Kedves olvasó! Nem látod rosszul, a verseny története során először nem tudott dönteni a zsűri, megosztott első helyet hirdettünk ki. Az Év Felfedezettje cím visszatért a déli partra.
A hidegfront utáni kellemes hűvös időben kezdte meg építő tevékenységét az Év Strandétele verseny zsűrije Alsóörsön, immár hatodszor. Július 13-át, hétfőt arra szántuk, hogy végigegyük az alsóörsi Fogas Bisztrót, a zamárdi Tiki Beach Bisztrót (a címvédőt), a lellei Málna Büfét, a boglári Spéci Hotdog & Krumplit, a fenyvesi A Konyhámat, a máriafürdői Port Éttermet és végül a keszthelyi Vitorlás Bisztrót. Ők heten lettek ugyanis a 2020-as beachfood-verseny finalistái.
Vegyesen értelmezték a versenyzők az eredeti és évek óta alig változó, szilárd kiírást, miszerint a nevezett étel legyen egészséges, jó minőségű, lehetőleg környékbeli vagy regionális alapanyagokból készülő, egyszerű, de kreatív, nyárias, gyorsan és büfékben is elkészíthető, akár elvitelre is alkalmas, valamint szerepeljen a vendéglátóhely étlapján. Kaptunk pazar levest, klasszikus éttermi főételt és egykezes beachfoodot is. Sokan a hallal kísérleteztek, de voltak merész próbálkozások is olyan közismert ételek újradefiniálásával, mint a disznótoros, a hotdog vagy a lasagne.
És a győztes(ek)...
Már a 24 büfés mezőny is elég sűrű volt, abból válogatta le a zsűri a döntős hét büfét, abból pedig egy győztest kellett kihozni. A szokásos maratoni vajúdás után végül úgy döntött a hétfős zsűri, hogy
az Év Strandétele 2020-as elismerését a történelem folyamán először megosztva két helynek adja: a Port Étteremnek és a Fogas Bisztrónak.
A Port volt az, ami a disznótorosból, egy elég nehéz ételkombinációból próbálta a maximumot kihozni (BalaToros, avagy Sertés trio – 1800 forint). Hurkák és kolbászok kerültek a tányérra, amik helyi hentestől származnak. A véres hurkát ráadásul bundába bújtatták és kirántották, amitől elsőre megremeghet a gasztrotudatos olvasó, de azért el lett ez találva.
A köret egy klasszikus népi káposztás étel lett mustármártással, keresztúri sült káposztával és burgonyával. Ugyan ez már a hatodik hely volt, ahol a zsűri kóstolt, mindenki tele is volt, így is elégedetten konstatáltuk, hogy a tavalyi ezüstérmes nagyon rákészült a versenyre, látszott a sok gondolkodás az étel mögött, amit amúgy elvitelre is lehet kérni papírtálcán. A Port ellen mindössze az szólt, hogy azért ez így sem egy könnyű strandétel.
Így a zsűri úgy döntött, a Port étele mellé mutatunk egy alternatívát is: az alsóörsi strand egyik, halas tematikájú strandbisztrója, a Fogas is kapott egy aranyérmet. Hal erőlevesük gombóccal (1490 forint) keszthelyi halakból áll össze: pontyfilé, szürkeharcsa és tokhal is van benne. Úgy készül, mint egy húsleves, csak más fűszerezéssel, friss édesköménnyel, pirított babérlevéllel, zöldségekkel.
A betét alapját pedig a keszthelyi tokhal adja, amit összekevernek kovászos kenyérrel, reszelt citromhéjjal, tabascóval, majd az egészre zeller és különböző zöldségek kerülnek. A zsűri tetszését a leves könnyedsége és a halakkal való játék nyerte el – no meg eleve a tény, hogy a Fogas egy színvonalas halas büfé lett, ami nem egy egyszerű terep a Balatonon, a hekk világában.
Az Év Felfedezettje
Szokás szerint idén is kiosztottuk az Év Felfedezettje díjat is. A tavalyi győztes, a keszthelyi Pinyó Büfé lehúzta a rolót egy nyár után sajnos (az üzemeltető pár a Somlón folytatta karrierjét), úgyhogy reméljük, az idei győztes kitart majd tovább is. A Spéci Hotdog & Krumplinak pedig nehezített a terep, Balatonboglár Platán terén, egy büfékkel és falatozókkal megszórt sétálóövezetben kell helyt állniuk.
Ennek megfelelően a zsűri értékelte, hogy nincsenek bonyolult megfejtések: a hotdogjaik valóban hotdogok, de bőséges és ízletes feltétekkel, a sült krumpli vonalába pedig nem a mirelit szalmakrumplival szálltak be, ráadásul arra is mindenfélét rápakolnak (kóstoltunk chili con carnés és cheddar-szószos-jalapeñós verziót is, nem volt benne hiba). Az ilyen helyszínekre nem is kell más: az ismert strandételek minőségi kiszerelésben, ezt értékeltük az Év Felfedezettjénél.
A beach food mozgalom
Öt évvel ezelőtt indította el a Balatoni KÖR a BeachFood-kampányt annak érdekében, hogy a Balaton büfékultúrájának megújulását felgyorsítsák. Ezzel egy időben előbb az északi, majd a déli parton is indultak olyan büfék, amik a mirelit alapanyagokat friss, környékbeliekre cserélték, az unalomig ismételgetett kínálat helyett pedig új ételeket találtak ki.
A két folyamat találkozásaként a Balatoni KÖR a We Love Balatonnal együttműködve 2015 óta minden évben meghirdette az Év Strandétele versenyt.
A verseny eddigi nyertesei:
- 2015: Kalóz, Fövenyes – Harcsa & Krumpli,
- 2016: Kishableány, Badacsony és Paletta, Balatonboglár – Big MEKK,
- 2017: Paletta, Balatonboglár – Pulled Ponty,
- 2018: Konyhám, Balatonfenyves – Gofcsi,
- 2019: Tiki Beach Bisztró, Zamárdi – Koviubileves,
- 2020: Port Étterem, Balatonmáriafürdő – BalaToros, valamint Fogas Bisztró, Alsóörs – Hal erőleves gombóccal.
A cikkben szereplő fotók nem szabadon felhasználhatóak.