Viharral induló, strandidőbe torkolló hét van mögöttünk, amikor is újabb hírek érkeztek a lepelkotrásról, a zöldterületek beépítéséről és a júliusi turisztikai számokról.

A hétfői viharok után beütött a nyár a múlt héten, az augusztus 20-i hosszú hétvége is zömmel napos, 30 fok feletti strandidővel telt. Aztán megjött a hidegfront, vasárnapra már 30 fok alatt maradt a maximum. Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn még 15 fok lehet reggel, 26 fok nappal, majd kedden lesz a mélypont 16-27 fokkal folytatja a légkör. A hőmérsékletek némiképp hullámzik a hétvégéig, a hajnali 15-17 fokok után 26-29 fokok lesznek, a hét végéig nem várható eső. Aztán a hétvégére megjön az ősz esővel és komoly lehűlésselA Balaton vize 24 fokos.

Most pedig lássuk, mi izgalmas történt a mögöttünk hagyott héten a Balatonnál! 

Természet & védelme

Az algásodásról, a tó kotrásáról, a terjedő elektromos hajókról, a környezeti monitoringról, a beruházók környezetpusztításáról is beszélt egy interjúban Nők a Balatonért Egyesület programvezetője, Hajósy Adrienne. (Népszava)

Az algásodás miatt zajlik a Balaton lepelkotrása, a vízügyesek itt-ott 1,5-2 méter mély üregeket is ásnak az aljzatba, hogy odagyűljön a foszforban gazdag iszap. A tervezett 100 ezer köbméter iszapot amúgy nagy csövekkel "porszívózzák" ki a tóból, ezek aztán a balatongyöröki lerakóba kerülnek. (24.hu)

Eközben egy, a vízügy által csak "beállóhelynek" nevezett kikötőt is létrehoztak a györöki zagytározónál, holott az ipari kikötő létesítését korábban elutasította a lakosság. (Balatontipp)

Lombkoronamegfigyelő-torony és tanösvény épül, felújítják a zsilipeket, a mozgáskorlátozottak pedig szintén bejárhatják majd a véderdő egy részét egy hévízi természetvédelmi beruházásnak hála. (Turizmus.com/MTI)

Közlekedés

Utószezoni menetrendet vezet be a MÁV augusztus 31-től szeptember 13-ig a Balatonnál: sűrűbb menetrend, nagyobb kapacitás és az olyan kedvezmények biztosítása, mint a Balaton 24 és 72 órás jegyek is megmaradnak még egy ideig. Részletek a linken. (Alon/MTI)

Szintén a MÁV híre, hogy szeptember 14-től kilencből hét közvetlen keszthelyi gyorsvonat szűnik meg, amit civilek "eszetlen spórolásnak" neveznek. (Mérce/Közlekedő Tömeg/Facebook)

Változik augusztus 17-30. között a hajózási menetrend is a Balaton nyugati medencéjében, ami érinti a Balatonmáriafürdő és Balatongyörök közötti, a Keszthelyről Badacsony felé járó hajók, a sétahajók és a balatonmáriafürdői varázshajó menetrendjét is. Részletek a linken. (BalatoniHajózás.hu)

Civil autókból büntették a leállósávot illegálisan használó sofőröket az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán. Szintén az M7-esen történt még augusztus 15-én, hogy egy utánfutóján tehenet szállító, a sztrádán mindössze 40-nel araszoló autóst kellett a rendőröknek leterelni lassúsága miatt a 7-es főútra. (24.hu; Police.hu)

Épül-szépül?

A balatonszemesi kemping után az új Balaton-törvény más területek beépítésére is lehetőséget ad, így Zánkán beépülhet egy nagyobb zöld belterület, valamint a csopaki Kerekedi-öböl környékén is építkezés kezdődhet. (24.hu)

Közterületi karbantartó eszközökre nyert 15-15 millió forintot Balatonfűzfő, Balatonkenese és Vászoly, játszótér-felújításra 5-5 milliót Aszófő, Balatonakarattya, Köveskál, Litér, Pécsely és Szentkirályszabadja. (Kontrát Károly/Facebook)

Felújítják az MCXVI építészstúdió tervei alapján a 18. századi, balatonfüredi Esterházy-nyaralókastélyt a Táncsics Mihály utcában. A földszinten múzeumpedagógiai tér, bolt és kávézó nyílik, az első és a második emeleten pedig kiállítóterek lesznek, az átépítés 2021 végére lehet kész. (Építészfórum)

Sport & strand

Sosem árt elismételni, hol szabad és hol tilos fürdeni a hazai vizekben, így a Balatonban is. Fusd át a zárójeles linken, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés! (Balaton.hu)

Kultúra & szórakozás

Augusztus 21-én a Művészetek Völgye történetét bemutató kiállítás nyílik a kapolcsi Falumalom Múzeumban és a közeli Malomszigeten. (Kultúra.hu)

A STRAND Fesztivál ugyan elmarad a koronavírus mitt, de a romjain megrendeznek SzabadSTRAND néven egy kisebb eseményt jógával, SUP-pal, tábortüzes minikoncertekkel, dj-kkel és gasztróval. (We Love Balaton)

A SzabadSTRAND mellett több más fesztivál is lezajlott vagy befejeződött a hosszú hétvégén, így a Garten Lovason vagy épp a Paloznaki Jazz Napok a Jazzpiknik helyett. (We Love Balaton információ) 

Idén is megjelentek a Hello Wood fa építményei a Művészetek Völgye településein, mégha a szokásos formában el is maradt a fesztivál. (hellowood/Instagram)

Bor & gasztro

Petíció indult a pompásan felújított és most is üzemelő balatonszemesi Resti megmentéséért, mivel a MÁV el akarja bontani az épületet. (Petíciók.com)

Menő plakátot kreált magának a badacsonyi Laposa Borbirtok, a bortermelés nagyüzemi módszereit a Brandart által készített, a Tesz-vesz Város inspirálta képsoron keresztül mutatják meg. (HypeAndHyper)

Új online közösségi piactér nyílt Közel.hu néven, ahol a Veszprém megyei helyi termelők és kézművesek portékái közül lehet válogatni. (Közel.hu/Facebook)

Egy pékség és egy bisztró szerelemgyerekeként megnyílt az Andriska Pékbisztró Kővágóörsön. (Andriska Pékbisztró/Facebook)

Turizmus & szállás

Nagyon erős volt a júliusi turizmus a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint. A Balatonnál 504 ezer vendég 1,7 millió éjszakát töltött, a felét magán- és egyéb szálláshelyeken. A látogatók 14 százaléka volt külföldi, a legnépszerűbb települések Siófok, Balatonfüred, Hévíz voltak. (MTÜ közleménye)

Biztonság

Hétfőn súlyos vihar kerítette hatalmába a Dunántúlt, a Balatonból emiatt a vízirendészek 31 sodródó ember partra jutását segítették. (Index)

Köz & ügyek

A szepezdi, szemesi és szigligeti polgármester után újabb településvezető hagyja ott posztját: augusztus 13-án Szabó László balatonudvari polgármester benyújtotta lemondását. (We Love Balaton információ)

Fradi

Méretes, zöldre festett, amerikai stílusú kamion fogja bejárni a Balaton környékét: a Ferencvárosi Torna Club kamionja a klub történetét is bemutatja, de ajándékbolt is helyet kap benne, a járműszerelvény megfordul majd Siófokon, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban is. (Fradi.hu)

Címkék