Ezen a héten több szomorú hír jött, mint vidám, de azért kár elkeseredni: ha több hajókikötőnek végleg búcsút is inthetünk, a veszprémi állatkert lakói életben maradhatnak, elkezdődik a 8-as főút felújítása és megmenekült a fagykártól a világosi kajszifák zöme. Heti hírösszefoglaló.

Aránylag nyugodt, tavaszias időjárásunk volt egész múlt héten, leszámítva a hétvégi orkánt. Az előttünk álló hét változatosabb lehet az Időkép előrejelzése szerint. Hétfőn 4-23 fok lehet hajnalban, illetve nappal, napos-felhős idő várható. Kedden reggel 10, nappal 24 fok lesz, még mindig csapadék nélkül. Szerdától már záporosabb időjárásra készülhetünk péntekig. Éjjel általában 8-12 fokig hűlhet a levegő, a nappalokon 16 fok lesz a leghűvösebb (pénteken). A hétvégén marad az enyhén felhős, olykor záporos 8-18 fokos idő. A lényeg, hogy van esély a hosszúra nyúlt aszály végére.

Vírus & veszélyhelyzet

A kormányzati tájékoztató honlap szerint a Balatonnal határos megyékben április 13-án ennyi fő koronavírus-fertőzött: Zala - 65, Veszprém - 54, Somogy - 24. (Koronavírus.gov.hu)

Szájmaszkot ad a füredi önkormányzat a helyi lakosoknak, amiket önkéntesek, civil csoportok és szervezetek varrnak folyamatosan. Április 21-től annyi maszkot biztosít az önkormányzat, ahányan az adott háztartásban élnek. (Balatonfüred.hu)

Nehéz a helyzet most a balatoni vállalkozóknak, boltosoknak, szolgáltatóknak. Sokan elbocsátották alkalmazottjukat, mások megpróbálnak nyitva tartani a vevők hiánya ellenére. (Index)

Két déli parti település is jófejségről tett tanúbizonyságot: eltekintenek a gondozatlan telkek megbírságolásától. Balatonberényben a veszélyhelyzet megszűnése utáni 15. napig nem kell a zöldterületeket karbantartani (a parlagű nyírása ekkor is kötelező!). Balatonmáriafürdőn ugyanezek a szabályok érvényesek, csak itt a veszélyhelyzet utáni 30. napon kezdik az ellenőrzéseket. (Balatonberény.hu; Balatonmáriafürdő/Facebook)

A hétvégén is folytatódott a közterületek járvány miatti lezárása a Balatonnál. A déli parti települések többsége lezárta a sétálók, kocogók, bicajozók előtt a strandokat, parkokat, mólókat, turisztikai attrakciókat, játszótereket Balatonberénytől Siófokig. (Sonline

Ember vs. természet

Még április 17-i hír, hogy megmenekült annak a kajsziültetvénynek a fele Balatonvilágoson, amiről annyira látványos felvételek készültek a korábbi fagyos napokon, ugyanis fáklyákkal védték a mínuszoktól. (Időkép)

Idén már sokadszor lépett ki a medréből a Balaton, ezúttal ismét a keszthelyi partot öntötte el a szél miatt. (Zaol)

Natura 2000-es területen engedték meg a hatóságok egy bazaltbánya megnyitását Sümeprága határában. A falu zöme tiltakozott az osztrák Modre Bergbau GmbH bányanyitása ellen. Várhatóan külszíni fejtéssel termelik majd ki az építőanyag bazaltot, amit 65 évig lehetne termelni, de utána rekultiválni kell az erdőt, közben megőrizni a közeli forrást. (Magyar Hang)

Nádirtás réme derengett fel a szántódiak előtt, a gyanú szerint a Parti villasor egy szakaszán irtották ingatlanberuházók a nádat. Az illetékes vízügyi igazgatóság szerint nem történt nádirtás a területen, többször is ellenőrizték az ott zajló munkákat. 1450 négyzetméternyi nádas valahogy mégis eltűnt, legalábbis a 2015-ös műholdképekhez képest a tavalyi felvételeken ennyi hiányzik. Szántódon eleve probléma a rengeteg illegális stég és feltöltés. (HírBalaton)

