Löszfalak és pártállami üdülők mindenhol - Kenese és Akarattya története régi képeken

Mióta világ a világ, Balatonkenese számított a tó egyik keleti portáljának, bár ez már az a pontja a vidéknek, ahol mind autóval, mind vonattal érkezve el kell dönteni, az északi vagy déli partra megyünk. Fortepanos településtörténeti sorozatunk következő darabja pont Kenese lesz, valamint a vele sokáig szimbiózisban élő Akarattya, ami egy veszekedős szakítással pár éve elvált az anyatelepüléstől.

A település nevével döbbenetesen korán, már 990-ben találkozni lehetett Géza fejedelem görög nyelvű adománylevelében. Ekkor már ismert hely volt a Mezőföld végi völgyekben terpeszkedő Kenese, amit valószínűleg a rómaiak is laktak, de a honfoglalás kori eleink is megtelepedtek a szélvédett térségben. Később a tatár és török csapatok is pusztítottak erre (ennek mementói a lakosság egy részét megóvó tatárlikak a partfalban). Két temploma van, az egyik Árpád-kori eredetű. 1532-ben országgyűlést tartottak itt, a Rákóczi-szabadságharc idején pedig kuruc-labanc harcok dúlták a környéket (a híres Rákóczi-fa alatt maga a fejedelem is megpihent a mondák szerint). A 19. század végére az egyutcás, a Balatontól távolabb kiépült faluban is megjelent a fürdőélet, bár itt nem volt akkora villaépítési bumm, mint Fonyódon vagy Balatonalmádiban. Ellenben először itt kötött ki a Kisfaludy gőzös 1846-ban (a közforgalmú kikötő jelenleg a megszűnés határán van).

Balatonakarattya csittényhegyi részén bronzkori leleteket is találtak már, szóval régóta lakott a környék. A római időkből is találtak emlékeket, azt pedig tudni lehet, hogy - ahogy Kenesét - Akarattyát is a veszprémi apácáknak ajándékozta a fejedelem az ezredforduló környékén. A település történetén ugyanúgy végigmentek a hódító hadak a tatártól törökig (ez utóbbi miatt elpusztult az itt lévő falu), majd a 18. század eleji újraalapítás után itt is megjelent a 19. század végén a fürdőkultúra. Ennek zászlóvivője a második világháborúig a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület volt. A település 1869 óta bizonyosan Kenese része volt, de már ismét független a falu. A továbbiakban következzen Kenese és Akarattya huszadik századi történelme; a kiemelten szedett részek a Fortepan képismertetői.

1911. Meteorológiai állomás. Meteorológiai mérések már ekkoriban is voltak, bár a tó még évtizedekre volt az 1934-ben bevezetett viharjelzéstől (amit ekkor még zászlókkal oldottak meg).

1914. Jobbra a homokfalba vájt, tatárliknak nevezett üregek látszanak. Kenese uralgó magaslata a Soós-hegy, aminek egyik oldala egy meredek löszfal. Ennek aljában hajdanán a Balaton hullámzott, de a tó szabályozásával a víz visszahúzódott és már nem rombolja a partot. A partfal oldalában, öt szinten kilenc lyuk található, mint említettük, az emlékezet a tatár és török hadak előli menedékként őrizte meg ezeket. Csak pár megközelíthető mászófelszerelés nélkül, de az már korábban bebizonyosodott, hogy emberek húzták meg magukat itt hajdanán.

1914. A megcsúszott löszfal a települések közötti vasúti pályaszakasz közelében. Nem a kenesei, hanem az akarattyai löszfal okozott azonban kis híján tömegkatasztrófát. 1914. május 11-én épphogy le tudott fékezni Balog Tibor mozdonyvezető, amikor meglátta, hogy a komplett hegyoldal elindul lefelé. Gyorsan leszállította az utasokat, akiket megmentett, ellenben a szerelvényt nem tudta...

1914. A települések között 1914. május 11-én bekövezkezett földcsuszamlással a Balatonba sodort személyvonat MÁV 220 sorozatú mozdonya és kocsijai. Balog masiniszta tehát a vonattal már nem tudott visszatolatni, a természet ereje nagyobb és gyorsabb volt, a Balatonba taszította a fél vonatot, a másik felét pedig ott helyben betemette. A hős mozdonyvezető a vasúttól mindössze szerény 80 koronás jutalmat kapott tettéért.

