Egykor sziget volt, és a végvári harcok fontos színhelye, ma felkapott nyaralóhely, a Balaton egyik legszebb települése, ahol a tó panorámáját számos magaslatról megcsodálhatjuk. Kanyargós utcáin nádfedeles parasztházak és műemlék épületek között sétálhatunk, furcsa nevű „hegyeit” meghódítva kápolnákat és romokat láthatunk, ha pedig megéhezünk, sokszínű gasztronómiai kínálatból választhatunk, a tacótól a magyaros fogásokon át az újhullámos, kreatív ételekig. Összegyűjtöttük, miért érdemes ősszel is eljönni Szigligetre.

A cikkben szereplő helyek nyitvatartása a cikk írásakor volt érvényben, és az időjárás is befolyásolhatja, hogy a vendéglátóhelyek kinyitnak-e aznap. Indulás előtt mindenképp tájékozódjatok, hogy aktuális-e még ez az információ!

1/20

Kamon-kő tanösvény

A Kamon-kő egy, a vulkanizmus emlékeit őrző sziklavonulat, a róla elnevezett, 6 km hosszú, a katolikus templomtól induló, önmagába visszatérő tanösvény pedig végigvezet a település legszebb látnivalóin. A kék T jelzésű túraútvonal városnéző- és erdőjárószakaszokat is kínál: végigvezet Szigliget hangulatos utcáin, majd bevisz az erdőbe, ahol az egyes állomásokon a Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról olvashatunk bővebben. A közel 300 méteres szintkülönbség leküzdéséért cserébe olyan látnivalók várnak, mint a Kamon-kő, az Óvári-kilátó, az Avasi templomrom, a Szentháromság-kápolna és persze a szőlőhegyek, valamint az őszi Balaton panorámája. A legjobb választás, ha a társaság egyik része túrázna, a másik része pedig inkább sétálgatna a nádtetős házak között. 

2/20

Szentháromság-kápolna

A Rókarántó nevű domb legmagasabb pontján található fehér, tájba simuló templomot 1845-ben kezdték el építeni a szőlősgazdák, hogy elkerülje a szőlőt a viharos időjárás, a jégkár és az aszály. A kis templom homlokzata timpanonban záródik, a szentélye félkör alakú. A különleges zarándokhely a békét hirdeti: a kápolna előtti emlékművek a háború mindkét oldalán harcoló elesettek emlékét őrzik, a szigligeti hősök mellett egy közelben lezuhant amerikai bombázó repülőgép legénységének is emléket állítottak itt. Ha nem egy hosszabb túra részeként látogatjátok meg a templomot, a szigligeti kikötőtől közelíthetitek meg, az Aranykagyló, majd a Kamonkői útról, falépcsőkön.

3/20

Szigliget vára

A Balaton északi partjának kihagyhatatlan látnivalója, ahol interaktív kiállítások, részlegesen rekonstruált épületek és a régió egyik legszebb kilátása vár. A 750 éves egykori végvár 2021-ben részleges rekonstrukción esett át: többek között felújították a Török Bálint-kaputornyot és a Tóti Lengyel-kaput, és kétszintessé bővült a Bencés-torony. A kiállítótér területét a korábbi négyszeresére növelték, így nemcsak a vár hétköznapjaiba nyerhettek betekintést, hanem láthatjátok, hogy néztek ki az egykori balatoni flotta sajkái, és milyen volt a katonák fegyverzete.

Nyitvatartás: szeptemberben 9–18, októberben 9–17, novembertől februárig 10–16 óráig.

4/20

Avasi templomrom

Az Iharos utca és a Réhelyi út találkozásánál, a régi temetőben található román kori templomromot Csonka-toronynak is nevezik. Sok titkot őriz, például az építésének idejét sem tudjuk biztosan. A feltárásakor a rómaiakhoz köthető építkezési módokat –halszálkaszerűen rakott köveket – is találtak, a templomhajó egyes falai római alapokra épültek, és a tájolása sem a szokásos keletelést követi, hanem délkeleti fekvésű. Bár a források szerint a XIII. században építették, nem kizárt, hogy építése korábban megkezdődött, és a pannonhalmi bencés apátsághoz vagy a Balaton-felvidék főúri birtokosának számító Atyusz nemzetséghez fűződik. Mára csak a templom, az alapfalak és a torony maradt meg, amelynek kősisakja eredeti.

