből érkezik a Szépkilátó szomszédságában található étterem kertjében kialakított fagyizóteraszra. A fagylaltot Fazekas Ádám, a Gelato Festival World Masters nevű nemzetközi verseny győztese készíti – a versenyt nyugodtan hívhatjuk fagyi-világbajnokságnak is. A kínálat kb. kéthetente változik, de az biztos, hogy a díjnyertes, tonkababos málnavelővel és ostyával tálalt, enyhén sós pisztáciafagyit is meg lehet kóstolni a mangó-, Nutella-, cukormentesmák-, mindenmentescsokoládé-, franciakrémes- és túrós-meggyes-fagylalt mellett.

13/20

Bringatanya

A Balatoni Bringakörút mellett található Bringatanya tulajdonosai, a Somogyi család tagjai a kezdetektől fontosnak tartották, hogy ne a frekventált helyszínre alapozzanak, hanem a lehető legjobb minőséget adják és folyamatosan fejlesszék a tudásukat. Sorrentói citrommal, szicíliai mandarinnal és mandulával, 70 százalékos étcsokoládéval, hazai eperrel, málnával és ribizlivel dolgoznak. Nem könnyű a választás, hiszen egy sor fagylaltverseny nyertes kreációját is meg lehet kóstolni náluk, többek között a korábbi Balaton Fagyija-győztest és a Gelato World Tour 4. helyezett fagyiját. A legújabb mesterművükben egy kékfrankos rozé és egy 100 százalékos ribizlisörbet találkozik. 

14/20

Florida

Elképesztően széles felhozatalból lehet választani itt mindennap, és olyan tételek készülnek, mint a ropogós olaszrizling vagy a mák szamócával. Díjakból itt sincs hiány, 2021-ben a hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő, Mézesem nevű fagylaltjuktarolt a Balaton Fagyija versenyen. Hosszú sorokra számítsatok, de legalább lesz idő kiválasztani, mit próbáltok ki az aktuális kínálatból.

15/20

Pingvin Fagyizó & Cukrászda

A balatonmáriafürdői fagyizó nevét akkor ismerte meg a szélesebb közönség, amikor szilvás fekete tea nevű fagylaltjuk elnyerte az Év Mentes Fagylaltja címet. A hozzáadottcukor-, tej- és gluténmentes sztárfagyi mellett a valódi rum és görög mazsolabor felhasználásával készült fehér puncs is igazi kuriózum.

16/20

Márton cukrászda

A balatonlellei cukrászdában úgy érezzük, megállt az idő, de ez itt jót jelent. A sütemények és a fagylaltok hagyományos receptek alapján, porok nélkül készülnek. A hely ikonikus fagyija a Lellei álom, de az örök klasszikusok sem fognak csalódást okozni. 

17/20

Margaréta Fagyizó

Ettetek már fehér csokis kesudiófagyit? Vagy szelídgesztenye-alapú epres fagyit, amit egy leheletnyi rozmaringgal bolondítottak meg? A Margarétában ilyen jellegű ízharmóniákra lehet készülni, nem mellesleg itt készült az Év Fagylaltja mentes kategóriájának ezüstérmese, a Tök jó elnevezésű kreáció is. 

18/20

Tejvirág Fagylaltozó

A Platán strandon található fagyizó 2020-ban különdíjat nyert a Balaton Fagyija versenyen a Balaton forró csókja nevű, enyhén csípős, chilis málnafagylalttal. Ha ez megvolt, a cukormentes mákfagyit és az alkoholos, mangó- és maracujapürés sauvignon blanc fagyit is ki kell próbálni, ha erre jártok. 

19/20

Kőröshegyi Fagyizó

Igazi retró élmény ez a fagyizó: Gáspár Imre úr 40 éve ugyanúgy méri a fagyit a legendás kis bódéban, amit saját kezűleg épített, és generációk nőttek fel a finom, évtizedek óta változatlan minőségű főzött fagyin. A kínálatban egyszerre 4-féle fagylalt szerepel: csoki, vanília, citrom és egy gyümölcsfagyi.

Az üzlet nincs jelen a közösségi oldalakon, a templom után balra kell fordulni, ott találjátok meg. Képünk illusztráció.

20/20

Cafe Melba

Nemcsak a minimalista külsejű sütemények, hanem a helyben készülő, minőségi olasz fagyik miatt is érdemes felkeresni a Siófok központjában található cukrászdát. A klasszikusok mellett olyan ízeket próbálhattok ki itt, mint a mákosguba, a sós-almás karamell, a cherrys marcipán vagy a mézes krémes.

Címkék