1914. A települések között 1914. május 11-én bekövetkezett földcsuszamlással a Balatonba sodort MÁV 220 sorozatú gőzmozdony kazánjának kiemelése a MÁV XI. pályaszámú darukocsival. Hamar megkezdődött a helyreállítás, viszont a mozdonyt és vagonjait csak azután tudták vasúti darukkal kiemelni a tóból, miután újjáépült a vaspálya.

1914. Új nyomvonal építése és a támfal megerősítése a települések között, az 1914. május 11-én történt földcsuszamlást és vasúti balesetet követően. Kubikosok sokaságát vezényelték ki a meredek hegyoldalba, hogy stabilizálják azt. Ehhez tárnát is nyitottak a környéken, agyagot termeltek ki a munkálatokhoz. Fontos megemlíteni, hogy a mai napig vakarják a fejüket a szakemberek mind az akarattyai, mind a fonyódi partfalakkal, amiket vagy irtózatos költségekkel lehetne megfogni, vagy reménykednek a növényzet talajt megfogó erejében.

1914. A települések közötti támfal megerősítési munkálatai. Mindenesetre a végleges vasúti nyomvonal 1950-re alakult ki, de még 1998-ban is volt csuszamlás errefelé. Érdekesség még a vasút világából, hogy az északi parti vonal egyetlen vasúti alagútja is épp Akarattyán van, a Csittényhegy lejtőjében.

1933. Székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe (később Honvéd üdülő) strandja. A térségben az 1920-as években nagy tempóval indult meg a felparcellázás, a nyaralóövezetek kiépítése, Balatonakarattya (ami csak egy puszta volt eddig) szintén sokszorosára hízott. A kenesei-akarattyai határvidéken, a Csittény-hegy alatt 1925-re épült fel a Fővárosi Üdülőtelep, a budapesti közszolgák gyönyörű nyaralója, ami ilyen szép partszakasszal rendelkezett.

1937. Székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe (később Honvéd üdülő). A saját kikötővel és vasúti megállóval is rendelkező Üdülőtelepet 1934-ben megnyitották a nagyközönség előtt is. A gyönyörű főépületet Lavotta Gyula tervezte.

1937. Kilátás a székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe környékéről. A panoráma nyilván már ekkoriban is lenyűgöző volt, Kenese és Akarattya turisztikai vonzerejének gerincét adta a tó teljes keleti medencéjének korlátlan látványa a magaspartokról.

1938. Sajnos a Fortepan leírása erősen hiányos a következő két képnél, pedig egy, a korban rendkívül modernnek számító kert és üdülő sejlik fel rajtuk. Annyi bizonyos, hogy a harmincas években szédítő tempóban parcelláztak fel a trianoni döntés után roppant népszerűvé váló Akarattyán 282 hektárnyi földet üdülési célra. A projektet a már említett Akarattyai Fürdő Egyesület vitte a hátán, akinek egyik fontos figurája volt Karafiáth Jenő országgyűlési képviselő.

1939. Ez a kép is infómentes, de annyit azért hozzátennénk, hogy az egész Balatonhoz hasonlóan a húszas-harmincas években már Kenesén is voltak próbálkozások modern nyaralók építésére, példul Kotsis Ivánéi. Hogy ki tervezte ezt az egyszerű nyaralót, azt nem tudni, ellenben a Bauhausba hajló kert nyilvánvalóan a kor nagyszerű tájépítészének és kertmérnökének, Ormos Imrének a műve.

1940. Kilátás a magaspartról. A szép színes kép az akarattyai partfal tetejéről készült, ami a mai napig a község egyik legfőbb látványossága.

1940. Strand a Székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe (később Honvéd üdülő) előtt. Ekkoriban már alkonyult a békének, zajlott a világháború, ami pár éven belül elérte Kenesét is. A németek utolsó kelet-európai ellentámadása a szovjetek ellen a térségben zajlott le, itt húzódott a Margit-vonal nevű védelmi állásrendszer is. Több bombatámadás is érte Kenesét.

1940. Fő utca, háttérben a Magyarok Nagyasszonya templom. A település legősibb magja, messze a tóparttól, még 1940-ben is poros (eső idején saras) főutcával és egy elegáns automobillal.