5/20

Óvári-kilátó

Szigligetnek volt egy másik erődje is: az Óvár, amely a Királyné szoknyájának nevezett, kúp alakú vulkáni hegy tetején állt. Eredetével kapcsolatban sok elmélet és legenda született, a legújabb kutatások az 1400-as évekre teszik az építését. A mára már csak néhány kőtömbből álló erődítmény romjaira 2013-ban faszerkezetes kilátót emeltek, ahonnan szép kilátás nyílik a tóra. És hogy miért kellett még egy vár Szigligetre? A Balatoni romok blog szerint azért, mert a Balaton medencéjét nyugat és kelet felé szemmel lehetett tartani a nagy várból, a déli irányt azonban nem.
Megközelíteni a Hegyaljai úti parkolótól (Hegyaljai út 16.) lehet, innen meredek gyalogösvény vezet fel a kilátóba.

6/20

Alkotóház

A 19. század végén épült kastély az 1910-es évek elején az Esterházy család gondozásában nyerte el mai formáját. Az épület és a hozzátartozó birtok 1945-ben a Földművelésügyi Minisztérium tulajdona lett, majd Bölöni György Kossuth-díjas író, publicista javaslatára az Irodalmi Alap nyitotta meg itt írói alkotóházát 1953-ban. Nagy pingpongcsatákat vívott itt többek között Karinthy Ferenc és Bacsó Péter, de Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Károlyi Amy, Örkény István, Zelk Zoltán és Pilinszky János is gyakran csatlakozott a Szigligeten alkotók társaságához. 1970-től egyre többen fedezték fel maguknak, és képzőművészek, iparművészek, szobrászok, sőt fotóművészek és zeneszerzők is ellátogattak ide. A kastély jelenleg is működik a MANK Nonprofit Kft.-nek köszönhetően, és szálláslehetőséget kínál. 

7/20

Kultúrlépcső

A szigligeti Tourinform Iroda mellől induló, a várhoz vezető lépcsőt Eötvös Károly Balatoni utazás című könyvéből származó, Szigliget szépségét méltató részlettel díszítették az alkotók, Gergely Ramóna és Remsei Enikőa CreaTeam festőművészei. Az idézet, amely az alsó lépcsőfokoktól felfelé olvasható, így kezdődik: Legnagyobb öble a Balatonnak. Badacsony félszigetként dől rá a Balatonra. Napkelet felé, ahol megálltam a meszes-györöki fokon, egy helyütt Badacsony zárja el a messzelátást... A folytatást a lépcsőn felfelé kaptatva is elolvashatjátok. 

8/20

Szigligeti Galéria

A Szigligeti Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában található. Itt nézhetitek meg a Korok fegyverei című kiállítást, amely az őskortól egészen napjainkig mutatja be a hadászat fejlődését, a letűnt korok harcászati szokásait és a szigligeti vár történetét. 

Nyitvatartás: április 1. és szeptember 30. között 9–17, október 1. és március 31. között 10–16 óráig, kedd és szerda szünnap. Képünk illusztráció.

9/20

A Lengyel-Putheány-kúria kapuja

A katolikus templom közelében található díszes kapu ma a Szigliget Várudvar bejárata. A nagy, félköríves kapun látható címer – a Tóti Lengyel család 17. századi kőcímere – a vár kapuzatáról került ide. Felette, a kapu zárókövén hétsoros latin felirat olvasható, a címer alatti két kőlap pedig egy magyar nyelvű verset tartalmaz. A kapu két oldalán domború faltükröket (a fal síkjába mélyesztett, díszítetlen felületeket) alakítottak ki. A műemlék a késő barokk stílusú Lengyel-Putheány-kúriához tartozott, amelynek legrégebbi épületrésze 1787-ben épült. 

