Azzal a kéréssel fordultunk a Balatoni borrégió hét borászához, hogy ajánljanak bort a közelgő ünnepekre. Mivel tudjuk, hogy a saját boraikon túl is sokat kóstolnak, ezért megkértük őket, hogy válasszanak egy másik bort is, egy másik pincétől. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra, hiszen belsős tippeket kaptunk, és 7 helyett 14 borból válogathatunk az ünnepekre.

Gyukli Krisztián, Gyukli Pince – Balatonfüred

Gyukli Solaris Bio 2019

„Nincs nehéz dolgom, olyan fajtát ajánlok, ami csak nekünk van. A 2019-es évjárattal bármikor kiegyeznék, a hőösszeg és a csapadék mennyisége kiegyensúlyozott volt, ez pedig a borokban is érezhető. A solaris éréskor gyorsan cukrosodik, ami miatt nehéz belőle könnyed bort készíteni, inkább tartalmas, komplex formában érvényesül. Egy éve van palackban, ez idő alatt összesimult. Azt tapasztalom, hogy bárki megkóstolja, máris mosolyog. Tele van egzotikus gyümölcsökkel: licsi, mangó, mellette friss körtelé, bodzavirág. Ahogy melegszik, úgy változik a bor karaktere, mindenkinek élmény kóstolni. Szép és sokféle sava van, emiatt az ízek hosszan megmaradnak a szájban. Vacsora mellé vagy hűvösebb estékhez ajánlom az ünnepek alatt.”

Ára: 4500 Ft, gyukli.hu

Amit mástól ajánl: Dobosi Bio Kéknyelű 2018

„Hiába kóstolom 20 éve a kéknyelűt, nehezen tudom elhelyezni a fajtát, egy kicsit megfoghatatlan számomra. Hasonlóképpen a furminthoz, a kéknyelű is képes a termőhely sajátosságait visszaadni, ezáltal a borász lehetőséget kap, hogy megmutassa azt. Dobosiéknak sikerült ez, izgalmas, harapható bort készítettek, amely semleges karakterének köszönhetően remekül működik együtt ételekkel is, jól illik az ünnepi időszakhoz.”

Ára: 3000 Ft, dobosibor.hu

Pálffy Gyula, Pálffy Pince – Köveskál

Pálffy Káli Királyi Riválisok 2019

„A saját választékunkból egyértelmű a választás, az elmúlt 10 évből most sikerült negyedik alkalommal elkészítenünk a Riválisok névre hallgató csúcsborunkat. Korábban olaszrizling és furmint alkotta, de a 2019-esbe rajnai is került, a három fajta egyenlő arányban szerepel a házasításban. Az olasz és a furmint is a Fekete-hegyről jött, ami kiemelt területünk, a rajnai pedig pár éve fordult termőre, abból is a legszebb hordót választottuk ki. Mivel 2015 óta nem készült, sokan várták, már emiatt is ünnepi a bor, de garantálom, hogy kóstolva senkiben nem marad kérdés.”  

Ára: 7000 Ft, palffypince.hu  

Amit mástól ajánl: Laposa Pezsgő Brut Furmint 2019

„Nyáron, a bemutatkozásakor kóstoltuk mindkét Laposa pezsgőt. Mi alapból furmint pártiak vagyunk, a kettő közül itt is az tetszett jobban. Korábban nem nagyon kóstoltam olyan tankpezsgőt, ami ennyire tetszett volna, szép szerkezet, izgalmas ízvilág, mondtam is Laposa Bencének, hogy sikerült meglepetést okozniuk. Az ünnepek alatt érdemes egy palackkal felbontani, a pezsgőhöz ennél jobb alkalom nem kell.”

