A régi fotók tanúsága szerint a négylábú családtagok nemcsak a nyaralók teraszán heverésztek előszeretettel, hanem a partra is elkísérték a gazdáikat, és kivették a részüket a csobbanásból is.
Magasodhat rajta vár, körbeszőheti bazalt, meghódításuk pedig lehet nehéz, a tanúhegyeken csodálatos panoráma fogad. A balatoni táj őrzőiről most egy fotóválogatást nézhettek meg.
A Zöld Michelin-csillaggal és a legjobb szerviznek járó elismeréssel díjazott szigligeti étterem egyik tulajdonosa és séfje mesélt a „zöld” működésről, illetve az ezzel kapcsolatos kihívásokról.
Túrázni nem csak a tanúhegyeken és az tanösvényeken lehet: a Balaton környéki falvak is alkalmasak lehetnek erre a célra a hosszú, kanyargós utcáikkal, a település területén belül magasodó dombokkal.
Az idei turizmus világnapon az érdeklődőket országszerte közel ötven településen összesen majd száz programmal várják, ezek többsége vezetett gyalogos városnézés és természetjáró túra.
Az elkövetkező hetekben a legszebb arcát mutatja a balatoni ősz, ezért érdemes felkeresni azokat a túraútvonalakat, ahol egyszerre gyönyörködhetünk a sárguló levelek és a Balaton kékjének látványában.
Egy villaséta négy évszakos program, amely során időutazást tehetünk a Balaton és az itt nyaralók múltjába – képgalériánkban a tó patinás villaépületeiből készítettünk egy összeállítást.
Csak kapkodjuk a fejünket augusztus végén, hiszen rengeteg izgalmas program startol a Balatonnál mostanában. Összegyűjtöttük a legjobbakat, amikkel megkoronázhatjátok a hónapot!
Kipróbáltuk az étterem degusztációs menüjét, ami az elejétől a végéig egy tökéletesen felépített trip, ahol a tálalás és az ízharmóniák folyamatosan megdolgoztatják az érzékszerveinket.
A budapesti Gléda Vendéglő mellett a Szigligeti vár lábánál nyitott meg a Gléda pop-up éttereme, ahol a nyárra hangolt Gléda-klasszikusok mellett kifejezetten a Balatonra készült fogások is kaphatók.