Sokszor mondjuk, hogy a Balaton télen egész más, és érdemes ilyenkor is megismerni a környéket. Balaton-felvidéken készült téli képekkel mutatjuk meg, hogy miért.
Balatoni vonatkozása is van az idei, jubileumi Pro Turismo díjaknak. A Turizmus Summit 2018 konferencián bemutatták Magyarország új turisztikai márkáját.
A Balaton környékét már korán ellepték az autócsodák, a jó minőségű utak és autóscsárdák, melyeket szerencsére a Fortepan archív fotói is megörökítettek.
Kulcsszerepe van a Kis-Balatonnak abban, hogy nem az algák uralják a Balatont. A tiszta víz miatt hamarosan egyre több hínár lesz a tóban az MTA kutatója szerint.
A sofőrszolgáltatás és a vendéglátók összefogása előzhetné meg leginkább, hogy kényszerből autóba üljenek a borászatokat vagy klubokat látogató vendégek.
Száz éve küzd a Balaton az emberrel és az általa okozott károkkal. Úgy tűnik, nyerésben van, pedig a nem őshonos, sőt invazív fajokkal a tó is nehezen veszi fel a harcot.
Örök panasz a Balatonnál, hogy nagyon gyenge a térerő és a mobilnet is vergődik. Megkérdeztük a szenvedő feleket, a felhasználókat és a szolgáltatókat a problémáról.
A magazin régiókra bontott toplistákon, interjúkon, háttérinformációkon keresztül mutatja be a tó környékének legizgalmasabb látnivalóit, éttermeit, borászatait.
2018-ban nem az időjáráshoz vagy a tó hőmérsékletéhez igazodnak a Balaton Napja szervezői, hiszen rossz idő esetén is készülnek programokkal a szezonnyitóra.
A mosdók már szinte mindenhol nyitva vannak, a pénztárak is hamarosan nyitnak az északi parton. Sok strand teljes átalakításon esett át, a legtöbb kész lesz idén nyárra.
Volt, hogy behegesztették, de sejtettek már titkos csatornát is alatta: most, hogy újra rekordmagasságban áll a Balaton vízszintje, felidézzük a Sió-csatorna múltját.
Hiába engedik a Sió-zsilipen hetek óta maximális intenzitással a vizet a Balatonból, a lehulló csapadék, és az olvadás miatt továbbra is harmadfokú a készültség a parton.
Kálló Péter szédítő fotói a nádasokkal körbeölelt tópartról még a nagy mínuszok idején készültek, abban az időszakban amikor kis túlzással csak fotósok merészkedtek ki.