Ára: 3990 Ft, laposa.hu  

Bencze István, Bencze Családi Birtok – Szent György-hegy

Bencze Birtok Furmint 2019

„A birtokunk egyik legjobb területére, a Templomdombi-dűlőbe telepítettünk közel egy hektárnyi furmintot 2015-ben. A filoxéra előtt meghatározó szőlőfajta volt a Balaton körül, mostanában egyre többen foglalkoznak vele újra. Sajnos 2017-ben és 2018-ban nem sikerült belőle bort készítenünk, így tulajdonképpen ez a 2019-es a furmint debütálása nálunk. Ez viszont úgy sikerült, amilyennek mi a natúr furmintot képzeljük, vibráló savakkal, kosárnyi gyümölccsel, tele élettel. Mivel natúrbor, az átlagosnál nagyobb nyitottságot igényel a fogyasztótól, cserébe olyan élményt ad, amit szerintünk kevesen tudnak.”

Ára: 10 000 Ft, leesbrothers.hu  

Amit mástól ajánl: Tomcsányi Családi Birtok Syrah 2017

„Itthon sokan nagy bort szeretnének készíteni a syrah-ból, Tomcsányi Árpiék bora pedig szerintem pont attól lesz igazán jó, hogy nem akar nagyobbnak látszani, mint amekkora valójában. Ez a syrah egy jó árú, igazán jól iható, élvezetes vörösbor. Érdekes, mert jól megmutatja Somló karakterét, emellett megvan benne a natúrborok izgalma, egyik korty csúszik a másik után, egyszerűen jól esik inni.”
 
Ára: 5500 Ft, a pincénél

Földi Bálint – Szent György-hegy

Földi Bálint Badacsonyi Kéknyelű 2019

„A kéknyelű a szívem csücske, így egyértelmű a választásom. A Badacsonyi borvidék egyik kiemelt fajtája, már a szakdolgozatomat is erről írtam. Szeretek vele foglalkozni, szőlőként és borként is, sőt szerintem a mustja finomabb, mint bármelyik másé. Fontos nálam, hogy spontán erjesztek, viszont a hordóval és tartállyal variálok az évjáratnak megfelelően. A 2019-es év kedvezett a kéknyelűnek, szép savak, magas beltartalom mellett, már fiatalon is élvezhető, amihez a pár grammnyi maradékcukor is hozzájárul. Ha ételpárosításról van szó, akkor pedig a balatoni fogast ajánlanám elsőként, többször próbáltam már, pazar az összhang! Nemrégiben írt a borról a Művelt Alkoholista blog, ahol igen nagyra értékelték, erre azért büszke vagyok.”

Ára: 6000 Ft, kapható a Pláne Badacsony Borteraszon

Amit mástól ajánl: Palkó Zsolt, Badacsonytördemic Olaszrizling 2019

„Két okból választottam ezt a bort, egyrészről a borász személye miatt, aki jó barátom, emellett felkészült borász. Másrészről ez egy olyan olaszrizling, amit szívesen fogyasztok magam is. Zsolt a saját területei mellett hosszú távra bérelt, jellemzően idősebb ültetvényekkel dolgozik, amit gondos munkával tart karban. Ez a bora Köveskálról, saját területről, szintén öreg tőkék terméséből készült. Alacsony hozam, hordós-tartályos erjesztés és érlelés, ahogy az évjárat leginkább adja. Azt hiszem, egy jó disznótoros mellé kóstolnám, ennek úgyis most jön az ideje.”

Ára: 2500 Ft, kapható a pincénél (8263 Badacsonytördemic, 069/58 hrsz, telefonszám: 06305304739)

Kis Tamás, Somlói Vándor Pince – Somlóhegy

Somlói Vándor Juhfark Teraszok válogatás 2019

„Mikrotétel, egyetlen terasz terméséről készült a bor, meredek, szikár, száraz terület, minden évben ez adja a legszebb juhfark tételt. Feleségem, Dóri kedveli a tömör, húsos fehérborokat, ez pedig igencsak az. A fajta elég semleges ahhoz, hogy meg tudja mutatni a termőhelyet, ebben a borban benne van a Somló, erősen vulkanikus bor. Ápolandó örökségünk a juhfark, úgy látom, megvan a tehetsége, hogy világszínvonalú borokat adjon. Belső kötelességemnek érzem fenntartani és ápolni, mellesleg igen jó fajta, én egyre komolyabban foglalkozom vele, látok benne jövőt.”

