A Balatonra is megérkezett a várva várt terasznyitás, azonban felemás tapasztalatokról számoltak be a vendéglátósok: volt, ahol a vártnál kevesebb vendég jelent meg. Alsóörsön és Tihanyban is túladott az önkormányzat olyan zöldterületeken, melyeket a lakosság összefogva meg akar védeni a beépítésektől. A balatoni ingatlanárak folyamatos emelkedése mellett azért akadnak még olcsóbb ingatlanok, jellemzően a Balaton nyugati medencéjének kisebb településein. Heti híreinket olvashatjátok.

Az első teraszra kiülős hétvége nem telt kicsattanóan tavaszi időben, a múlt hetet leginkább az esős, borús idő jellemezte, némi napos megszakításokkal. Április végére azonban végre megérkezik a 20 fok körüli, tavaszi idő: az Időkép előrejelzése szerint pénteken 21 fok lesz várható napközben a tó környékén, ami a hétvégén tovább fokozódik. Elszórt zivatarokra azért nem árt felkészülni, az esernyő mindig legyen veletek, ha kimozdultok!

És most lássuk, mi történt a héten a Balatonon, a vírushelyzettől a gasztrohíreken át az ingatlanvásárlással kapcsolatos fejleményekig! 

Vírushelyzet

Április 24-e mérföldkő volt a Covid sújtotta vendéglátás életében: fél év után először nyithattak ki a teraszos helyek. Gulyás Gergely miniszter április 22-én jelentette be, hogy mivel elérjük a 3,5 millió beoltottat, jöhet a terasznyitás, amivel együtt a kijárási tilalom kezdete is kitolódott este 11 órára. (444)

A Budapesten látottakkal ellentétben a Balatonon felemás tapasztalatokról számoltak be a nyitást illetően: volt, ahol nagy volt az érdeklődés, de volt, ahol a vártnál kevesebb vendég jelent meg. (Infóstart)

A következő lazítás 4 millió beoltott esetén várható: látogathatók lesznek a színházak, táncszínházak, mozik, fitnesztermek, sportesemények, jégpályák, állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, múzeumok, szállodák és az éttermek belső helyiségei is, de csak azok számára, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. (24.hu)

Épül-szépül?

Új szolgáltatásokat fejlesztenek a balatonfüredi Huray piac területén: konferencia- és rendezvényközpontot, melyet kiegészít egy 50 szobás szálloda is, továbbá egy 290 autó befogadására alkalmas mélygarázs is lesz, a 71-es úton pedig két csomópontot alakítanak ki. (Bóka István, Balatonfüred polgármestere – Facebook)

Tovább csúsznak a keszthelyi fejlesztések. A helyi óvoda, a városi strand és a műemléknek számító Reischl-féle sörház korábban előzetes vizsgálati eljárással is járó felújítása most valóban megakadt: a városi önkormányzat felbontotta a kivitelezőkkel kötött szerződést. Egyelőre nem tudni, mikorra fejeződhetnek be ezek a fejlesztések. (24.hu)

Beépítenék a tihanyi révnél kezdődő, Kenderföldek nevű területet, többek között egy 100-120 szobás szállodával. A helyi önkormányzat már eladta a telket, a civilek azonban környezetvédelmi okokra hivatkozva tiltakoznak az építkezés ellen, a mocsaras, lápos, nádas borította terület ugyanis része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, vagyis egy országos jelentőségű védett területnek. Tósoki Imre polgármester szerint a Kenderföldek rész már közel 40 éve építési területnek van kijelölve. (Átlátszó.hu)

Alsóörs önkormányzata is eladott egy erdős, zöld területet, melyen benzinkutat építenének 2021 végére. A lakosság erőteljesen fellépett a beruházás ellen, már közel 1400 ember aláírta azt a petíciót, amelyben azt kérik a polgármestertől, hogy ne járuljon hozzá a védelmi erdő átminősítéséhez a lakosság előzetes megkérdezése nélkül. (Telex)

Ingatlan

Tovább emelkedtek a balatoni ingatlanárak: Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az átlagos tóparti négyzetméterárak 21 százalékkal mentek feljebb az elmúlt egy évben. A déli parton átlagosan 681 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az eladó házakat, lakásokat és nyaralókat, az északin pedig kereken 600 ezer forintért. A legdrágábbak közé tartozik Szántód, Alsóörs és Zamárdi. De akadnak még jóval olcsóbb (feleekkora vagy még kisebb négyzetméterárú) ingatlanok is, jellemzően a Balaton nyugati medencéjének kisebb településein, például Balatonmagyaródon, Balatonújlakon vagy éppen Balatonfőkajáron. (Pénzcentrum)

