Nyert már fish&chips, kecskesajtos szendvics és hideg koviubileves is, egy hónap múlva pedig kiderül, ki lesz a következő, kié lehet a 2020-as beachfood-trófea!

Rendkívüli idők vannak mögöttünk (tán előttünk is), 2020 megmutatta, mennyire törékeny sok minden, amit eddig szilárdnak hittünk. Van azonban egy sziklaszilárd pont, amihez szeretnénk ragaszkodni:

idén is megrendezzük a Balatoni KÖR-rel együttműködve az Év Strandétele versenyt.

Már tavaly is morfondíroztunk a szervezőcsapattal és zsűrivel, hogy lehetne áramvonalasítani, hatékonyabbá és közönségbarátabbá tenni a versenyt, és végül összehoztunk egy némileg megújult szabályrendszert. De először álljanak itt a 2015-ös első megmérettetés óta stabil...

Kritériumok

  • Az étel egészséges, jó minőségű, lehetőleg környékbeli vagy regionális alapanyagokból készül,
  • egyszerű, de kreatív, nyárias,
  • gyorsan és büfékben is elkészíthető,
  • akár elvitelre is alkalmas,
  • szerepel a vendéglátóhely étlapján.

Az utóbbi években olyan nevezéseket kaptunk, amik néha már túl is gondolták a feladatot, ezért kifejezetten olyan ételt keresünk, ami szinte bármelyik balatoni büfé étlapjára elférne, és nem szükséges az elkészítéséhez bonyolult konyhatechnológiai eszköz. Nevezni továbbra is lehet levessel, főétellel és desszerttel egyaránt. Ezek alól természetesen a klasszikus strandételek (pl. sült kolbász, palacsinta) sem kivételek, amennyiben valahol máshogy, esetleg sokkal jobban készítik a megszokottnál.

A verseny új szabályai

A verseny három körös lesz. Az első kört a közönségre bízzuk: a strandbüfék és vendéglők vendégei ajánlhatnak olyan helyeket Facebookon, kommentben, e-mailben (az info@welovebalaton.hu-n), amik étlapján akad olyan étel, ami megfelel a fenti kritériumoknak (így a klasszikus, parttól távolabb eső csárdák vagy á la carte éttermek kevésbé játszanak). Egy személy maximum három helyet ajánlhat. Az ajánlás határideje június 20.

Az ajánlásokból összeáll majd a nevezett strandbüfék listája, ekkor következik a második kör. A szervező Balatoni KÖR (a versenyben nem érintett) tagjai és a We Love Balaton stábja együtt pontozza majd a meglátogatott helyeket július 1-ig. Öt kritériumot értékelünk, egyenként maximum 5 pontot kaphat egy hely az adott kritériumra (ezek: ételek minősége, regionális alapanyagok aránya, ár-érték arány, a hely megjelenése és dizájnja, a kiszolgálás minősége). Így a leghibátlanabb büfé 25 pontot kaphat. Pontegyenlőség esetén a döntő zsűrije fejezi be az előválogatást és dönt a döntős büfék listájáról.

A legmagasabb pontszámot kapó 6 strandbüfé pedig bekerül a döntőbe, innen pedig az ételekre helyeződik a hangsúly. A döntős helyeknek július 2-ig meg kell nevezniük azt a – fenti kritériumoknak megfelelő – strandételt, amit majd büszkén megmutathatnak a helyeket napokkal később felkereső zsűrinek (ezt a dátumot a döntősökkel való egyeztetés során véglegesítjük). Még aznap eldönti a gasztronómiai szakemberekből, újságírókból és Balatoni KÖR-tagokból álló zsűri, ki érdemli a fődíjat. Ha idén nyitott büfék is szerepelnek majd a döntősök között, Év Felfedezettje díjat is osztunk.

Képletesen szólva a koktélcseresznye a tejszínhabon pedig július 14. lesz, amikor – története során először – ünnepélyes gálán adjuk át a díjat/díjakat az arra érdemes büfé üzemeltetőinek.

A beach food mozgalom

Öt évvel ezelőtt indította el a Balatoni KÖR a BeachFood-kampányt annak érdekében, hogy a Balaton büfékultúrájának megújulását felgyorsítsák. Ezzel egy időben előbb az északi, majd a déli parton is indultak olyan büfék, amik a mirelit alapanyagokat friss, környékbeliekre cserélték, az unalomig ismételgetett kínálat helyett pedig új ételeket találtak ki.

A két folyamat találkozásaként a Balatoni KÖR a We Love Balatonnal együttműködve 2015 óta minden évben meghirdette az Év Strandétele versenyt.

A verseny eddigi nyertesei:

  • 2015: Kalóz, Fövenyes  Harcsa & Krumpli
  • 2016: Kishableány, Badacsony és Paletta, Balatonboglár – Big MEKK
  • 2017: Paletta, Balatonboglár – Pulled Ponty, 
  • 2018: Konyhám, Balatonfenyves  Gofcsi
  • 2019: Tiki Beach Bisztró, Zamárdi Koviubileves.

Címkék