Rengeteg érdekes hír jött szembe velünk a hajózás témájától a kultúrán át a természetig. Ezekből szemezgettünk szokásos heti hírösszefoglalónkban.

A morcosabb és esősebb arcát mutatja az előttünk álló hét a Balatonnál. A vasárnap este érkezett hidegfront nedves talajjal hagy itt minket, a hét hátralévő részében pedig változékony időjárás lesz az Időkép szerint. Ez 7-9 fokos reggeleket és 18-23 fokos nappalokat jelent (csak szerdán lesz 23 fok), sokszor záporokkal, zivatarokkal, főleg a hét első két napján. Keddre ráadásul viharos dunántúli szelet jósolnak. A pünkösdi hosszú hétvégét még nehéz megjósolni, de jelenleg enyhén melegebb időt mondanak a meteorológusok. A Balaton vize 18 fokos.

Most következő heti hírcsokrunkból megtudhatod, miért nem kell aggódni a Balatonban megjelent barnás habért, hogy mit ne tegyünk, ha őzgidát találunk és hogy mit újítanak fel a szigligeti strandon.

Vírus & veszélyhelyzet

A kormányzati tájékoztató honlap szerint a Balatonnal határos megyékben május 11-én ennyi fő igazoltan koronavírus-fertőzött: Zala - 245, Veszprém - 64, Somogy - 28. (Koronavírus.gov.hu)

Pontosították még bő egy hete a vidéki korlátozások enyhítését. Ezek szerint a vendéglátóhelyek zárt, belső részein az alkalmazottaknak kötelező csak a maszkviselés, a vendégeknek nem, de a 1,5 méteres védőtávolságot meg kell tartani. A maszkot a játszótereken sem kell hordani. A szálláshelyek fogadhatnak már vendégeket, a helyi polgármesterek pedig szabályozással segíthetnek nagyobb teraszokat kialakítani a vendéglősöknek. (Index)

Természeti harcok

Felháborodást okozott Balatonkenesén, hogy május 11-én kivágták a református temető fáit és bokrait. Az egyházközösség szerint egy gondozatlan, bálványfákkal benőtt terület volt ez, betelepültek ide a vaddisznók. Viszont a terület bekerítése nagyon drága lett volna, a fakivágásra kiválasztott alvállalkozó pedig jelentős késéssel, épp költési időszakban jelent meg. (Index)

Balatonalmádi partjainál barnás hab jelent meg a vizen, ami a Limnológiai Intézet szerint alga, de nem jelent veszélyt. A nagyon tiszta víz miatt lejut a napfény a tó fenekére, így az ott lévő algák szaporodásnak indulnak. Ez gyakori és nem új jelenség, hamarosan magától elmúlik. (Index)

Idén is jó a Balaton vízminősége a Limnológiai Intézet szerint, még az algaszám is alacsony. Ez sajnos nem zárja ki, hogy idén is legyen algavirágzás. (Élő Bolygónk/MTI)  

Állatvilág

Egyre-másra fogják ki az óriási pontyokat a horgászok, a 30 kilós példányok se ritkák. (Sokszínű Vidék)

Május 20-án újranyit a keszthelyi kastély madárparkja, ami 8 új fajjal bővült, emusimogatót és egzotikus kisliba-simogatót is kínál. A belépőjegy 500 forintba került fejenként. (Helikon Kastélymúzeum közleménye)

Gyakran találni elárvultnak tűnő őzgidát erdőkben, szőlőkben, ezért a Zalaerdő tanácsokat tett közzé. A legfontosabb, hogy soha ne menjünk oda a fűben lapuló gidához, ne simogassuk, ne vigyük el, az esetek döntő többségében visszatér hozzá az anyja. Hozzáérni azért sem szabad, mert az emberszag miatt az anyja elhagyhatja. (ZALAERDŐ Zrt./Facebook)

Közlekedés

Újraindult a mesztegnyői kisvasút, ami korlátozott számú utast fog szállítani hétvégéken és ünnepnapokon. A SEFAG Zrt. somogyi erdészeti vállalat többi létesítménye is lassan kinyit. (Hello Vidék)

Veszprém buszos vállalata, a V-Busz átáll a nyári menetrendre június 2-án. Innentől csak az első ajtókon lehet majd felszállni a buszokra. (Veol)

Nagy országos vasúti vonalbezárások és ritkítások jöhetnek nem megerősített információk szerint, amik épphogy, de érintik a Balaton térségét is. A 35-ös, Siófok-Kaposvár vonalon Siófok és Kisbárapáti között 1 vonatpár és vonatpótló buszok lesznek; több vonatpár csak Karádig közlekedik majd az állítólagos tervek szerint. (RegionalBahn.hu)