Gasztró

A balatoni borok immár Horvátországban is elérhetők: Deni Srdoč, aki Michelin-csillagot szerzett korábbi éttermének, az újonnan nyíló rijekai Nebo Restaurant & Lounge séfjeként a következő borászatok tételeit listázta be: 2HA Szőlőbirtok és Pincészet, Balassa István (Balassa Bor), Homola Pincészet, Majoros Birtok, Somlói Vándor Pince, Villa Sandahl Borászat, Wassmann Pince, Zsirai Pincészet. (BoReTT közleménye)

Új vinotéka nyílt Nemesgulácson. Bár az épület, a helyiség a régi, a név és a tábla változott: Spitzer Lipót hentesboltja most már Sellyei Gábor szőlész-borász vinotékája. (SellyeiBor)

Közlekedés

Április 22-től elérhető a MÁV–Volán-csoport újdonsága: a Bakony napijegy, mellyel korlátlan utazási lehetőséget biztosít a MÁV-START Veszprém–Győr vasútvonalán és a VOLÁNBUSZ kijelölt környékbeli járatain. A Bakony napijegy április 22. és június 15., illetve szeptember 1. és október 31. között hétvégi és munkaszüneti napokra, június 16. és augusztus 31. között pedig minden napra megváltható. Ára 1199 forint, 26 éven aluliak számára 799 forint. (MÁV-csoport)

Forgalom-ellenőrzéseket végez a rendőrség a Balaton környékén. Ezúttal az egyik balatonboglári kereszteződést figyelték meg úgy, hogy egy drónt vezettek fölé. Az ellenőrzés egyórás időtartama alatt összesen hét esetben kellett intézkedni az elsőbbségi szabályok megszegése, illetve a záróvonal átlépése miatt. A módszert várhatóan további településeken is alkalmazni fogják, amivel a biztonságos közlekedésre hívják fel a figyelmet. (24.hu)

Természet & védelme

Drónokat a rendőrség után az Időkép csapata is használni fog munkája során: legújabb fejlesztésük egy olyan kis, önvezető motorcsónak, amelynek belsejében és fedélzetén egyedi szenzorok kaptak helyet, melyek a videók készítésén kívül meteorológiai mérések egész sorát tudják majd végrehajtani. (Időkép)

Lezajlott a Folly Arborétum Fogadj örökbe egy Folly fát!-kampányának első örökbefogadói napja, amelyen 15 különböző fát fogadtak örökbe, így egy óriástobozú fenyő, egy könnyezőciprus, egy csüngő vérbükk és két himalájai cédrus is gazdára talált. A kampánnyal az arborétum elsősorban az ember természetszeretetét és környezettudatosságát szeretné erősíteni. (Folly Arborétum közleménye)

Jótékonyság

Wings for Life World Run jótékonysági futóversenyen vehettek részt május 9-én (vasárnap) 13 órától az ország bármely területén, így a Balaton környékén is. A futóverseny a gerincsérülteket segíti, nevezési díjával ugyanis egy gerincsérültek gyógyulását támogató nonprofit szervezetet támogatnak. A nevezők egy alkalmazás segítségével vesznek részt a maratonon, így lehetőség nyílik arra, hogy világszerte egy időben méressék meg magukat nemzetközi társaikkal, kötelező táv nélkül. A jótékonysági futás regisztrációjával kapcsolatos információk az alábbi weboldalon érhetők el.

Kultúra

Elindult az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) balatoni kerítéses projektje, a Formákon túl-projekt a 60-as, 70-es években épült balatoni nyaralóövezet érdekes formájú kerítéseit kutatja. Ha nektek is van kedvenc kerítésetek, érdemes elküldeni a formakontul@veszprembalaton2023.hu címre. (Formákon túl – Facebook)

+ Heti örkényi sztori

Egy 2020-as, Balatonfőkajáron történt sírrongálási esetről kiderült: a helyi temetőben négy síremléket ledöntő és összetörő tettest pizzásdoboza buktatta le, melyet a sírok között hagyott. Ennek köszönhetően azonosítani tudták az elkövetőt, aki ellen eljárás indult. (Veol)

Címkék