Csopak fagylaltozója idén áprilisban új üzemeltetőkkel és a Balaton egyik legjobb fagylaltjával nyitott meg. A hely a bringásokat, a strandolókat vagy a célzottan ide látogatókat egyaránt kiszolgálja, ráadásul sokak örömére a híres Kő fagyi? ízeit találjuk a pultban. Megnéztük a MÁS tölcsért.

A csopaki strand mellett található fagylaltozó április óta a MÁS tölcsér nevet viseli, mi pedig nem tudunk nem arra gondolni, hogy valamilyen módon kapcsolódhat a herendi MÁS tésztához. Rögtönzött látogatásunkkor egy pillanat alatt beigazolódik, hogy jók voltak a megérzéseink, erre egyrészt a kreatív irányjelző tábla és a pizzázó logójával ellátott Piaggio adja meg a választ, másrészt Kocsis Zsófia is megerősíti a feltételezésünket, miközben azon dilemmázunk, hogy milyen gombócokat kérjünk tőle. 

A MÁS tészta Sóskuthy Barnabás nevéhez fűződik, a pizzázó történetét 2024-ben írtuk meg, idén tavasszal pedig új fejezet kezdődött Zsófival közös életükben, amikor megnyitották a MÁS tölcsért. Zsófi vitorlástáborok szervezésében vett részt Csopak egyik sportegyesületénél, korábban pedig a fagyizóban is dolgozott már; ennek a két helynek egy a tulajdonosa. Az elmúlt években több üzemeltető is váltotta egymást a fagyizóban, idén pedig felmerült, hogy mi lenne, ha Zsófiék üzemeltetnék a helyet, akik szuper lehetőségként tekintettek az ajánlatra.

Amikor egy pizzázó és egy fagyizó összeáll

A pultban a méltán népszerű Kő fagyi? fagylaltjai sorakoznak.

„Ha már egyszer eldöntöttük, hogy nyitunk egy fagyizót, csak Biszku Ferenc fagylaltjai jöhettek szóba” – mondja Zsófi.

A kiszámíthatatlan forgalom miatt a rendelés helyett a saját főzés mellett döntöttek, ehhez beszereztek egy megfelelő fagylaltkészítő gépet is. A recepten túl az alapanyagokat is tőle szerzik be, így garantáltan azt a minőséget kapjuk itt is, mint Mindszentkállán.

A kínálatban itt is feltűnnek olyan kedvencek, mint a mangó, a fahéj, a sós karamell, a málna és a mák, az ellenállhatatlan színeket már csak az ízek tudják tovább fokozni. Akit eddig a távolság tartott vissza attól, hogy kipróbálja ezeket a fagyikat, annak most már semmi nem állhat az útjába.

Több mint fagyi

A MÁS tölcsért közvetlenül a bringaút mellett, egy hatalmas zöldterületen találjuk, ahol asztalok, székek, függőszékek szolgálják a kényelmünket, a legkisebbekre pedig egy homokozó is vár. A hely adottságaiból kiindulva akkor is jó ötlet beugrani, ha egy hűsítő itallal, például egy limonádéval vagy egy sörrel szeretnénk lehűteni magunkat, de persze a Piaggiót sem csak dísznek tartogatják: alkalmanként nápolyi pizzák is sülnek helyben. A nyitás óta eltelt pár hétben szerveztek már ide DJ-bulit és meccsnézést is, megszólítva ezzel többféle közönséget is.

Legyen szó egy gyors frissítésről vagy egy kényelmes délutánról, a

MÁS tölcsér jó választás mindenkinek, aki egy kis hűsítésre vágyIK a nyári melegben.

A Kő fagyi? isteni gombócai már a mencshelyi Kamra Gasztróban és a siófoki Café Maranban is elérhetők. Budapesten öt évvel ezelőtt nyitotta meg testvérfagyizóját a Bartók Béla úton, de nem régóta már a Rákóczi térnél is megtaláljuk őket.

Elérhetőség

MÁS tölcsér

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék