balaton
Mélygarázzsal, parkkal és új étteremmel készül Füred a vizes vb-re
Több mint kétmilliárd forintba kerülnek az új fejlesztések.
Több mint kétmilliárd forintba kerülnek az új fejlesztések.
Egy éves munka után idén év végén jelenik meg a Nagy Káli Könyv alkotónak újabb kötete, a Szentgyörgyhegy Könyv.
Ő menthet életet és bosszanthat strandolókat viharjelzéssel. A Balaton arcai sorozatunkban ezúttal Horváth Ákos meteorológussal beszélgettünk.
Vagy a Trónok Harca új évadát. Egy ilyen videó alapján a Balaton-felvidéken bármilyen lovaglós-kardozó fantasy film jól mutatna.
Több órára is kisüt majd a nap a hétvégén, de nem ússzuk meg eső nélkül.
Máriafürdőn továbbra is várat magára az iszaphelyzet megoldása. Ha nem lesz más megoldás, hagyják szárazfölddé szilárdulni az iszapos területet.
Kikötőt építenek és fejlesztenek, hajóflottát újítanak, miközben kiállnak amellett, hogy a Balatonnak szüksége lenne egy újabb kompra.
Összesen hat embert díjaztak, köztük a MOL Nagyon Balaton egyik alapítóját és a Veszprémfest fesztiváligazgatóját is.
Pénteken és szombaton még előbújik a nap, de vasárnapra már lehűlés jön, ami jövő héten is folytatódik.
A kérdés csak az, hogy mikor. Úgy tűnik, hogy mindegyik döntéshozó támogatja az ötletet.
Fehér Csilla folytatja, amit északon elkezdett: jövő tavasszal érkezik a Déli Part Neked.
A BAHART átáll őszi időszámításra, az utolsó járatok minden nap korábban indulnak. Most már nap közben 40 percenként indulnak kompok.
Mervai Márk fotográfus barátnőjének szerette volna megörökíteni a Balaton ritkán látott pillanatait.
A haltelepítés nem csak hasznos, de igen látványos is. Több száz hal ugrál majd egyszerre a vízbe az előre meghirdetett időpontokban, és ezt bárki meg is nézheti.
Kóstolom néven tölthetjük le Magyarország első borturisztikai alkalmazását, ahol megnézhetjük, hova mehetünk borozni, ha négylábú kedvencünket is vinnénk magunkkal.
A város vezetése idéntől már leginkább családos turistákat szeretne Siófokon látni.
Jó érzékkel forgatott menő promóvideót a Balcsi Original őszre: szeptemberben idáig ugyanúgy lehetett strandolni, horgászni és napozni, mint nyáron.
Ezen a hétvégén is folytatódik a 30 fokos kánikula, ugyanez várható jövő hétre.
72 vendéglátó egységben ellenőriztek, ebből 14 esetben találtak szabálytalanságot.
A Balaton arcai sorozat következő szereplője úgy lett borász, hogy gyerekkorában utálta a családi szőlőt, de később a palackoknak már ő sem tudott ellenállni.
Ha ősz, akkor vasútfelújítás. Szeptember 12-től jönnek a pótlóbuszok a déli partra.
És öt még megoldásra váró probléma. Összeszedtük a tapasztalatainkat, jókat és rosszakat egyaránt.
A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint egyáltalán nem csökkent idén nyáron a forgalom a Balatonnál.
A Siófoki Kórház gyermekosztályának javára szervezett akción több mint 3 millió forint gyűlt össze.