A gyerekkori nosztalgiázás mellett a mai kempingek – amelyek közül több már az 50. születésnapját is megünnepelhette – a 21. század igényeihez igazodva várják a családosokat, a horgászokat, az aktív turizmus kedvelőit és azokat is, akik természetközeli helyen szeretnék eltölteni szabadságukat, a Balaton partján élvezni a strandolást, madárcsicsergésre ébredni. Az alábbi kempingekben közös, hogy mindegyik saját partszakasszal rendelkezik, így szállásként és strandként is remek választás.

1/12

Pelso Camping

A kemping Alsóörs és Paloznak határában található. A helyszín története egészen 1954-ig nyúlik vissza, később Európa Kemping néven vált ismertté. Mivel régóta ezt a funkciót tölti be, sok az árnyékos parcella. Akik inkább modern, légkondicionált mobil házban laknának, természetesen arra is van lehetőség. A Pelso Campingben a part menti strand mellett élménymedence is található, illetve tavaly adták át az új csúszdákat (az egyiken egyszerre 4-en is csúszhatunk), ezeket ingyenesen használhatjuk. Emellett van még szuper homokos játszótér, kétszintes bár és kondipark is. 2009-től gyerekbarát kemping, ami azt jelenti, hogy a főszezonban animátorok várják változatos programokkal a kisebbeket.

2/12

Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu

Az északi part legnagyobb kempingjéből a megújult sétány mentén elsétálhatunk egészen a városközpontig. A saját strand mellett van gyerekmedence, úszómedence, illetve felfújható vízi játszótér. A tavalyi évben új napozóstégek készültek, illetve egy olyan lift, amely mozgáskorlátozottakat emel a vízbe. A helyszín számos sportolási lehetőséget is kínál (tenisz, kosárlabdapálya, kerékpárkölcsönzés). Aki a nyüzsgőbb kempingéletet szereti, itt biztos megtalálja a számítását. Ez a kemping olyan, mint egy kis város a városban, ahonnan szinte ki sem kell mozdulni, minden szolgáltatás helyben megtalálható. A kicsik számára van gyerekfürdőszoba, illetve animációs programok és több játszótér nyújt élményeket. A szezonban több alkalommal meghirdetett kempingnapokon további különleges programokkal és előadásokkal készülnek. 2022-ben elnyerték a „Legjobb kemping” díját a magyarországi kempingek között az ACSI (holland kempingspecialista) vendégeinek szavazatai alapján. 

3/12

Strand-Holiday Kemping

Az egyik leghosszabb parttal rendelkező kemping igazi horgászparadicsom (a főszezonban reggel és este lehet horgászni a területen). Mivel a kemping egy hosszú, de keskeny területen fekszik, jó esélyünk van arra, hogy nemcsak a közvetlen vízparti parcellákról láthatunk rá a Balatonra, hanem a legtöbb parcella a víz közelében található. 2020-ban új mobil házakkal is bővült a kínálat, de elérhető sátorhely és telepített lakókocsi is. A szolgáltatások között szerepel többek között játszótér, trambulin, pingpongasztalok, kosárlabdapálya, gokart- és kerékpárkölcsönzési lehetőség is.

4/12

Napfény Camping

A legjobb családi kemping az északi parton. Jóval kisebb területen fekszik, mint például a füredi, de pont átláthatósága, barátságos mérete miatt kedvelt célpont. Remek a tavaly átadott családi és babafürdőszoba beépített a babakáddal, pelenkázóval, kellemes fénnyel. Idei újdonság az Ilona-malom Műhely csodás játszótere, ahol a Balaton élővilága jelenik meg a fából készült játékelemeken. A játszótérnek van olyan része is, amely kerekesszékkel is elérhető. Bérelhetünk a nagyobbaknak való gokart mellett a kicsiknek mini-elektromosautókat, illetve bringát, SUP-ot, vízibiciklit. 2023-ban vízi játszótérrel bővül a kínálat. A kempingben a főszezonban 13 és 15 óra között szieszta van, ami azt jelenti, hogy autóval ebben az időszakban nem lehet behajtani, illetve hangoskodni sem szabad, így még kellemesebb az ebéd utáni szunyókálás. Szintén több árfekvésű szállás közül választhatunk, a mobil házaktól kezdve a hűtőszekrénnyel is felszerelt telepített sátrakon át a sátorhelyekig. A kempingben van külön kutyafürdető is, a mobil házakba viszont nem lehet kisállatot bevinni.

5/12

Badacsony Camping

kemping a Badacsonyi borvidék szívében, a Badacsony lábánál, közvetlenül a Balaton partján fekszik. A természetvédelmi területen ötféle méretű sátras parcella mellett beállhatunk lakókocsival is, vagy választhatunk 3-6 személyes mobil házak közül. A családias helyszínen van játszótér, babafürdető és homokos babaöböl, de szauna, masszázs és rengeteg sportolási lehetőség is.