1954. Székesfővárosi Tisztviselők Üdülője (később Honvéd üdülő). A háború után a Balaton és a magyar társadalom is lassan tért magához, nem úgy, mint a politika. A kommunizmus kiépülése megváltoztatta a tulajdonviszonyokat is: az egy évtizeddel azelőtt még bárki előtt nyitott Fővárosi Üdülőt 1949-ben megkapta a Honvédség, innentől katonai üdülővé vált. Azért a vidám bringás pillanatok még a Rákosi-éra sötét pillanataiban is megvoltak.

1958. Lencse Zoltán akarattyai fotóján sajnos nem tudjuk, milyen család vagy társaság szerepel, mindenesetre a régi balatoni nyarak oldott hangulatát visszaadja.

1961. Strand. Az akarattyai fürdőélet a horthyzmus vége után, a szocializmus kiteljesedésével sem hanyatlott, sőt. A Bezerédj vagy a Lidó strandok is jó választások a mai napig azoknak, akik egy matracon hevernének. Vagy mellette.

1961. Balatonkenese-Üdülőtelep megálló-rakodóhely (ma Csittényhegy megállóhely). Az állomásocskának nemrég komplett cikket és kutatást szenteltünk, aminek lényege az volt, hogy a Fővárosi Üdülőtelep annak idején saját megállót kapott a vasúttól, aminek ez is lett a neve. Azonban az üdülő 1949-ben honvédkézre került, ezután Balatonkenese-Üdülőtelep néven futott a megálló a kenesei-akarattyai válásig. Ekkor ugyanis az akarattyai oldalra kerülvén a Csittényhegy nevet adták neki. Az eredeti állomásépület 1932-re, a most látható pedig az ötvenes évek elején épült fel.

1962. Fischer Annie zongoraművész. A huszadik század egyik legnagyobb magyar zongoristája a második világháború éveinek kivételével egész életét Magyarországon élte le. Fischernek Akarattyán volt nyaralója, közel a Csittény-hegyhez, előtte pedig Aligán, de a kiépülő pártüdülő miatt onnan menniük kellett.

1964. Strand Akarattyán. Manapság már környezetvédelmi okokból nem túl etikus dolog a Balaton partján csutakolni a Wartburgot, de a hatvanas években még mi sem számított természetesebbnek. Hisz ott a víz.

1966. Strand. A főszezon a gulyáskommunizmus éveiben is zsúfolt időszak volt a Balatonnál, így itt, az akarattyai löszfal alatti strandon is.

1966. Székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe (később Honvéd üdülő). Ezen a télies képen már abszolút Honvéd Üdülőként látható a volt Fővárosi Üdülő, sőt a mai napig az, bár most Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központként fut négy hotellel, egy bungalós részleggel és egy kempinggel.

1967. Balaton-part. Van egy olyan gyanúnk e kép láttán, hogy az nem kijelölt kempingben készült. Jól láthatóan a kenesei löszfal alatt leltek nyugalomra a lakókocsis turisták.

1967. A 71-es főút, autóstoppos a település határában. A stoppolás a hatvanas években is nagy divat volt, pláne ha belevesszük a képletbe, mennyire nehéz volt akkoriban saját autóhoz jutni, neadjisten elcsípni egy tömegközlekedési eszközt pont, amikor kéne jönnie.

1972. Gyermeki zsugázás egy családi üdülőben valahol Kenesén. Eddigre elérte az M7-es is a Balatont, a keleti parti települések Budapesthez való közelségük okán pedig még inkább felértékelődtek. A sok magánnyaraló mellett a SZOT és a Magyar Posta is nagy üdülőket létesített itt.

1982. MÁV gyermeküdülő (ma Part Üdülő). Jelentős üdülőterülete volt a vasútnak Kenesén, a lenti képen az egyik ehhez tartozó rönkház látható (ami elvileg ma a MÁV Lokomotív Hotel Kenese Junior). A MÁV közben egyes épületektől fokozatosan megszabadul, a legjelentősebb szeletet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné Alapítványai 2015-ben megvették, de a mai napig csak némi bontást végeztek a területen.

Ez azért is érdekes, mert az üdülő Balatonkenese és Balatonakarattya máig ki nem alkudott határvonalán fekszik, mindkét település magának akarja azt. Időközben a lakosságilag is megnövő Akarattya az önállóság útjára lépett: 2005-ben részönkormányzatot kapott, majd egy népszavazást követően 2014-ben önálló település lett. Azonban a mai napig egy csomó kulcskérdésben nem tudtak megegyezni Kenesével, szóval csak remélni lehet, hogy a hosszas hadakozást a béke és együttműködés évei követik majd.