A Balatonlelle melletti Kishegyet a déli part „Badacsonyának” is hívják, és nem csak azért, mert a magaslatról nagyon szép kilátás nyílik a tóra. A szőlők és a gyümölcsösök között több kisebb-nagyobb borászat és vendéglátóhely várja a minőségi gasztrokalandra, finom borokra és ételekre vágyó vendégeket, akik ráadásként az északi part tanúhegyei által uralt panorámát is élvezhetik. A Pócz Pincészet egy igazi rejtett gyöngyszem, ahol feszengés nélkül adhatjuk át magunkat ezeknek az élményeknek, tanúi lehetünk a magyaros és a mediterrán ízek randevújának, és a kétemeletnyi mélységben kialakított pincébe is leereszkedhetünk, hogy megkóstoljuk a borászat szinte csak itt elérhető pét-natját.
A Kishegy varázsa akkor hat igazán, amikor véget ér a strandidő. Itt készíti borait a Konyári és a Bujdosó család, itt található a Garamvári Szőlőbirtok és a Késa Birtok is. Pócz József, a Pócz Pincészet atyja is úgy döntött, itt alapítja meg a borászatát a 90-es évek elején: az eredetileg jászberényi borász útja a diploma megszerzése után a Balatonboglári Állami Gazdaságba vezetett, aztán a sors úgy hozta, hogy maradt a környéken.
A feldolgozópince építése 2003-ban kezdődött, ezután nemsokára József fia, Attila is bekapcsolódott a közös munkába, így a Pócz Pincészet is a többgenerációs kishegyi borászatok sorát gyarapította. Bár borászvégzettséget is szerzett, Attila néhány év külföldi tapasztalat után az étterem és a vendéglátás vezetését vette át.
A Pócz Pincészet épülete nem hivalkodó, a tervezésénél az volt a cél, hogy harmóniában legyen a környezetével. Az épület szíve a terasz, ahonnan a Balaton és az északi part tanúhegyeinek látványában merülhetnek el a vendégek, bent egy hatalmas belmagasságú, világos kóstolóteret és éttermet alakítottak ki. Készült három apartman is.
Somogyi vadak, zalai gombák, kishegyi borok
A Pócz Pincészetben az ember azonnal otthon érzi magát. Semmi feszengés, semmi rohanás, ez egy olyan hely, ahol ki lehet sétálni egy pohár borral a kézben a terasz melletti szőlőbe, és meg lehet kóstolni a csemegeszőlőt.
„Apu a vendégek miatt ültette a kb. 30 fajta csemegeszőlőt, érési sorrendben, hogy augusztus közepétől októberig lehessen csipegetni”
„Apu a vendégek miatt ültette a kb. 30 fajta csemegeszőlőt, érési sorrendben, hogy augusztus közepétől októberig lehessen csipegetni”
– meséli Attila. Először csak finom házi sajtokkal és húsokkal készült, hidegtálakat és zsíros kenyeret kínáltak a borok mellé. Egyre többen keresték a melegételeket, így 2018-tól melegkonyha is működik a borászatban. Az eleinte néhány fogásból álló kínálat mára jelentősen bővült: többféle hidegtál, két-háromféle leves, egy tucat főétel és két desszert szerepel az étlapon.
A kínálatban magyaros és mediterrán ízek találkoznak, a somogyi és a zalai erdők kincsei és a tenger gyümölcsei egyaránt a tányérra kerülnek. Érthetően, egyszerűen, mégis magas minőségben – ahogy egy olyan helyen illik, ahol továbbra is a borok a főszereplők.
A kínálatban magyaros és mediterrán ízek találkoznak, a somogyi és a zalai erdők kincsei és a tenger gyümölcsei egyaránt a tányérra kerülnek. Érthetően, egyszerűen, mégis magas minőségben – ahogy egy olyan helyen illik, ahol továbbra is a borok a főszereplők.
