A Balaton északi csücskében ősszel sem áll meg az élet, sőt a deres téli időben és az első tavaszi napsugarak felbukkanása után is remek programok várnak ránk, ugyanis szeptember utolsó hétvégéjén indul a Gasztrohegy 4. évada. A tematikus gasztrohétvégék a vénasszonyok nyarától egészen áprilisig tartanak, így minden hónapban egy-egy izgalmas kulináris kalandban lehet részünk a badacsonyi hegyoldalon elterülő kiváló vendéglátóhelyeken. Az éttermeket, borteraszokat és pincéket sorra bebarangolhatjuk, vezetett gasztrotúrákon pedig megismerhetjük a vulkanikus borok mellé társított izgalmas fogásokat. Most a tapasoktól kezdve a marhaságokon át a vega Badacsonyig kalandozunk, miközben bemutatjuk a Gasztrohegy résztvevőit.

„Azokat a vendéglátóhelyeket hívtuk meg a Gasztrohegy-sorozatba, amelyek tendálnak az egész éves, de legalábbis a szezonon túli nyitvatartás felé, hiszen nem titkolt célunk megmutatni, hogy a badacsonyi hegyoldalon nemcsak nyáron, de szeptember végétől áprilisig pezseg az élet”

    „Azokat a vendéglátóhelyeket hívtuk meg a Gasztrohegy-sorozatba, amelyek tendálnak az egész éves, de legalábbis a szezonon túli nyitvatartás felé, hiszen nem titkolt célunk megmutatni, hogy a badacsonyi hegyoldalon nemcsak nyáron, de szeptember végétől áprilisig pezseg az élet”

       – mesélte Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője. A Gasztrohegy nemcsak élményekben gazdag kulináris programsorozat, hanem hosszú ismeretségből és együttműködésből született szuper kezdeményezés, mely arra csábít, hogy bebarangoljuk Badacsony kultikus vendéglátóhelyeit. 2017-ben született a Badacsony Nyitva kezdeményezés, amit Laposa Bence, Budavári Dóra, Tóth Ádám, Nagy Miklós, Nagy István és Istvándy Gergő hívott életre. 2018-ban végül Kardos Gábor fejéből pattant ki a Gasztrohegy ötlete, ami az előző folytatása, viszont egy szélesebb körű összefogás lett a környék borászainak és vendéglátóinak részvételével. Azóta csatlakozott Vincze Péter és Hernádi Heni, így alkotja most 10 hely a Gasztrohegy csapatát.

      A Gasztrohegy idén hét tematikus hétvégével vár minket, sőt, most ráadásként egy bónuszprogrammal bővül a sorozat. A Tapasok hétvégéje annyira sikeres volt júliusban, hogy szeptemberben újrázik, így kellemes nyárutót idéző falatozással vethetjük bele magunkat a kulináris élvezetekbe.

      Az igazi gasztroutazás októberben indul, amikor is tökéletes kirándulóidőben kereshetjük fel a környék 10 vendéglátóhelyét. A tematika ezúttal a Világok konyhája köré szerveződik. Ha már az idei évben hanyagolnunk kellett a hosszú külföldi utakat, akkor legalább a Balaton mellett végigkóstolhatjuk a különböző nemzetek legizgalmasabb fogásait. Novemberben a Halaké lesz a főszerep, decemberben pedig, a varázslatos adventi időszakban az Irodalmi ízek kerülnek a középpontba. Januárban a Marhaságokfebruárban a Vadak lesznek terítéken, márciusban pedig a Füstölgés köszönti a tavasz első napsugarait. Ekkor már előkerülnek a szmókerek, a BBQ-k és a grillek, a séfek pedig a teraszra költöznek, és igazi közös élményfőzéssel veszi kezdetét az előszezon. Áprilisban a vegák örülhetnek, ugyanis a Vega Badacsony főszereplői a környék friss növényi alapanyagai lesznek. 