A járvány miatt többször elhalasztott Víz Világnapi Konferenciát végül online tartották meg. Szóba került, hogy csak jól működő ökoszisztémával lehet a Balaton vízminősége fenntartható, hogy invazív fajok jöhetnek a Balatonra, hogy egyre szélsőségesebb a csapadék eloszlása, hogy belső terhelés okozhatta a tavalyi algásodást, ami bármikor megismétlődhet, hogy a 120 centiméterre emelt vízszintmaximumnak milyen hatásai lehetnek. (HelloVidék)

Prédák és predátorok

Március 16. óta zárva van a Veszprémi Állatkert, de a 600 lakó gondozása nem állhatott le. Már a tömeges megbetegedésekre is van tervük, tábori ágyakat is biztosítanának a dolgozóknak, hisz az állatok ellátása nem állhat le. Az állatkert még az olasz járvány kitörésekor bespájzolt takarmányból (a haltól a húson át a flamingótápig), anyagilag pedig a város segíti őket. (Veol)
 
A tapolcai Malom-tavat két éve bérlő lelkes akvarista, Ihász Csaba szerint egyre tisztább a tó vize. Ő folyamatosan karbantartja az alsó tó vízinövényeit is, és örömmel nyugtázta, hogy a kacsák eltűntek, mivel nem etetik a turisták őket. A vidrák és szürke gémek is eltűntek, így nem eszik meg a telepített halakat, azonban a koi pontyok közül több meglógott a felső tóból és leúszott akár a patakig. (Veol)

Ritka balatoni hibrid sirályt észleltek több európai országban: a szerecsen- és dankasirályok nászából született madarak Spanyol- és Franciaországban, valamint Szlovéniában is megjelentek vonulásuk során. (Veol)

Ifj. Vasuta Gábor csinos fotókat készített Balatonalmádi tetején, a Megye-hegyen, ahol gyurgyalagok jelentek meg. A madár fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. (National Geographic)

Hatalmas rétisast mentettek Zalakomár és Balatonmagyaród között egy szerelőaknából. Pontosabban az aknából még kivergődött a madár, el is menekült, de megsérült, ezért a nemzeti park munkatársainak be kellett fogni, hogy ellássák. Jelenleg a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány telephelyén gyógyulgat, szerencsére nem tört el semmije. (LikeBalaton)

Közlekedés

Budapest, Kecskemét, Miskolc, Tatabánya és a Volánbusz után a veszprémi V-Busz is bevezeti a helyi járatokon az e-jegyet. Április 17-től valamennyi járaton lehet egy appon keresztül mobiljegyet venni, ugyanazon az áron, mint a hagyományos jegy. Itt érhető el az alkalmazás. (IT Café)

Szintén veszprémi hír, hogy élesben is elkezdődik a körgyűrű (a 8-as főút) felújítása, bővítése. Első körben a litéri és kelet-veszprémi (Budapesti úti) csomópontok között látnak neki a munkának, ez 2021 végére készülhet el, a maradék a füredi csomópontig pedig 2023 januárjára. Az első, majdnem 26 milliárd forintos ütemben új csomópont is épül kb. a Veszprém Arénával egy vonalban, ezt a Strabag végzi. (Veol)

Alaposan kiüresítenék a Bahartot az állami tervek szerint. A hajózási cég közgyűlése májusban szavazhat erről, de mivel a többségi tulajdonos (az államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség) óhaja volt az átszervezés, a javaslatokat valószínűleg megszavazzák. Ezek értelmében megszüntetik a vitorláskikötői üzletágat, a vitorláskikötőket bérbe adják 2021-től. Súlyosabb csapás, hogy a személyhajózást is megnyirbálják: több járat megszűnik, négy közforgalmú kikötőt kivonnak a forgalomból, ezeket az ingatlanokat eladják (a keneseit, csopakit, udvarit és akalit). Négy pénztár megszűnik, hajókat vonnak ki a forgalomból (az új gyorshajókat is), eladják a cég siófoki szállodáját, szemesi és boglári kempingjét, egyéb siófoki és tihanyi ingatlanjait. Mindez 65 ember elbocsátásával járhat. A javaslat 200 millió forintos megtakarítással járna, de a kisebbségi tulajdonos önkormányzatok nem támogatják. (Magyar Narancs; Privátbankár/MTI)