Ára: 4600 Ft, borarum.hu

Amit mástól ajánl: Bussay Csókaszőlő 2018

„Feleségem zalai birtokának termése, egy különleges fajta, amit Dóri édesapja hozott Szentesi Józseftől, így került Zalába. Több borász nehezen boldogul vele, nálunk gazdag talajon jól működik, szeretünk vele dolgozni. A 2018-as évjárat vibrálóan gyümölcsös bort adott, remek savakkal, fehér- és vörös húsokhoz is ajánlom. Szerintem igazi jolly joker az ünnepekre, mert jól működik ételekkel és önmagában is jól esik inni.”

Ára: 4490 Ft, bussaypince.hu

Bujdosó Ferenc, Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Balatonlelle

Bujdosó Sirocco 2013

„A Balaton egyik szép, klasszikus vitorlásáról elnevezett borunk egy bordói házasítás. Amikor a rendszerváltás után kinyílt a világ, akkor kóstoltunk először igazi bordeaux-i borokat. Akkor csak ámultam, az eleganciájuk mindig elérendő példa volt számomra. Szerencsére mostanra odaértünk, hogy mi is megtaláltuk a hordó, a beltartalom és a gyümölcsök egyensúlyát, ráadásul ez a bor már szép érettséget is mutat. Bármilyen vörös húsból készült étel mellé ajánlom, nálunk egészben sült szarvascomb és erdei gombamártás lesz a párja az ünnepekkor.”

Ára: 4000 Ft, bujdoso.com

Amit mástól ajánl: Garamvári Blanc Fleur

„Komoly munkát fektettek Garamváriék a tradicionális pezsgő műfajába, amiért hálásak vagyunk a borvidéken. Azért választottam ezt a pezsgőjüket, mert a pinot blanc már önmagában is különlegességnek számít. Igazán könnyen szerethető, tele gyümölcsökkel, amit a citrusosság frissít, a cukortartalma pedig igazán barátságossá teszi. Másrészről a borász, Baranyai Péter személye miatt ajánlom, azt gondolom az ország egyik legfelkészültebb szakembere, aki végtelen szerénységgel végzi munkáját. Sok együtt töltött naplementés vitorlázáson vagyunk túl, kívánom, hogy sok ilyenben legyen még részünk!”

Ára: 3895 Ft, garamvariszolobirtok.hu

Németh Miklós, Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok – Kőröshegy

Kékajtó Kékfrankos 2017

„Mi a téli, hideg időszakban inkább a vörösekre szavazunk, így az újdonságunkat ajánlom az ünnepekre, épp most kerül forgalomba. Kékfrankos a Borochegyről, szépen hozza a fajta jegyeit, lendületes, szép savakkal, érett gyümölcsökkel. A bor 3 évet töltött hordóban, emiatt van benne egy igen fűszeres karakter, ez minket a karácsonyi mézeskalácsra emlékeztet. Megvannak benne a nagy borokhoz illő értékek, mégsem nehézkes. Jól működik ételekkel, a kacsától, libától indulva a hagyományos disznótorosig elég széles a skála, még akár marha mellé is kínálnám.”

Ára: 5000 Ft, a pincénél és Radovin üzletekben

Amit mástól ajánl: Kislaki Matacs Chardonnay 2019

„Személyes kedvencem ez a bor, mert itthon kevés olyan chardonnay-t találok, ami igazán az én ízlésem. Ez viszont olyan, ízléses hordóhasználattal, szép gyümölcsökkel, eleganciával. Vakon is kóstoltam már és komoly nemzetközi sorban is megállta a helyét. Ha valaki fehérbort szeretne az asztalra rakni, ezzel biztosan nem nyúl mellé. Elsősorban a könnyedebb fogásokhoz ajánlom, rántott halhoz, rákhoz, tenger gyümölcseihez, de a gyümölccsel töltött pulykához is passzol az ünnepi asztalon.”

Ára: 2500 Ft, zwackwebshop.hu

Címkék