10/20

Nádfedeles parasztházak

A vár alatt, az Ófalu településrészen régi, nádfedeles parasztházak között sétálhattok. Ezek az utcák, amelyeket a hegyoldalba vájtak, még a több száz éves településszerkezet nyomait őrzik, írja a Múltidéző Építészet blog. A XIX. század elejétől az erdőterületek száma csökkent, így a házakat kőből építették, melyet a helyi kőfejtőből, illetve a vár falainak elbontása során nyertek. A tornácos, nádfedeles nyeregtetős szigligeti parasztházak két vagy három helyiségből állnak. Néhány háznál az eredeti, pilléres-mellvédfalas, illetve boltíves folyosó is megmaradt, az utcára néző homlokzatokon népies oromdíszeket is láthattok.

11/20

Szigligeti strand

szigligeti strand nyáron a tó egyik legfelkapottabb fürdőhelye, ősztől tavaszig pedig nyugodt találkozóhely, ahová olvasni, sétálni, beszélgetni is sokan járnak, ráadásul ingyenes parkolóval és sok férőhelyes bringatárolóval rendelkezik. A hétvégéken (szép időben) lehet, hogy nyitva tartó büfét is találtok a parton, és itt van az északi part egyetlen strandon található szaunája is, ahol a bevállalós wellnessezők a tó hideg vizébe is besétálhatnak. A szigligeti strandon a hidegben is szívesen ünnepelnek az emberek, október végén a Süllőfesztivál, január 1-jén az Újévi csobbanás vonzza ide a helyieket és a messziről érkező Balaton-rajongókat.

12/20

Szigligeti vitorláskikötő

A Bahart igazi gyöngyszemének tartja a szigligeti vitorláskikötőt: festői a kilátás, hajósszempontból pedig minden széljárásban biztonságos. A mólóról csodás kilátás nyílik a tóra, akkor is érdemes ide kisétálni, ha csak egy napotok van az őszi Szigliget felfedezésére. Az egyetlen negatívum itt, hogy a szomszédos, a helyiek, a nyaralók és a hajósok körében egyaránt népszerű Kikötő Étterem nyitására májusig várni kell.

13/20

Villa Kabala

Farkas István festő egykori mediterrán villáját – a Villa Kámonkőt – mintha eleve étteremnek és fogadónak teremtették volna a hatalmas terasszal és a csodálatos balatoni kilátással. Tény, hogy a Kabalához bizony meg kell mászni néhány lépcsőt a parkolótól, de a kis testgyakorlás után jutalmul nemcsak pazar kilátást kaptok egy hegytetői kolostorra emlékeztető menedékben, hanem egy olyan konyhát is, ahol a jól ismert magyaros ízek fantáziadús újraalkotást és meglepő tálalást kapnak.

Nyitvatartás: Cs: 12–18, P–V: 12–15, 18–21 óráig. Asztalfoglalás szükséges.

14/20

TacoTruck

Petra Lyskova és Kovács Dani, a TacoTruck tulajdonosai a dél-floridai Key Westből, korábbi bázisukról hozták tacoimádatukat. A Szigligetre bevezető és a 71-es út sarkán parkoló gurulóbüfé most bárként várja a vendégeit, az ételek pedig egy fix (vagyis nem guruló) helyiségben készülnek. A tacón, burritón és churroson alapuló, de állandóan változó menüben olyan fogásokat találnak az erre tekerők és kirándulók, mint a garnélás és a vegán taco, a kacsaquesadilla vagy a burger. A taco tésztáját is Petráék készítik, az ősszel jóval rövidebb várakozási időt nagyon kellemesen el lehet tölteni a cukorkoponyás díszletek között a pihenőszékekben, szörpöt vagy akár uborkás margaritát szürcsölgetve.

Nyitvatartás október végéig (jó időben): P–V: 11–18 óráig. 

