Végtelen szőlősorok, fehérre meszelt falusi házak, a lábunk alatt terpeszkedő Balaton – Paloznak varázslatos vidéke az év bármelyik napján megérne egy pikniket vagy egy csendes biciklitúrát, de akkor szeretjük a legjobban, amikor zene tölti be az apró utcákat. Mosolygós emberek lepik el a szőlőhegyet, borospoharak a kezekben, jazz a színpadokon, mezítlábas tánc a csillagos ég alatt, piknikkosarak és összebújások a fűben és a pokrócokon.

Mi másról beszélnénk, mint a Paloznaki Jazzpiknikről, amit idén már hatodik alkalommal rendez meg a Homola Pincészet? Az évek során a kis tájház-udvari dzsembori valódi fesztivállá vált, három nappal, négy színpaddal és húsz koncerttel, 2015-ben pedig a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozatnak is oszlopos tagja lett.

Augusztus 3-án csütörtökön startol el az idei Jazzpiknik nulladik napja. A Group'n'Swing teremti meg a nyáresti hangulatot, aztán pedig felzendülhet a Get Down on It, hiszen a világhírű Kool & the Gang lép fel a T-Systems Nagyszínpadon. Pénteken érkezik a brit acid jazz csapat, az Incognito, majd a soul, blues és a jazz határán egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi. A szombati nap egyik meglepetése a Dés Lászlóval kiegészülő Random Trip – vajon hogy fér meg egymás mellett a szaxofon és a rap? Az estét pedig Matt Bianco és a New Cool Collective zárja.

Láthatjátok, hogy jó zenékből nem lesz hiány, pedig még a Nagyszínpad programját sem soroltuk végig. A teljes listát ITT találjátok. Érdemes átböngészni, hiszen a Homola Pincészet Színpad is tartogat izgalmas koncerteket, az új Pezsgő Teraszon pedig a mediterrán és francia jazz életérzésben merülhettek el. És ez még mindig nem a vége: Paloznak főutcáját is betölti majd a kellemes bárzene, mert a Sáfránkert Vendéglő melletti színpadon fiatal tehetségek lépnek fel egy- és kétszemélyes jazzformációkban.

A fesztivál borkínálatának alapját természetesen a Homola borok adják, de a környékbeli pincészetek válogatott italait is megkóstolhatjátok. Gasztrofronton a Sáfránkert Vendéglő tölti be a házigazda szerepét, de a környékről ott lesz a Baricska Csárda és a Tekeresvölgyi Sajtműhely is, Budapestről pedig a Céltorony BBQ, a Babuska, a Meat&Sauce, a PolaPola és a Lakatos Műhely csatlakozik. Talán mondanunk sem kell, hogy lesznek pokrócok, kosarak és végtelen zöld terület, hogy a finom falatokat a fűre heveredve élvezhessétek – ahogy az egy jó piknikhez illik.

A helyszínek között idén is utazhattok TukTukokkal, a kis háromkerekűek már a fesztivál védjegyévé váltak. Persze inkább a hangulat, mint a valódi szükség miatt, hiszen Paloznak nem épp a hatalmas távolságokról híres, így gyalog sem fogtok elfáradni. A falu pont a kis méretének köszönheti báját, így viszont szállásból is kevés van a környéken, ezért a szervezők a programok előtt és után piknikbuszokat indítanak Balatonfüred és Alsóörs-Balatonalmádi-Balatonkenese irányába.

A belépőket érdemes időben beszerezni, augusztus 2-ig még kedvezményes áron rendelhetitek meg őket. Napijegyeket 9900 és 7900 forintért, kétnapos bérletet 13 500 forintért, háromnapos bérletet 18 700 forintért vásárolhattok. Már nem kell sokat várni a fesztiválig, addig is hangolódjatok a szervezők beharangozó videójával, vagy Fábián Juli és Zoohacker Jazzpiknik-himnuszával!

Játék