A házi kenegetők pitával, friss zöldségekkel (2790 Ft) mindig a szezonális hozzávalókból készülnek. A pincetálba (3690 Ft) pedig, ami egy komolyabb „bemelegítés” vagy akár kiadós borkorcsolya is lehet, a Pócz család házi szalámija, sonkája, kötcsei sajt, zöldségek és házi kenyér kerül.
A hidegebb évszakok slágere a tejszínes-tárkonyos szarvasraguleves (1990 Ft). Somogyból származó vadakból, zöldségekkel, gesztenyés krumpligombóccal tálalják.
A csirkesaltimbocca, citrusos kuszkusz, tzatziki (4690 Ft) az olasz, borjúból készült hagyományos fogás könnyedebb változata. A házi sonkával betekert, zsályával ízesített csirkét roston sütik ki.
A fish & chips (5390 Ft) fogasból készül. A halat pankomorzsába forgatják, hogy jó ropogós legyen, csónakburgonyával és remuládmártással tálalják.
A vargányapörkölt (4290 Ft) alapanyaga a zalai erdőkből érkezik. Szaggatott nokedlivel és tejföllel kínálják.
Van, aki kifejezetten a desszert miatt keresi fel az éttermet: a sült túrógombóc (1990 Ft) mandulakéregben, házi baracklekvárral és vaníliaszósszal érkezik.
Az ételekhez természetesen a pincészet borait ajánlják: a ragulevest chardonnay, a saltimboccát sauvignon blanc, a vargányapörköltet cabernet franc, a fish & chipset sauvignon blanc, a túrógombócot pedig kései szüretelésű muskotály vagy az egyik legnépszerűbb tételük, az Irsai Olivér kísérheti.
Be lehet nevezni egy borkóstolóra is, aki pedig pincetúrára is vállalkozik, ne lepődjön meg, amikor a Kishegy gyomrába, két emelet mélységbe kell leereszkednie. De megéri, a dűlőszelektált borok mellett a szinte csak a pincénél kapható pét-natot és az első Pócz pezsgőt, a Classic Brut nevű tételt is meg lehet kóstolni.
Az összefogás ereje
A Pócz Pincészetben soha nem áll meg az élet. A két hétvégén át tartó, ötfogásos Márton-napi libavacsorák, ahol az újborokat is bemutatják, telt házasak, és télen is sokan feljönnek bort kóstolni, vacsorázni. Már hagyomány, hogy Vince-napon disznóvágást tartanak, amin a vendégek is részt vehetnek. Attila hozzáteszi:
„Egyre többen keresik fel a Kishegyet, de ehhez az is kell, hogy olyat adjunk, hogy visszajöjjenek, meg tovább ajánljanak minket. A jó borászatok adottak, de a vendéglátást is erre a szintre kell felemelni.”
„Egyre többen keresik fel a Kishegyet, de ehhez az is kell, hogy olyat adjunk, hogy visszajöjjenek, meg tovább ajánljanak minket. A jó borászatok adottak, de a vendéglátást is erre a szintre kell felemelni.”
Kiemelte azt is, hogy a Kishegyen működik az összefogás, a Balatoni Körnek is köszönhetően mindenki rájött, hogy
a vendéglátóhelyek és a borászatok nem egymás konkurenciái, hanem egymást erősítik, ha összefognak, és olyan eseményeket szerveznek, mint a Kishegyi Kortyok és Falatok, a Murci Fesztivál vagy a Gasztrofarsang, amire több ezer vendég eljön.
a vendéglátóhelyek és a borászatok nem egymás konkurenciái, hanem egymást erősítik, ha összefognak, és olyan eseményeket szerveznek, mint a Kishegyi Kortyok és Falatok, a Murci Fesztivál vagy a Gasztrofarsang, amire több ezer vendég eljön.
Nyitvatartás: szerdától vasárnapig és ünnepnapokon, ezenkívül csoportok esetén bejelentkezésre. (A téli időszakban a nyitvatartás rövidebb lesz.)