15/20

Szigliget Várudvar

Szigliget Várudvar koncertekkel, szabadtéri színházi előadásokkal és erős gasztronómiai kínálatával valódi kulturális és kulináris központtá alakult. Itt nyáron egymás mellett találhattátok meg a Michelin-csillagos Costes kirendeltségét, a szintén Michelin-csillagos Rácz JenőNem rossz néven futó street food-projektjét vagy a Buja Disznó-kikonikus rántott húsait, és pop-up jelleggel további nívós éttermek és gasztrohelyek kínálata volt elérhető. A Várudvar jelenleg zárva van, de Facebook-bejegyzésük szerint már készülnek az október végi, őszi nyitásra.

16/20

Szatmári Birtok

Az Antal-hegy Szigliget egyik kevésbé ismert, szőlőültetvényeknek és pincéknek otthont adó magaslata, ahonnan egész más szögből lehet látni a várat és a Balatont. De a panoráma csak egy dolog. A Vulcanus Borteraszonmindenféle alkalomhoz illő fogásokat találtok, a borok mellé fogyasztható hideg falatoktól egy komoly vacsoráig, a saját készítésű szalámiktól a porchettaszendvicsen át a sült oldalasig. A pincészetben különleges, csak kevés helyen kóstolható badacsonyi borokat is kóstolhattok: ha eddig nem ittatok vulcanust, rózsakőt vagy zeuszt, mindenképp kérjetek egy pohárral a kilátás mellé.

Nyitvatartás: P–H: 13–21 óráig. 

17/20

Bakos Attila Családi Vendéglője

Magyaros, húsos, kiadós ételekért érdemes betérni egy hosszú séta vagy túra után. A hely nemcsak étterem, hanem minimúzeum is. A tulajdonos-házigazda, Bakos Attila pedig két évtized után is állandóan éttermében van, és maga kínál hellyel minden betérő vendéget. Egész évben nyitva, az étlap évente kétszer változik, az évszakhoz illeszkedő szezonális ajánlat pedig hetente. 

Nyitvatartás: Sze–V: 12–19 óráig. 

18/20

Várkávézó

A Szigligeti Fagylaltozó névre váltott Várkávézó fagyizó már önálló nevezetesség és kötelező program Szigligeten. Németh Zoltán, a hely tulajdonosa Olaszországban és a Gelarto Rosában tanulta a fagyikészítés művészetét, és ez meg is látszik a kínálaton. Itt a gyümölcsfagyik nem tartalmaznak tejtermékeket, egy négykilós tégely fagyiban két kiló színtiszta gyümölcshús van. Azért is érdemes ősszel (is) meglátogatni a helyet, mert akkor már nem kell hosszú sorban állásra számítani, és egy finom sütire, kávéra, teára is be lehet ülni.

Nyitvatartás: novemberig mindennap 9–19 óráig (esős időben zárva tartanak).

19/20

Szigligeti Süllőfesztivál

süllő fehér húsában kevés a szálka, zsírt alig tartalmaz és kifejezetten finom, így elég népszerű hal. Egészben, a finom, vékony bőrével együtt szokták megsütni, kap egy citromkarikát, kovászos uborkát és némi tepsis burgonyát köretnek. A tó egyik legnépszerűbb rendezvényén, az október 22–23-i Süllőfesztiválon természetesen nemcsak a névadó halat lehet megkóstolni, hanem különféle halételek, kitűnő borok is lesznek, a programhoz pedig az őszi Balaton adja a lenyűgöző hátteret.

A programról egyelőre nem osztottak meg részleteket a szervezők, érdemes figyelni az esemény honlapját és Facebook-oldalát.

20/20

Ahol a múzsák laknak

különleges helytörténeti kiállítás keretében a község több pontján is felidézhetitek a Szigligeti Alkotóház történetét. A tárlaton archív fotókból és az azokhoz tartozó leírásokból rajzolódik ki a művészek izgalmas világa, és különböző helyszíneken, a Básti Lajos Közösségi Házban, a strandon és más kültereken eredhettek a szigligeti alkotók és múzsáik nyomába. 

A kiállítás 2022. október 9-ig tekinthető meg. A kiállítás a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával, a kiemelt régiós-művészeti projektjének, a KULTHÁLÓ-nak a támogatásával valósul meg. 

Források: Szigliget elhagyatott ősi kúriája, Múltidéző Építészet blog



Címkék