      Pontos dátumok:

      • szeptember 25–26. – Tapasok hétvégéje
      • október 16–17. – Világok konyhája
      • november 27–28. – Halak a hegyen
      • december 28–29–30. – Gasztrohegy ADVENT / Irodalmi ízek
      • január 23–24. – Marhaságok
      • február 19–20. – Vadak a hegyen
      • március 19–20. – Füstölgés
      • április 23–24. – Vega Badacsony

      És most lássuk, kik adnak helyet az izgalmas gasztronómiai kalandoknak!

      1/10

      Borbarátok

      A Badacsony lábánál, néhány percre a Balatontól, Badacsonytomajon találjuk a Borbarátok vendéglőt, mely jó cimborák és kiváló borok szövetségéből született étteremborpince és panzió. Az étterem magyaros, a borászat kézműves, a panzió pedig takaros, a Fata domb tetején álló Pincéből előkerülő borok pedig a kiváló minőség mellett Badacsony múltjáról is mesélnek.  

      2/10

      Kisfaludy-ház Étterem

      A Gasztrohegy-programok Badacsony legizgalmasabb helyszíneire kalauzolnak el, például megismerhetjük a híres költő, Kisfaludy Sándor 18. században épült, barokk stílusú présházát, melyben ma a Kisfaludy-ház Étterem működik. A borteraszról csodás kilátás nyílik a Balatonra, ugyanis a Kisfaludy-házat Badacsony egyik legmagasabb pontján találjuk.

      3/10

      Tilia Borvendéglő

      Badacsony központjában találjuk a sárga homlokzata miatt a látképből azonnal kiugró Hotel Neptunt, melynek pincéjében alakították ki a Tilia Borvendéglőt. Badacsony egyik legromantikusabb szálláshelyén 15 egyedi szoba és welnessrészleg vár ránk, a borvendéglő konyhája pedig mindig páratlan fogásokkal készül, így a Gasztrohegy kulináris utazásainak egyik fontos állomása  lesz.

      4/10

      Istvándy Borműhely

      Az Istvándy Borműhely igazi boros interaktív élményközpont, ahol a próbakóstolás után akár el is készíthetjük, és le is palackozhatjuk saját borunkat. A manufaktúrában a hangsúly a Badacsonyi borvidéken termő egyedülálló kéknyelű szőlőfajtán van, valamint az erre a vidékre jellemző szürkebarát és olaszrizling került a fókuszba, amit a Gasztrohegy eseményein izgalmas ételpárosítások mellett kóstolhatunk majd meg.

      5/10

      Tölgyes Kúria

      A Gasztrohegy következő állomásán nemcsak az étel- és italkínálat pazar, de maga a Tölgyes Kúria épülete, környezete is lenyűgöző. A kúria épületét 1896-ban építtette egy nyugalmazott huszár katona, az államosítás után irodának adott helyet, a rendszerváltás után pedig vendéglátóhelyként üzemelt, majd csaknem két évtizedre bezárta kapuit. 2018-ban az épület újjászületett, új tulajdonosai helyi alapanyagokra támaszkodó konyhát álmodtak meg, mely egyszerre képviseli a modern és a hagyományos vonalat. Emellett a mikrorégióban, azaz a Szent György-hegy, a Badacsony, az Örsi-hegy és a Sabar dűlőin készülő borok társulnak az izgalmas fogások mellé.

      6/10

      Hotel Bonvino Wine & Spa****

      A Hotel Bonvino Wine & Spa Magyarország első borszállodája. A hotel a festői borvidéken, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Badacsony központjában helyezkedik el. A szálloda szobáit is a borkészítés inspirálta, a fahordós szobák rusztikus, nosztalgikus berendezést kaptak, míg a reduktív helyiségekben modern hangulat uralkodik. A hely lelke a borbár, ahol a Badacsonyi borvidék legkiválóbb borainak széles választéka, a térség legjobb pincészeteinek szinte teljes kínálata megtalálható. 