Épül-szépül

A Nemzeti Kastély és Várprogram keretében 1,5 milliárd forint értékben bővítik a keszthelyi Vadászati Múzeumot. Az összeg kétharmada új diorámák (egy ázsiai és egy afrikai) építésére megy el, amiket február 24. óta építenek, 16 betonoszlopot már fel is húztak. A vírus miatt 2-3 hónapot csúszhat az átadás, ami 2021 végén esedékes. A Helikon Kastélyhoz kapcsolódóan a madárparkot és a Festetics-kastély gépészetét is fejlesztik, de restaurálásokat is végeznek. (Zaol)

Bor & gasztro

Tapolcai Online Piac néven alakított ki egy webes piacteret a helyi Stari Sörfőzde. Söreiken kívül a közeli termelők termékeit, így a Csobánci Bormanufaktúra borait, a CsupaSzörp szörpjeit és Bácshegyi kecske- és tehénsajtokat lehet rendelni. (Stari.hu)

Sport & strand

Füreden már teszik a dolgozók vízre a vitorlásokat a koronaszabályok betartásával. Jelenleg minden közösségi helyiség zárva van, mindent fertőtlenítenek, nem tartanak programokat, csak egyénileg lehet kihajózni. Eközben a Magyar Vitorlás Szövetség azt kéri, mindenki maradjon otthon, ha lehet, vitorlázni se menjenek még ki. (Veol)

Idén állami támogatással, 3 milliárd forintból több mint 60 balatoni strand újul meg. A strandok alapvető infrastruktúráját fejlesztik, a kisebbekre is jut forrás. Füreden 80 millió jut a Széchenyi, 70 millió az Esterházy és Kisfaludy strandokra, a munkákkal a tervezett júniusi nyitásig végeznének. Eközben hat balatoni csúszda felújítására 396 millió forintot osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség. Keszthelyi, fűzfői, alsóörsi, akali és fenyvesi strandok csúszdáit újítják fel. (Hvg.hu/MTI; Veol; Balatontipp)

Kultúra & szórakozás

Idén is meghirdetik Füreden a Quasimodo Költőversenyt, aminek új neve Quasimodo Irodalmi Fesztivál lesz. Két kiadatlan, magyar nyelvű verssel lehet június 12-ig nevezni a quasimodokoltoverseny@gmail.com címen. Első alkalommal dalversenyt is rendeznek: július 10-ig várják az elmúlt évek díjazott verseinek megzenésítéseit. Magát a fesztivált egyébként idén szeptember 18-20. között tartják versmaratonnal, szimpóziumokkal. (Balatonfüredi Költőverseny Quasimodo Közalapítvány közleménye)

Cuki trollszörnyeteggé változtatta Veszprém ikonikus húszemeletes toronyházát a kultfővárosi projekt csapata. Ehhez kapcsolódóan pályázatot hirdettek: történeteket és képeket várnak a városképbe "betrollkodó" toronyról az ekfabc@veszprembalaton2023.hu címre. (Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa/Facebook)

Turizmus & szállás

A Badacsonyt ugyan lezárták a Covid-járvány miatt és a vendéglátóhelyek is becsuktak, a régió készül az újranyitásra. Készülj Badacsonyra! néven kampány indult, amiben bemutatják a helyi turisztikai szolgáltatókat és jelenlegi helyzetüket, valamint a Borozz Otthon! kampány résztvevőit. Fontos hír még Badacsonyról, hogy május végére elkészült a helyi Tourinform-iroda felújítása. (Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közleménye)

Ha óvatosan is, de szépen foglalnak a nyárra a magyar turisták szállásokat, 25 százalékkal többen tették ezt most, mint előző hónapban. (24.hu)

Biztonság

Megrongálták ismeretlenek a Nagyberekben álló kulcsosházat: betörték az új ablakait, letörték a kilincseit. Az épületet bérlő Majorka Alapítvány elnöke szándékos rongálásra gyanakszik. A ház egyelőre csak eső előli menedéket nyújt, de korszerűsíteni szeretnék, hogy kirándulok és természetfotósok is megaludhassanak benne. (Sonline)

Erdőtűz oltására is alkalmas pickup terepjárókat kaptak a balatoni megyék katasztrófavédelmi igazgatóságai 1 milliárd forintért. Ennek oka, hogy egyre gyakoribbak az erdő-, bozót- és nádastüzek. A terepjárók mellett három merev vázas sátorkészlet is a megyékhez került. (Zaol)

Címkék