A Bahart eladandó hajókikötői kapcsán beszélt arról Faragóné Huszár Szilvia, a Lechner Nonprofit Kft. vezető térségi tervezője, hogy az érintett településeknek sokszor a kikötő az egyetlen olyan helyük, ahol a lakosság szabadon megközelítheti a partot. Így privatizáció esetén nem maradna szabadon bejárható partszakaszuk. Végül a hét második felében megegyezés született, a hajókikötőket használatra ingyen megkaphatja a négy érintett település. A Bahart-ügyben Szabadics Zoltán igazgatósági elnök és Horváth Gyula korábbi vezérigazgató is megszólalt. (Balatontipp; Index; 24.hu)

Pünkösdkor elindul a balatoni hajózási szezon, de május 30-án ünnepélyes megnyitó nélkül történik meg mindez. Először a Siófok-Balatonfüred-Tihany, a Balatonboglár-Révfülöp, a Fonyód-Badacsony és a Balatonmáriafürdő-Balatongyörök közti hajók indulnak el (napi 3-4 indulás). Kilenc kikötőből a sétahajókat is elindítják. A járvány miatt kevesebb utasnak adnak el majd jegyet és kötelező lesz a maszkviselés a zárt terekben. A Bahart a hajóin tájékoztató plakátokat helyez el magukról a járművekről, illetve felújította a keszthelyi kikötő épületét és kerékpárpontokat épített ki a tihanyi komp két kikötőjében. (Bahart honlapja)

Épül-szépül

A zánkai után a fonyódligeti Erzsébet-tábort is felújítják, összesen 22 milliárd forint értékben, a munkákat a Fejér B.Á.L. Zrt. és a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. végzi majd el. (24.hu)

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója közölte, újabb 150 milliárd forintot szán a kormány a szállások felújítására és turisztikai fejlesztésekre. A Kisfaludy Program keretében az elmúlt héten 85 milliárd forintot osztottak ki 100 szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására. A balatoni kempingek fejlesztésére májusban 5 milliárdos pályázatot írnak ki. Mindez Alsópáhokon, a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadásán és egy újabb alapkőletételen hangzott el. Guller szerint van remény, hogy újra jöjjenek külföldi turisták a Balatonra, Németországból például már érdeklődnek Hévíz iránt. Ezt már a zalakarosi felújított Tourinform-iroda átadásán mondta el; mellesleg a keszthelyi felújítása is zajlik. (Napi.hu)

Zajlik a szigligeti strand felújítása 40 millió forintból, nyárra el is készülhet a vizesblokk tatarozása, az új lépcsők vízbe helyezése, a gyepszőnyeg csinosítása, az akadálymentesítés és a kültéri öltözőkabinok lecserélése. (Veol)

Aláírták a szerződést a sümegi vár felújításáról. Az EBH INVEST és a Pesti Építő Zrt. rekonstruálja a keleti szárny udvari épületeit, a Csabi-tornyot és az északkeleti gyilokjárót. Több kisebb állagmegóvó munkát is végeznek, de a várba vezető szerpentinutat is rendbe rakják. A projekt elvileg egy év alatt készül el. (Magyar Építők)

Sport & strand

Privát Ultrabalaton néven próbálták pótolni a járvány miatt elhalasztott NN Ultrabalatont. Aki vállalkozott rá, egyénileg lefuthatta a távot május 15-től. Takács Krisztián 29 óra 53 perc alatt teljesítette a 221 kilométert. A következő hétvégéken több ismert futó fogja még megtenni a távot. (Blikk)

A strandokon a víz biztonságos nagyrészt, legalábbis koronavírus-szempontból, azonban a tárgyak (napozóágyak, kilincsek stb.) terjeszthetik a vírust, hisz az hosszú órákig életképes marad a felületükön. Az aranyszabályok a strandon is érvényesek: ne nyúljunk az arcunkhoz, fertőtlenítük a kezünket, tartsuk meg a távolságot a többi embertől. (Qubit)

Pünkösdkor nyitnak a balatoni strandok. Almádiban május 29-én, pénteken, Alsóörsön és Csopakon szombaton tervezik a nyitást. Alsóörsön már interneten is lehet strandbelépőt venni, Csopakon pedig jegyáremelés várható. A szintén ekkoriban nyitó szigligeti strandon is emelnek az árakon - itt is a koronavírus miatti létszámkorlát okán. Keszthelyen is nyitnak a strandok, a hévízi fürdő már megnyitott, de a zalakarosi is nyit 29-én. (Veol)

Kultúra & szórakozás

E-könyvet publikált a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója, Jordán Ferenc Ördögi jóslatok - Egy tudós előrejelzései és intelmei az emberiséghez címmel. A téma az emberiség és a természet viszonya. (Bookline)

