Három városi és egy községi rangú település fekszik egymás mellett a Balaton déli partján. Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód és Balatonfenyves nyáron – enyhe túlzással – nyüzsgő metropoliszok, télen és kora tavasszal pedig csendes és szeretetre méltó vidéki városkák. Azonban a főszezonon kívül is van mit csinálni, még Covidtól terhes időkben is. Itinersorozatunk következő darabja Lellétől Fenyvesig mutat be pár szuper tevékenységet, ha erre vetődnénk a járványügyi korlátozások lejárta után.

Cikkünk a 2021. március 4-én bevezetett újabb szigorítások előtt született, így a felsoroltak egy része a jogszabályok értelmében egyelőre nem aktuális. A listában szereplő tevékenységeket mindig az aktuális járványügyi szabályok betartásával végezd!

1/8

Kisvonatozás Somogy mélyére

A kisvasút nem áll le télen sem, főleg, hogy a MÁV üzemeltetésében lévő közszolgáltatásról van szó, ami Somogyszentpálról és a bereki majorokból/majorokba viszi az embereket. A vonalat nemrég felújították, és nagyban épül a Csisztafürdőbe vezető ág is. Addig azonban a téli Berek látványát kell magunkba szívnunk, ha erre zakatolunk, no meg persze körülnézhetünk Somogyszentpálon is, megnézve a barokk templomot, a zsúptetős régi házakat vagy épp az Árpád-kori varjaskéri templomromot. A vasút menetrendjét innen tudjátok letölteni.

2/8

Piacozás a Nagy-Berek közepén

A déli part egyik legendás piaca a fonyódi, ahol tényleg mindent kapni, a háztáji termékektől a fröccsöntött cuccokig. Ha itt vásárolnánk be, mielőtt megmásszuk a kilátókért a hegyet, szerdánként és szombatonként menjünk! A piac már reggel 6-kor nyit, és 14 óráig várja a vásárlókat (szezonban még hosszabb a nyitvatartás). A Balatonfenyveshez tartozó, kisvasúton is megközelíthető Imremajorban is szokott lenni kisebb termelői piac, de egyelőre nem sikerült verifikálnunk, hogy a Coviddal terhes időkben is működnek-e, ezért mindenképp tájékozódjatok, mielőtt megnéznétek.

3/8

Kutyaúsztatás a fonyódi kutyastrandon

Ha Cézárral, Blökivel vagy Bodrival érkeztek a tóra, és ebetek jól tűri a hideg vizet, sőt imádja (mindannyian láttunk már jéghideg vízben boldogan lubickoló kutyát), akkor a fonyódi kutyás strand megér egy vizitet. A vízi rendőrség felé kell tendálni, utána van egy nagyobb szabadstrandi terület, ahol kutyás infrastruktúra is rendelkezésre áll, az ebek pedig egy fövenyes partszakaszon is bekacsázhatnak a nagy vízbe. Mi meg leülünk a part kutyagumitól mentes részére, és örömmel nézzük a hancúrozó ebeket meg a szemközti Badacsony sziluettjét.

4/8

Kilátótúra Fonyódon

Fonyód nagy előnye pár szomszédos településhez képest, hogy egész nagy hegyei (na jó, dombjai) vannak, amikről parádés kilátás nyílik az északi partra és a Nagy-Berekre egyaránt. Két kilátótorony, valamint számos panorámapont kínálja magát. Érdemes a kikötő környékéről a piros sáv jelzésen a József utcán felsétálni a Walkó-kilátóig, ami voltaképp egy kőből faragott terasz, de a Badacsony látványával. Mögötte található a Sipos-hegy, amire a József utcán tovább kaptatva, majd a Badacsony utcába fordulva érhetünk el. Az indusztriális torony után egy faszerkezetű következik, a Várhegyi Széplátót a Sipos-hegyről folytatódó piros háromszög túrajelzésen érjük el. Nyilván ebből a két toronyból a legszenzációsabb a kilátás, de a partfal tetején futó Szaplonczay sétány is feledhetetlen panorámát kínál.

5/8

Séta a boglári Várhegyre

Ugyan csak egy kilátóval, de szintén kilátó-nagyhatalomnak számít Balatonboglár. A Várhegyen magasodó Xantus János Gömbkilátó zseniális fémszerkezet, amit anno a Budapesti Nemzetközi Vásárra  készítettek a belgiumi Atomium által ihletett tervezők, majd cikcakkos úton Boglár tetejére került. Azóta már volt olyan állapotban, hogy nem volt látogatható, felújították, de most a járvány miatt nincs nyitva. Attól még felsétálhatunk a parttól a Platán soron, majd átkelve a Vörösmarty téren a Templom, Árpád, Lejtő és Kilátó utcákon kell továbbmennünk. A domb teteje egy fenyvesgerincekkel övezett plató, ahol itt-ott csodás panoráma látszik a fák között, szóval a kilátást a Gömbkilátótól függetlenül is megkapjuk.

6/8

Bespájzolás Bogláron

Ha leértünk a kilátós sétából a Vörösmarty térre, a piacnak helyt adó placc oldalában találjuk meg a Spájz nevű cuki delikátboltot. Az apró üzletet Stickel Andrea álmodta meg, abban minden földi jót megvásárolhatunk az esti vacsorához (meg a másnapi reggelihez is):
tartósítószer-mentes termékek, füstölt húsok, sajtok, fűszerek, mézek, bioszörpök és lekvárok is kaphatók nála. Ha pedig felélednénk kicsit, egy kávét is elszürcsölhetünk – persze most az üzletben és a teraszán nem, csak elviteles módban.

7/8

Borok és falatok a lellei Kishegyen

Lellének is megvan a maga panorámás dombja, csak Fonyóddal és Boglárral ellentétben ez nem a város kellős közepén, hanem a külterületen található. A határban kezdődő Somogyi-dombság egyik darabja a nemes egyszerűséggel Kishegynek hívott domb, amit néha a „déli parti Badacsonynak” is neveznek. Ennek oka, hogy a környéke tele van szőlőültetvényekkel, amiknek gyümölcse nyilván borokban és pezsgőkben köt ki. Olyan pincék kínálják itt italaikat és ételeiket, mint a Garamvári, a Pócz, a Konyári vagy a Majthényi. (Nyitvatartásukról és a járvány idején elérhető szolgáltatásokról mindenképp tájékozódjatok a honlapokon, közösségi oldalakon!) Érdemes a Szent Donát-kápolnát is útba ejtenünk, ahonnan szuper a kilátás.

8/8

Ebéd a Gianpiero'sban vagy a Kedvesemben

Nem sok nyitva tartó éttermet találni a környéken mostanság, ezek egyike a Gianpiero's. Ez Székely Sándor fő projektje Boglár főterén, közel a Spécihez, amivel 2020-ban az Év Strandétele versenyen Év Felfedezettje díjat nyert. Az olasz nevű étterem nem feltétlen olasz ételeket kínál ( egyelőre csak elvitelre). Napi menüt is adnak (1390 forintért), de ún. bisztróebédet is lehet kérni mindennap, két fogás 1690 forinttól kezdődik. Az adott heti választékért kattints a Facebook-oldalukra. Ugyanez áll a lellei kikötőhöz közeli Kedvesem Bisztróra, ahol hazai és nemzetközi fogásokat ehetünk, lehet menüzni (A és B menüt is kínálnak), de forró italokat is adnak a vendégnek.

Címkék