Hátborzongatóan szórakoztató lesz október utolsó hétvégéje: halloweenre készülődve szellemes programokat gyűjtöttünk az egész család számára. Balatonvilágoson nyomozók szerepébe bújva fejthettek meg rejtélyes bűnügyeket, de tökfaragás, jelmezverseny is vár rátok a füredi Lóczy–barlangtól egészen az eplényi Síarénáig. Veszprém a sikolyoktól lesz hangos: csütörtökön a Honeybeast, pénteken a 30Y koncertezik. Vasárnap pedig egy nyolcvanöt év után újjászületett piacra látogathattok el a városban. Szuper programötleteket adunk a hosszú hétvégére.

Honeybeast-koncert, Veszprém, Hangvilla – október 28.

A Honeybeast közel másfél év kihagyás, de egy fellépésekben bővelkedő nyár után, 2021 őszén újból turnéra indul: október 28-án 19 órától a veszprémi Hangvillában hallhatjátok őket. A zenekar az elmúlt években olyan produkciókat állított az ország koncerttermeinek színpadára, amelyek megmutatták, hogy a popzene komolyzenével vagy akár a kortárs tánccal ötvözve valami különlegeset eredményez. Legújabb daluk, az Éjfél után is egy ilyen koprodukció, egy aktuális témával, az újranyitás örömeinek himnusza. A csütörtöki koncert a cirkusz világát idézi meg, gazdag lesz látványelemekben, és egy állandó vendégre is számíthattok: a turné valamennyi állomását Dallos Bogi koncertjei teszik egész estés szórakozássá. 

A koncertre a jegyek 5500 forintba kerülnek, és itt vásárolhatóak meg. 

Hulla jó vacsora, Balatonvilágos, Lavender Terasz – október 29.

Október 29-én 19 órától a balatonvilágosi Lavender terasz és étterem több titokzatos bűntény helyszínévé változik, ezért a ti segítségetekre lesz szükség, hogy felgöngyölítsétek a bűnügyeket és megtaláljátok a tetteseket. A nyomozást moderátor vezeti, és több változatos rejtély megfejtésében tehetitek próbára magatokat. A hátborzongatón szórakoztató est során világhírű nyomozók megoldatlan eseteit is megnézhetitek, és találkozhattok a szakma nagyjaival: ott lesz többek közt Columbo, Miss Marple és Sherlock Holmes. A bűntények felderítését különleges halloweeni menüsor és finom borok kísérik, a legügyesebbeket pedig az estet záró díjátadón jutalmazzák a szervezők.

Az asztalfoglalásról és a további infókról itt olvashattok.  

30Y-koncert, Veszprém, Expresszó – október 29.

30Y őszi turnéjának október 29-i állomása Veszprém lesz, 20 órától az Expresszóban várja a rajongókat. A pécsi együttes idén 21 éves, és több mint 10 éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei klub- és fesztiváléletnek. A négytagú banda évente nagyjából hetvenszer lép színpadra, és az elmúlt tizennyolc évben 10 nagylemeze jelent meg, legújabb daluk, a Mesélős idén nyáron debütált. A több szempontból is rendhagyó dal egy hetvenes évekbeli, az NDK-ban gyártott Vermona elektromos zongora felújításának eredménye, és egyáltalán nincs benne gitár. 
 
A koncertre a jegyeket beszerezhetitek itt, elővételben 3500, a helyszínen 4000 forintért. A belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges. 

Rumkóstoló, Keszthely, Kanyar Bárkonyha – október 30.

A keszthelyi Kanyar Bárkonyha, őszi eseménysorozatuk nyitányaként rumkóstolóra invitál titeket: október 30-án 19 órától Gömöri Alexandra szakértő segítségével ismerkedhettek meg a rumok különleges ízvilágával. Az est során 7 tétel prémiumitallal ismerkedhettek meg, többek közt az Angostura 1919, a perui Ron Millonario 15, vagy a jamaicai Wray & Nephew. A kóstolás során 2 rum alapú kevert koktélt is választhattok, kísérő falatként pedig sajttállal és egyéb finomságokkal kedveskednek a szervezők.

A rumkóstolóra a részvételi díj 24 990 forint, és október 29-ig jelentkezhettek. Az elérhetőségekről és a kóstolható italok listájáról itt találtok infókat. 

Vadételek hétvégéje, Balatonmáriafürdő, Port Étterem és Panzió – október 29–31.

A Balatonmáriafürdőn levő Port Étterem és Panzió hónapról hónapra tematikus hétvégékkel készül. A gasztronómia és a balatoni kikötői hangulat találkozását a szezonális ételek felhasználása egészíti ki: október utolsó hétvégéjén 19 és 22 óra között a vadételeké és az őszi alapanyagoké lesz a főszerep.
 
A menü:

  • előétel: aszalt szilvás, fenyőmagos fácán, karamellizált gyöngyhagyma, zöld alma, karalábésaláta
  • leves: vargányakrémleves, őzropogós
  • főétel: szarvasduett, sós túrógombóc, sütőtökös, balzsamecetes cékla, pirított rókagomba
  • desszert: gesztenye és birsalma

Az asztalfoglalásról és további infókról itt olvashattok.

„Tök jó napok” a Lóczy–barlangban, Balatonfüred – október 30–31.

Október utolsó hétvégéjén 10–17 óra között a balatonfüredi Lóczy–barlang különleges programhelyszínné válik: a szervezők „Tök jó napok”-ra invitálják a család apraját–nagyját. Az állandó büfé mellett lesznek kézműves-foglalkozások, tökfaragás kicsiknek és nagyoknak, jelmez gyanánt arcfestés és csillámtetoválás. Bekapcsolódhattok egy izgalmas kvízbe, és zsákbamacskára is számíthattok. Mondanunk sem kell, hogy a halloweeni hangulatot a helyszín természeti adottságai teszik valódivá.

