A Michelin-kalauz által is méltatott női séf, a kapolcsi 84 Bisztró egykori konyhafőnöke, Árkosi Erika a Balaton-felvidéki Zalahalápon családi vállalkozásban folytatja karrierjét: lakáséttermet nyit még februárban, amely a korábbi tapolcai és keszthelyi éttermek, a Pura Vida nevét viseli.
Saját lakáséttermében folytatja karrierjét Árkosi Erika, a Michelin-kalauz által is méltatott női séf. Korábban a tapolcai és a keszthelyi Pura Vida, illetve a kapolcsi 84 Bisztró konyháját vezette.
A kapolcsi étteremmel együttműködése 2024 január végén véget ért, tudtuk meg Árkosi Attilától, a bisztró egykori üzletvezetőjétől. A séffel együtt Zalahalápon folytatják a vendéglátást, egy saját lakásétterem nyitását tervezik még februárban, és ezzel együtt szálláshelykiadással is foglalkoznak.
Árkosi Erika és Attila négy évig üzemeltettek egy vendéglátóhelyet a dél-spanyolországi Marbellán, ahonnan a 2010-es években költöztek haza. Első hazai éttermükben, a tapolcai Pura Vidában magas minőségű, főleg mediterrán ihletésű fogásokat, tésztaételeket, kagylólevest kínáltak.
Három év múlva átvették az egykori keszthelyi Palettától a Phoenix kikötőben lévő éttermet is, de a két egységet kapacitás- és munkaerőhiány miatt nem tudták párhuzamosan vinni. A Pura Vida éttermeket bezárták, ezt követően 2020-tól vállalták a 84 Bisztró konyhájának vezetését. Itt tág értelemben vett mediterrán konyhát vittek, amit a francia, az olasz, a spanyol és az arab konyha inspirált. A kapolcsi étterem megkapta a Michelin étteremkalauz által ajánlott éttermeknek járó Tányér jelölést.
Árkosi Erika a Michelin-kalauz legjobb magyar női séfeket bemutató összeállításában is szerepelt.
A kapolcsi étterem jövőjével kapcsolatban pedig azt a választ kaptuk: „A 84 Bisztróban változatlanul a tőlünk megszokott színvonalat biztosítjuk, vendégeink kedvenc fogásait az étlapon tartjuk, a Michelin-ajánlás értékét megőrizzük és tovább visszük.”
(Borítókép: Kleb Zsófi - We Love Balaton)