A Veszprémtől és a Balaton parttól is alig 10 kilométerre, Nemesvámos és Veszprémfajsz között találjuk Közép-Európa páratlan római villagazdaságát, a Nemzeti Múzeum védett műemléki kiállítóhelyét, a Villa Romana Balácát. A régészeti parkban remek programok és élmények várnak, ugyanis elindult az „Egy csepp Itália a Balaton mellett – Baláca Élménypark” projekt. Az ókori római hagyományőrző csapatok már bemutatkoztak a helyszínen, de a Múzeumok Éjszakáján is programokkal várják az érdeklődőket, lesz Ókori Borünnep, és izgalmas színházi- és táncelőadások is érkeznek a villagazdaságba.

A Veszprém melletti Nemesvámos közelében, egy 10 hektáros területen találjuk az egykori római villagazdaságot, a Villa Romana Baláca régészeti parkot. Ahogy arról tavaly beszámoltunk, a főépület jelentős fejlesztésen esett át, így több év részleges látogathatóságot követően már újra bejárhatjuk a teljes birtokot, idén nyáron is számos remek program vár ránk.

Múzeumok éjszakája és Ókori Borünnep

Kalandjáték és nyomozás, páratlan atmoszféra és fesztiválhangulat várja az idei balácai Múzeumok Éjszakájára a látogatókat. A hagyományőrző csapatok részvételével átélhető időutazás, több állomáson keresztül kínál izgalmas, interaktív programokat június 24-én, miközben a közönség megismerheti az antik római villagazdaság történetét.

Idén a mágikus amuletteken túl az éjszakai csillagos égboltot felerősítő fények játéka varázsolja el a Villa Romana Balácába érkezőket. 

Idén a mágikus amuletteken túl az éjszakai csillagos égboltot felerősítő fények játéka varázsolja el a Villa Romana Balácába érkezőket. 

A balatoni nyár utolsó napjainak zárására aligha lehet találni különb eseményt, mint a festői szépségű ókori római villagazdaság augusztusi ajándékát: a borünnepet. Augusztus 19-én Vinalia Rustica – Borünnep Balácán címmel tartják a szezon utolsó nagyszabású rendezvényét.

Augusztus 4., 5., 6. Színház Balácán!

Két produkció is érkezik a Veszprémi Petőfi Színházból a nyáron Balácára. Topolcsányi Laura-Szomor György: PETŐFiFJÚ című musical-előadása lesz látható augusztus 4-én, a Nádasdy Kálmán-díjas rendező, Szomor György színpadra állításában. Augusztus 6-án, vasárnap pedig a családok kapják a főszerepet, amikor is a Romhányi-Nepp-Ternovszky átiratában készült A Mézga család című mesejátékot tűzik műsorra, a Jászai Mari-díjas Szűcs Gábor rendezésében.

A színházi műfajkínálatot kiszélesítve, a régióhoz legközelebb eső professzionális balett-társulat is megmutatkozik két egyfelvonásos balettszínházi előadással. A Székesfehérvári Balett Színház a Prométheusz és az Idézőjelek címet viselő balettszínházi produkciót hozza el augusztus 5-én a látogatóknak, mindkét darabot az együttes balettigazgatója, Egerházi Attila jegyzi koreográfusként.

Visszatérnek a népszerű improvizációs színházi előadások is

Az iGenerációért Egyesület szervezésében, a Vörösmarty Színház színművészeinek közreműködésével, június 1-jén és július 1-jén, 18 órától látható ismét a Római küldetés címet viselő improvizációs színházi est. A televízióból ismert Beugró című humoros játék most ókori köntösbe, azaz tógába bújik, Kiss Diána Magdolna, Varga Gabriella, Krisztik Csaba és Tűzkő Sándor részvételével. A játékmester Pletser Ádám lesz.

Az előadásokra a jegyeket személyesen a helyszínen tudjátok megváltani, vagy ide kattintva online is megvásárolhatjátok. 

Az eseménysorozat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program keretében valósul meg, a múzeum a kulturális partnereivel olyan rendezvénysorozatot kíván létrehozni, amelyhez foghatót még nem élhettek át a villagazdaság falai közé érkező látogatók.

Címkék