Kamra Piknik, Káptalantóti, Kinga Kamrája – október 30.

Gyerekzsivaj, pompás illatok töltik be október 30-án, szombaton délután 13 órától a Kinga Kamrája kertet. A Kamra Piknik esemény apropója egy közös őszi mulatság mellett a jótékonykodás: a frissen sütött palacsinták árából 50 forint az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely perselyébe kerül. A káptalantóti birtokon lesz füstös illatú kaszás leves, palacsinta, forralt bor, és megcsodálhatjátok a Riding in Hungary békés lovait, a gyerekeket pedig kézművesprogram várja. 

A szervezők szívesen fogadják az állatmenhelynek szánt kiszuperált takarókat, régi paplanokat! Az eseményről részletesebben itt olvashattok.

Pezseg a Balaton – Őszi borparádé, Vonyarcvashegy, Zenit Hotel – október 30.

Zamatos borok, balatoni panoráma: a vonyarcvashegyi Zenit Hotel ismét megszervezi a Pezseg a Balaton eseményétHatodik leleplezés címmel, október utolsó szombatján 12 órától.  

Részt vevő borászatok: Borbély Családi Pincészet, Bujdosó Szőlőbirtok és PincészetBezerics Borház, Nyári PincészetGilvesy Pincészet, Feind Pincészet, Bock Pincészet, Bock Bisztró Balaton. A zenéért Őri Jenő és Román Iván felel. 
 
A rendezvényre ingyenes a belépés.  

Bitang Halloween, Alsóörs, Bitang Burger & Coffee Shop – október 30.

Október utolsó hétvégéjén az idén tavasszal megnyílt alsóörsi Bitang Burger & Coffee Shop is halloweenre kapcsol: 30-án, szombaton 14 órától szeretettel várnak titeket egy közös ünneplésre, burgerezésre. Ha jelmezben érkeztek, kedvezményesen ehettek, és ha próbára tennétek a kreativitásotokat, részt vehettek egyénileg vagy akár családostól a jelmezversenyen is, ahol külön díjazottai lesznek a gyerek és a felnőtt kategóriának. Az esemény szervezői beöltözve várnak, hogy közösen töltsetek el egy jó hangulatú, szellemes délutánt!

Kőszedés és halloweeni tökfaragás a Síarénában, Eplény – október 30–31.

Az eplényi Síaréna Vibe Park idén is megszervezi a már hagyománynak számító őszi kőszedést: október 30-án és 31-én a ti segítségeteket kéri, hogy 9 és 13 óra között közösen tisztítsátok meg a nagyobb kövektől a sípályát. Kicsik és nagyok összefogásának hála a téli szezonban balesetmentesen és „felhőtlenül” lesz élvezhető a csúszkálás. A szervezők biztosítják a kőszedéshez szükséges felszerelést, és természetesen honorálják a munkátokat: minden segítő egy négyórás síbérletet, valamint ingyen libegőzést kap ajándékba. Vasárnap, a kőszedést követően, 13 órától pedig a halloweeni családi programon kifaraghatjátok az idei töklámpásotokat!

Tipp: Öltözzetek jelmezbe, és cukorkával ajándékoznak meg a szervezők! 

A halloweeni tökfaragás előzetes regisztrációhoz kötött, melyről infókat itt olvashattok. A részvétel feltétele: jó idő esetén érvényes libegőjegy felmutatása, rossz idő esetén 1000 Ft/fő költség fizetése a helyszínen.  

Óváros Piac, Veszprém, Óváros tér – október 31.

85 év szünet után újból megnyílik Veszprém szívében az Óváros Piac! Október 31-től kezdődően kéthetente várják a piacozókat, 8 és 14 óra között, az Óváros térre. A régi-új piacon helyi árusok változatos termékei közül választhattok minőségi alapanyagokat: kézműves sajtok, húsáruk, szappanok, szörpök, levendulás termékek, de házi sör és minőségi pincészetek borai is megvásárolhatóak lesznek. A megújult vásár célja újrateremteni a közösségi teret is ezen a nagy múltú helyszínen, lehetőséget adva találkozásokra, beszélgetésekre, családi programokra. Ezért ezen a hétvégén például a Nanana Dekorral közösen készül majd az őszi dekoráció, a zenei aláfestésről pedig Zsandár Tamás, alias WINYL – Wine & Vinyl gondoskodik. Az ünnepi piacon különböző dekorációs tárgyakkal, kerámiákkal, könyvekkel adventre hangolódhattok, sőt karácsonyi ajándékötleteket is szerezhettek. 

Őszi szünet a Kalózban, Balatonudvari–Fövenyes – október 28–31.

Az őszi szünet alkalmával a fövenyesi Kalóz bisztró különleges programokkal készül: az egész család lazíthat a hét során szervezett hangulatos eseményeken, és a fűtött, fedett, zárt terasznak köszönhetően a kikapcsolódásnak az időjárás sem szabhat gátat. Csütörtökön és pénteken 12–20 óra között megújult, őszi étlappal, illetve forralt borral, forró csokival, teával várják a melegedni vágyókat, szombat–vasárnap pedig családi halloweennapon vehettek részt: lesz kreatívkodás, este jelmezes, zenés buli, vasárnap pedig nem maradhat el a közös tökfaragás, és az azt követő Gyukli-borkóstoló sem.
 
A fogyasztás kivételével az eseményre való belépés díjtalan, minden érdeklődő számára nyitott. A részletes programról az esemény Facebook-oldalán, a megújult Kalózról pedig itt olvashattok.  

Címkék