Dübörög itthon a kovászforradalom, nemcsak a jobbnál jobb hazai pékségekben, de az otthoni sütőkben is kelnek a bucik és sülnek a kenyerek. Legyünk hobbipékek, profi mesterek vagy csak egyszerű kovászrajongók, az biztos, hogy idén is ott a helyünk július 2-án Veszprémben, a Kenyérlelke Fesztiválon.

Tavaly óta már nemcsak Budapesten, de a Balaton mellett, Veszprémben is vár ránk a Kenyérlelke Fesztivál, a szuper találkozóra pedig egyre nagyobb az igény, hiszen itt is egyre több a minőségi, hagyományos eljárással készülő kovászos kenyeret áruló hely. 

Tavaly remekül sikerült a veszprémi Kenyérlelke, így az Óváros téren idén is összegyűlnek a legjobb balatoni és budapesti pékségek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, a közönségnek pedig ízelítőt adjanak legkiválóbb portékáikból.

Tavaly remekül sikerült a veszprémi Kenyérlelke, így az Óváros téren idén is összegyűlnek a legjobb balatoni és budapesti pékségek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, a közönségnek pedig ízelítőt adjanak legkiválóbb portékáikból.

Miközben a Balaton-felvidéki, Veszprém környéki és fővárosi pékek, molnárok, hobbi- és profi kenyérsütők megismerhetik egymást és szakmázhatnak, addig a pult másik oldalán az érdeklődő közönséget a legfinomabb kóstolófalatok várják.

Nemcsak a kitelepült pékségek és kistermelők fognak minket lekenyerezni, de egész napos koncertek kísérik majd az eseményt. A veszprémi Derce Pékbisztró és kisapáti Búzalelke workshopokkal várja majd az érdeklődőket, és az is garantált, hogy a gyerekek sem fognak unatkozni, játékos foglalkozásokon kóstolhatnak bele a kenyerek és péksütemények készítésének alapjaiba.

Az Óváros térre a balatoni térség legjobb pékségei érkeznek, ott lesz a veszprémi Makmoiselle a csopaki francia pékség, a Buborék, valamint a már említett Derce Pékbisztró és a Búzalelke pékség. Budapestről a Bake My Day, a Panelpék, a Freyja, és a Panificio il Basilico csapatával találkozhatunk. Ha pedig a kenyérfélék mellett jobban belemélyednénk a Balaton-felvidéki gasztronómiába, akkor a Káli Gourmet & Delit keressük a fesztiválon.

A kenyerekhez pedig nemcsak szív és lélek kell, de a legjobb minőségű liszt is, így a fesztiválon a biomalmok és a molnárok is képviseltetik magukat. A résztvevők megismerhetik a Szapári Ökofarm és Biomalom, a Szabó Hengermalom, a Csoroszlya Farm, a Panyolium és a Király Roland Magyar családellátó munkásságát és termékeit.

A kenyerek és péksütik mellett természetesen a szomjoltó italokról is gondoskodnak a szervezők, ha egy finom szörpre vágyunk akkor a Mayer szörp standját keressük, az Ugar Brewery a kraft sörök rajongóit várja, a Roastopusnál specialty kávékat kóstolhatunk, a Dérjuice pedig a gyümölcsleveivel szolgáltatja majd a frissítőket, ha pedig egy nagy pohár hideg vízre van szükségünk, akkor a BWT víz standjához látogassunk el.

A Kenyérlelke Fesztivál bővelkedik a jobbnál jobb programokban, de ahogy az minden évben lenni szokott, a legizgalmasabb eseménynek a kenyérsütők versenye ígérkezik, ahol a hobbipékek, a lelkes amatőrök, és az otthon sütők mérhetik össze tudásukat. Idén is két kategóriában várják a kenyérféléket: fehér/félbarna és kalács műfajban nevezhetünk, a kenyereket otthon kell megsütni, a fesztiválon pedig a zsűri és a közönség értékeli a frissen sült termékeket.

A zsűri pontokat adhat a kinézetre, az illatra, a tapintásra, a szerkezetre, az állagra, a héjra és az ízre vonatkozóan. A pontok alapján három győztest hirdetnek, illetve egy különdíjat is kiadnak majd. Az első három versenyző jutalma egy zsűri által aláírt oklevél, illetve az első helyezett egy KitchenAid robotgép boldog tulajdonosa lehet.

Külön izgalmas, hogy a korábbi versenyeken olyan veszprémi kenyérkészítők is indultak, akik azóta saját vállalkozásba vágták a fejszéjüket, ilyen például Papp Zsanett, a Derce Pékbisztró pékje vagy a Makmoiselle pékség alapítójának édesanyja, Hegyesi Gabriella, aki a bagett kategóriában nyert pár évvel ezelőtt.

Az eseményről a Kenyérlelke Facebook-oldalán találtok további infókat, a kenyérsütő versenyre pedig ide kattintva tudtok nevezni!

Címkék