6/12

Tomaj Camping „Riviera”

A Tomaj Camping „Riviera” Badacsonytomaj településen, közvetlenül a vízparton fekszik. A szintén természetvédelmi területen fekvő üdülőparadicsomban sátor- és lakókocsihelyek is vannak, de 4-5 fős faházas apartmant is bérelhetünk. A csendes, védett kis öbölből festői panoráma nyílik a tóra, valamint a ritka természeti értékeket rejtő tanúhegyekre. Lehet bérelni kajakot és vízibiciklit is, de asztaliteniszre és focizásra is van lehetőség. Ha tele van a kemping, akkor sem érezhető zsúfoltság, további előnye még, hogy sok árnyékos hely van a strandon.

7/12

Balaton Eldorado Apartman & Camping

Badacsony központjától 1,9 km-re fekszik, szintén vízparton és a nemzeti park területén az Eldorado Camping. A családi vállalkozás többféle méretű és árkategóriájú lakóhelyet biztosít, az apartmanoktól a parcellákig. Élménymedencével és magyaros ízeket kínáló étteremmel, valamint mini-ABC-vel is várják a látogatókat. A strand iszapos, így a hosszú stégről érdemes bemenni, kisgyerekeknek nem, de horgászoknak ideális. A kemping kutyabarát, az étterembe is be lehet vinni a négylábúakat. (Gyenesdiás és a Szépkilátó között található egy hasonló nevű szálláshely, Eldorado Fogadó és Kemping néven, amely szintén a Balaton partján fekszik.)

8/12

Aranypart campin

A siófoki kempingben mindenki megtalálhatja a kedvére való és pénztárcájának megfelelő szállást, akár Balaton-parti felújított apartmanra, akár retróbb, de olcsóbb faházra vagy sátrazásra vágyik. A felnőttek számára vonzó lehet az étterem, a bár, az élménymedence és a mobil szauna, a gyerekeket pedig játszótér és vízicsúszda várja. A sportolni vágyók találnak röplabdapályát, focipályát, de lehet bérelni kerékpárt, elektromos rollert és SUP-ot is. A kemping programjai között a családi pingpongbajnokságtól kezdve a minidiszkón át a kézművesprogramokig számos lehetőséget találunk. A helyszín bababarát, ami azt jelenti, hogy bejelentkezésnél díjmentesen kérhető etetőszék, kád vagy utazóágy is.

9/12

Mirabella cam

A kemping Zamárdi csendesebb részén található, a szántódi révtől kb. 800 méterre, ahol mobil ház, lakókocsi-parcella vagy sátorhelyek közül is választhatunk. Élménymedence és sportpályák is találhatók a területen, lehet bérelni például kerékpárt is. Több büfé üzemel a kemping területén belül, de a tűzrakó helyeken is elkészíthetjük az ebédet vagy a vacsorát. A négylábú vendégeket is szívesen látják: 2023-tól a Mirabellában már az elkülönített kutyastrandon mártózhatnak meg kedvenceink a Balatonban. A kisgyerekes családok számára biztosítanak kádat, etetőszéket, amiket így nem kell magunkkal cipelni a nyaralásra.

10/12

Rév Kemping

A rév mellett található kempingben lakóautó-beálló és sátorhely is vár, de 16 bérelhető szálláshely közül is választhatunk, melyből 14 darab mobilház és 2 darab apartman. Mindenki megtalálhatja a számára ideális részt, hiszen napfényes, árnyékos, vízhez közeli vagy éppen csendesebb, víztől távolabbi terület egyaránt foglalható. Virágos, gondozott belső sétány vezet le egészen a partig, a reggeli madárcsicsergés pedig garantált, hiszen a madárbarát helyszínen odúkat is felszereltek. 

11/12

Sellő Kemping

A balatonboglári Sellő Camping 1959-es alapítása óta az egyik legrégebben működő Balaton-parti üdülőhely. Elhelyezkedése egyedülálló, területének nagy része a vitorláskikötő kisebbik mólószárán, lényegében egy félszigeten fekszik. Felülnézetből egy heverésző sellőt formáz, ez ihlette az elnevezését. A sekély, homokos kis öböl a gyerekes családok kedvence. A nyaralást babacsomag (utazóágy, etetőszék, fürdetőkád) és játszótér teszi teljessé. Rendelkezésre áll mozgássérült-vizesblokk, gyermekjátszó társalgóval, konyha, és akár a kerti grillen is megsüthetjük a vacsoránkat.

12/12

Napsugár Kemping

A Napsugár Club & Panzió Fonyód-Bélatelepen, a 7-es főút mellett, árnyékos, fás területen fekszik. A strandrészre a vasúton átkelve juthatunk el, beléptetőkártya segítségével. A szolgáltatások közül kiemelnénk a panorámás bisztrót (Riso Beach), a gyerekeknek szóló animációs programokat, a gokart- és a bringakölcsönzést. A kemping kutyabarát, a strandra viszont nem lehet bevinni a négylábú kedvenceket.

Ezt a cikket 2022-ben publikáltuk először.

Címkék