A Smashed&Shore neve semmi mást nem rejt magában, csak a lényeget, azaz a népszerűvé vált smash burger és a Balaton-part találkozását. Esetükben mindkettő megvalósul, konkrétan a csopaki strand kellős közepén, éttermi környezetben, lehengerlő panoráma mellett ehetjük a kiadós hamburgereket.
Ifj. Nagy Zoltán június 28-án nyitotta meg a burgerezőt, amelyet konkrétan a strand bejáratánál, a Sétány Étterem felett találunk. A helyválasztás nem véletlen, a 90-es évek elejétől működő éttermet Zoli szülei vezetik. Pár évvel ezelőtt alakították ki a felső, zárható teraszt abból a célból, hogy a tavaszi és őszi szeszélyes időjárás idején is élvezhessék a vendégek a kilátást. Ez kezdetben reggelizőként, kávézóként üzemelt, idén pedig már a hamburgerek terepévé vált.
„Az ötlet egyik alapja az, hogy mind nagyon szeretjük a hamburgereket. A másik az, hogy amikor alaposabban körülnéztem a Balatonnál, rájöttem, hogy kevés helyen kapni igazán jó hambit, kizárólag smash burgert kínáló hellyel pedig még egyáltalán nem találkoztam. Akkor találtam ki azt, hogy legyünk mi az elsők a környéken, akik csak ezt a smashvonalat képviselik, jó alapanyagokkal, éttermi környezetben”
– meséli Zoli.
Ez vált a hely mottójává is: „A Balaton első éttermi szintre emelt smash burgerezője″, ami nem büfé, nem stand, hanem egy hely, ahol szuper környezetben,
tányérszervizzel érkezik asztalunkhoz a street food.
Mitől lesz egy hamburger smash burger?
A smash vagy smashed burgert az különbözteti meg a simától, hogy nem egy előkészített húspogácsát sütnek meg, hanem a gombóccá formált húsokat lapítják ki sütés közben, ennek következtében pedig – ha jó az alapanyag – kívül egy gyorsan megsült, belül szaftos húst kapunk.
Házi buci, hortobágyi marha és titkos szósz
Alapanyagok tekintetében valóban nem kötöttek kompromisszumot Zoliék: a fekete szezámmal szórt bucikat a balatonfüredi Péklány készíti, a marhahúst pedig a Hortobágy Angustól kapják. Minden hamburgerbe kerül egy saját szósz is. „Jól hangozna, ha azt mondanám, hosszú éveken át dolgoztuk ki, de nem mondanék igazat. Viszont tényleg sok munkát tettünk abba, hogy egy finom, jó alapszósz készüljön el” – mondja Zoli. Bár a recept titkos, egy-két összetevőt megtudtunk: kerül bele például savanyított uborkalé, némi tabasco és folyékony füst is.
Nyolcféle hamburger és heti ajánlat
A kínálat egyértelmű, nincs túlgondolva, pont annyi burgert sorakoztat fel, amennyiből még egész könnyű eldönteni, hogy melyiket válasszuk. Ha csak egy alap smash burgerre vágyunk, extrák nélkül, a Simple (2990 forint) lesz a befutó. A MegaCheeseBurger az egyik slágertermék, amiben a hús mellett a sajtok, azaz a cheddar, az ementáli és a füstölt sajt is duplázódik, sajtimádóknak erősen ajánlott tesztelni! Sokan választják a magyaros stílust képviselő HunBurgert, ezen nekünk is megakadt a szemünk, és többször is újra kellett kezdenünk az olvasást; az alapösszetevők házi lecsóval, kolbászmorzsás majonézzel és savanyított salottahagymával egészülnek ki, és Zoli az első napok tapasztalatai után úgy látja, tetszik a vendégeknek.
Mi háromféle változatot kóstoltunk meg, és bár egyik sem nevezhető megának vagy duplának, mégis hatalmas hamburgerek kerültek elénk, krumplival és jókora mennyiségű szarvasgombás majonézzel. A Smashed&Shore Royal (4490 forint) esetében saját készítésű narancsos lilahagyma-lekvár és egy szelet grillezett libamáj maxolja ki az ízeket – az angus mellett! A máj elképesztően puha, a lekvár pedig jól passzol a testes ízvilághoz. A vega burgerben (3290 forint) szintén feltűnik a hagymalekvár, a hús helyett egy jókora szelet grillezett camembert bújik meg a rétegek között, és egy kis avokádót is felfedeztünk.
Minden héten van egy olyan hamburger is, amely alapvetően nincs az étlapon, ittjártunkkor ez éppen az Angry Birds (4490 forint) fantázianévre hallgató smashed burger volt, amely már a nevével is utal arra, hogy főleg a csípős, fűszeres ízek kedvelőinek jöhet be. A marha és a szósz mellett cheddar, barna sörös-hagymás bacon, füstölt chilis fürjtojás és baconchips is belefért, amely az adag mellett a fűszerezés miatt is gyorsan eltelít. Zoli elárulta azt is, hogy ezzel a burgerrel az Év Strandétele 2025 versenyre is neveztek!
Desszertként fagylaltkehely kapható, ami kifejezetten jó ötlet, hiszen egy hamburger után biztosan jobban esik pár édes, hűsítő falat, mint egy tortaszelet vagy egy sütemény.
Legyen szó a strandolókról, a környéken nyaralókról vagy azokról, akik célirányosan érkeznek egy ebédre vagy vacsorára, a Smashed&Shore jó választás lehet mindenkinek, aki szeret kipróbálni újdonságokat, kedvencei közé tartozik a hamburger, és szereti a jó hangulatú helyeket.
ElérhetőségEK
Smashed&Shore
Az árak az ottjártunkkor (2025. júliusban) érvényes árak.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