      7/10

      Vánkos

      Jászai Heni Badacsonyörs ikonikus, korábban is panzióként működő épületébe lehelt új életet, ahol hét különböző méretű, és egyedi berendezésű szoba vár ránk. A Vánkosban nemcsak megszállhatunk, de a bisztróba külsős vendégként is betérhetünk egy finom reggelire, ebédre, sőt vacsorára is. A gőzölgő specialty kávéknak már az illata is arra csábít, hogy elidőzzünk náluk, sőt négylábú kedvenceinket sem kell otthon hagynunk ugyanis a hely teljesen kutyabarát. A Vánkos együtt dolgozik a környék kistermelőivel, így a Tekeresvölgyi Családi Birtok, a Sümegtej és az Ancsa Kamra finomságaiba is belekóstolhatunk. Nyáron pedig elsőként a Balatonnál a Fragola fagylaltjai is várnak ránk a Vánkosnál. A környékbeli borok támogatása is kiemelten fontos számukra, így a badacsonyörsi pincék szinte összes borát megkóstolhatjuk. Ha pedig felfedeznénk a környéket, bérelhetünk kerékpárt vagy SUP-ot, így a Vánkos tökéletes választás, ha a Gasztrohegy programjait összekötnénk egy kellemesen pihentető hétvégével, hiszen itt minden adott a teljes kikapcsolódáshoz.

      8/10

      Pláne Badacsony

      Az egyik legjobb példa arra, mit érdemes kezdeni a balatoni retróval: az értéket megőrizni és feltölteni érdekes tartalommal. A Hableánnyal szemben álló épületet az '50-es évek végén építették, Callmeyer Ferenc tervei alapján. Az akkor még Poharazónak hívott, építészeti szempontból különleges házat 2016-ban felújították, és megkapta a Pláne Badacsony nevet, majd a környék leghangulatosabb borterasza lett belőle.

      9/10

      Laposa Borbirtok

      A Badacsony déli oldalában húzódó szőlőhegy legtetején találjuk a megújult Laposa Borteraszt, ahol csodás balatoni panoráma mellett élvezhetjük a birtok borkínálatát. A tájba illeszkedő ovális teraszról nemcsak a nyári naplementéket csodálhatjuk, de a hűvösebb őszi idő, sőt még a téli zimankó közepette is vár minket a különleges borbirtok. A terasz téliesített, a szintén megújult belső részen pedig a kandalló melege mellett kortyolgathatjuk a borokat és falatozhatunk a gourmet hidegtálakból vagy az étlap jobbnál-jobb fogásaiból. A konyha helyi alapanyagokból készített ételkínálattal vár ránk, ahol rendszeres heti ajánlatok közül válogathatunk, a borvacsorákon pedig különleges, szezonális menüket kóstolhatunk. A Gasztrohegy programjaira is kiemelten készül a birtok, ahol a Laposa régi vendégszeretetével, de immár kívül-belül megújult külsővel fogadnak minket.  

      10/10

      Hableány

      Hableányt Badacsony ikonikus épületében 2019-ben nyitotta újra a Laposa család, mely a birtok központja és a borkészítés helyszíne. A terasz korábban a Kishableány nevű bisztrónak adott helyet, de a 19. század közepe óta mindig vendéglátóhely működött ezen a helyen. 1883-ban itt nyílt meg a Hableány Szálló, mely hamar a vitorlásélet központjává vált, valamint vendége volt Jókai Mór és Erzsébet királyné is. 1964-ben a kétszeresére bővítették a helyet, így kivételesen nagy vendéglátó-létesítmény lett hatalmas teraszával. A jelenleg 2300 m²-es komplexum a Laposa Birtok központja: évente félmillió palack kapacitású borüzem, étterem és borbár egyben, ahol pezsgőpincét és borboltot is találunk. A Hableány belső terében rálátunk a lenti szint pincemunkálataira is, így különösen izgalmas élmény úgy borozni, hogy a talpunk alatt készülnek a borok. A borászat évente közel ötszázezer palack bort termel, de a méthode charmat technológiával pezsgőket is készítenek, mely hiánypótló a borvidéken.

      Az esemény alatt buszok közlekednek két irányba a Hableány mellől. Egy út ára 1000 Ft, a buszok minimum 4 fő esetén indulnak. A Gasztrohegy Facebook-oldalán minden további infót megtaláltok.

      Címkék