Idén folytatódik a Homola Pincészet organikus szőlőtermesztésre való átállása, melyhez a szezonban egyedi gasztrokulturális programokat társítanak, ezek fókuszában a Balaton-felvidék tájjellegéhez igazodva a fenntarthatóság áll. Június 30-án „Ez itt a kert” címmel rendeznek a fenntarthatóságra fókuszáló napot, melyen az érdeklődők betekintést nyerhetnek a borászati és gasztronómiai trendekbe, a hazai borfogyasztási kultúrába, a borászati márkaépítésbe, kiemelt téma lesz fenntarthatóság, valamint megismerhetik a térségre jellemző eredetvédelmet, a Csopaki Kódex fontosságát. Az egész napos program során nyílt kerekasztal-beszélgetéseken, minipiacon, interaktív edukációs játékokon és pikniken vehetnek részt az érdeklődők. Az esemény ingyenesen látogatható.
Ez itt a kert
Az eseményen kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt a borászati és gasztronómiai szcéna neves képviselői, a beszélgetéseket Havas Dóra, a Lilafüge gasztrobloggere vezeti. A régió neves pincészeteinek tulajdonosai és borászai is jelen lesznek.
A Homola Pincészet missziója, hogy a térséget egyre többen fedezzék fel, és a tudatos borfogyasztás jegyében ismerkedjenek meg a régió pincészeteivel és termelőivel.
A Homola Pincészet missziója, hogy a térséget egyre többen fedezzék fel, és a tudatos borfogyasztás jegyében ismerkedjenek meg a régió pincészeteivel és termelőivel.
Az eseménysorozat párbeszédre invitálja a térség kiemelt szereplőit, mely során egyedi módon enged betekintést a szakmai háttérbe, emellett a nagyközönség számára is élvezhető programokon és beszélgetéseken keresztül járja körül a fenntarthatóság napjainkban kiemelten fontos témakörét a minőség tükrében – így járulva hozzá a térség turisztikai fejlődéséhez. Az esemény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával valósul meg.
Lehet egy márka fenntartható?
A gasztrokulturális program első beszélgetése a brand és a fenntarthatóság témakörét helyezi fókuszba a borászatoknál. Mi alapján választunk bort? Mennyire fontos a címke és a brand? Mi befolyásolja a döntéshozatalt a fogyasztók körében és hogyan tudunk tudatosabban vásárolni? Mit jelent a fenntarthatóság egy borászati brand életében?
A szekció meghívott vendégei Horkay András, DipWSET nemzetközi borakadémikus, WSET okleveles borismereti oktató, a CEWI (Central European Wine Institute) társalapítója, vezetője és Harsányi Dávid, a BGE marketingkommunikációs oktatója, akik Havas Dórával beszélgetnek. A beszélgetésen szó lesz a hazai borfogyasztási kultúráról, márkaépítésről, a címke szerepéről és jelentőségéről, hazai és nemzetközi trendekről, valamint az eredetvédelem és a jogi szabályozások fontosságáról.
Fenntarthatóság a gasztronómiában
A beszélgetésen a régió meghatározó gasztronómiai szereplői gondolják tovább a fenntarthatósági szempontokat a térség vendéglátói kultúrájának vonatkozásában. A témák: minőségi ételek, helyi termelők, tartósítószermentes alapanyagok, hazai superfoodok, húsmentes és vegán ételek. A szekcióban részt vesz Kiss-Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős Alapítvány képviseletében, céljuk a környezettudatos, felelős étkezés elterjesztése és ezek egészségesebbé tétele öko-gasztronómiai megoldások integrálásával.
Az alapítvány sokoldalú szakmai tevékenységgel segíti a felelősen gondolkodó vendéglátóhelyeken a környezetbarát intézkedések bevezetését és a fenntarthatósági törekvések kommunikációját a vendégek felé. Dr. Árvai Anita, a balatonalmádi Veganeeta Home étterem vezetője, a Veganeeta brand tulajdonosa, gasztroinfluenszer a saját történetén keresztül mutatja be az egészséges és fenntartható étkezés sokszínűségét, alternatíváit. Meghívott vendég továbbá Török András, aki Káli-medence kapujában, Kővágóörsön vezeti a térség egyik leghíresebb reggeliző-pékségét, az Andriska Pékbisztrót.
A beszélgetésen Lovász József Domi, a Sáfránkert Vendéglő és a Homola portfólió új gasztronómiai vezetője mutatja be a Homola Pincészet megújult gasztronómiai koncepcióját.
A beszélgetésen Lovász József Domi, a Sáfránkert Vendéglő és a Homola portfólió új gasztronómiai vezetője mutatja be a Homola Pincészet megújult gasztronómiai koncepcióját.
Csopaki Kódex
A program záróprogramja a helyi védjegyet, a Csopaki Kódexet és a hozzá fűződő szabályozást ismerteti meg a résztvevőkkel. A „Csopaki Kódex szerepe a borrégió életében” című beszélgetés során megszólalnak az érintett borászati szereplők: Kovács Tamás (St. Donát Borkúria), Jásdi Attila (Jásdi Pince), Bakó Ambrus (Petrányi Pincészet) és Homonna Attila (Homola Pincészet).
A régió vezető pincészeteinek tulajdonosai és borászai révén betekintést kapnak a résztvevők a Balatonfüred-Csopaki Borvidék unikális eredetmegjelölési rendszerébe.
A régió vezető pincészeteinek tulajdonosai és borászai révén betekintést kapnak a résztvevők a Balatonfüred-Csopaki Borvidék unikális eredetmegjelölési rendszerébe.
A beszélgetést borkóstoló kíséri, amelyen a látogatóknak lehetősége nyílik összekóstolni a térségre jellemző borokat.
A gasztronómia ma már nem csupán a borokról, italokról, ételekről, s még csak nem is az élményről szól önmagában, hanem a fogyasztói és a termelői kultúra olyan aspektusait is figyelembe veszi, mint a környezettudatosság vagy éppen a fenntartható gazdálkodás, a szezonális és lokális alapanyagok, a környezetet nem károsító, hosszú távon fenntartható eljárások használata. Az EKF a minőségi vendéglátás mellett elkötelezett ezen értékek mellett is, az adott program ezt a témakört igyekszik körbejárni a régiós szereplők segítségével, így hosszabb távon is sorvezetőként szolgálhat a borfogyasztás és a kulináris örömök iránt érdeklődők – és a szakmai közönség számára is.
A program ingyenes, az eseményről itt találtok további információkat.