Országszerte újraindulnak a szervezett városi séták, így a Hosszúlépés balatoni sétái (pl. a Tihanyi Apátságban) is, nyilván a szükséges járványügyi intézkedésekkel. (Magyar Sétaszövetség közleménye)

Véget ért az online zajló Maradj Otthon! Fesztivál, aminek során rengeteg netes koncertet adtak magyar előadók, akik klippremierekkel és karanténnaplókkal is szórakoztattak mindenkit. Százezernél is több napi látogatója volt az eseménynek, 2 millió embert értek el a bejegyzések. A virtuális fesztivál május 23-án zárult, abban több balatoni rendezvény és helyszín is részt vett a B my Lake-től a Veszprémi Utcazene Fesztiválig. (Maradj Otthon! Fesztivál közleménye)

Kép/Test/Lét címmel alkotóművészeti pályázatot hirdetett a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben fogják a győztes alkotásokat bemutatni, az első pályázatot Veszprémben írták ki, az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotásokkal lehet indulni. 30 nap alatt hirdetnek eredményt, a győztes műveket kiállítják a városban, és katalógus is megjelenik róluk. Pályázni ezen a linken lehet. (MANK közleménye)

Számos nevet jelentett be az augusztus 20-22-re újraszervezett Paloznaki Jazzpiknik. 20-án, a Magyar Jazz Napján a legendás trombitás Randy Brecker lép fel a Finucci Bros Quartettel. A másnapi headliner a holland szaxofonos Candy Dulfer lesz, a szombati záróesten pedig az énekes Mario Biondi, majd az MF Robots zenélnek. A fesztivál idén bevétele egy részével az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja. (Paloznaki Jazzpiknik közleménye) 

Négy Völgyhétvégével pótolja a kieső Művészetek Völgye fesztivált a szervezőcsapat. A szeptember 3-6., 11-13., 25-27., valamint október 2-4. közötti víkendeken több zenekar fellép majd, több ismert Völgy-helyszín kinyit és átadják Kapolcs megújult főterét is. Részletes program június 1-től várható. A elmaradt Művészetek Völgyére szóló jegyek és bérletek beválthatók a Völgyhétvégékre is. (Nullahategy.hu/MTI)

Turizmus

„Ha Badacsonyba Vágysz, Nyomozz Velünk!” néven játékot hirdettek Badacsonyban. Hetente 3 kérdésre lehet válaszolni a helyi vállalkozókról, a helyes megfejtők között épp a vállalkozók által felajánlott ajándékokat sorsolják ki. A fődíj két éjszaka két fő részére Badacsonyban borkóstolóval, étkezéssel, taxival. (Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közleménye)

Biztonság

Terjeszkedni próbál a Beachegg nevű, tojás alakú strandszéfet gyártó magyar cég, ami már Szigligeten is tesztelte találmányát. Ennek lényege, hogy csak karkötővel lehet kinyitni kikölcsönzés után és hangosan riaszt, ha valaki enélkül szeretne hozzáférni a tartalmához. (Beachegg közleménye)

A házi cincér és a gomba is megtámadta a fonyódi Várhegyi Széplátót, ami a gyanú szerint a hanyag kivitelezés miatt történhetett meg. A helyreállítás 50-60 millió forintba kerülhet, a kilátó fából épült része valószínűleg hónapokig nem lesz látogatható. A település pályázati pénzből amúgy parkolót építhet a Várhegyen és felújíthatja a partfal tetején futó sétányt. (24.hu/MTI)

Szomorú dolog történt Köveskál külterületén: egy szép régi pinceajtót tokkal együtt kiszereltek és elloptak a helyéről. Feljelentették az ismeretlen tettest. (Salföld Falu/Facebook)

Önkormányzati ügyek

A Veszprém megyei, tóparti önkormányzatok a korlátozások enyhítése után is szüneteltetik a személyes ügyfélfogadást. Csak indokolt esetben tesznek kivételt, pl. házasodási vagy hagyatéki ügyekben. (Veol)

A kormányzati elvonások és a turizmus bedőlése nagy lyukat ütött a balatoni önkormányzatok költségvetésein. Keszthelyen felfüggesztették a beruházásokat és eszközbeszerzéseket, Siófokon átszervezik a parkolást és eladnak ingatlanokat, Tihany csökkenti a rendezvényekre és civil szervezetekre fordítandó összeget. A vállalkozók megsegítéséről, a strandbelépők áráról, az elmaradó programokról a zárójeles linken olvashatsz még. (Napi.hu)

Bevásárlás

Már a Balatonnál is igénybe vehető a bevásárlást házhoz szállító oldal, a Kifli.hu. A cseh cég a tó keleti medencéjét fedi le olyan városokkal, mint Siófok, Balatonfüred vagy Balatonalmádi. A pontos listát lásd a linken. (Forbes)

Címkék