A Kóstolom-élményt már a Balatonon is élvezhetjük: a budapesti székhelyű boros csapat néhány hete Gyenesdiáson nyitotta meg új egységét, a település egyik ikonikus épületében, a mindenkori helyi borházban.

A kostolom.hu 2016-ban egy borászatokat, éttermeket, szálláshelyeket és boros eseményeket összegyűjtő adatbázisként indult, majd két évre rá, 2018-ban megszületett a Kóstolom Borbár Budapesten, idén pedig a Kóstolom Balaton Borház, ami Gyenesdiás egyik ikonikus épületében, a mindenkori helyi borházban kapott helyet, amelynek története egészen a 18. századig nyúlik vissza.

„Már tavaly is szerettünk volna nyitni a Balatonon, de végül a pandémia miatt nem sikerült. Régóta kötődöm a gyenesi borházhoz, itt nőttem fel nem messze, és ez egy ikonikus hely volt a helyiek és a külföldi nyaralók számára egyaránt. Mindenki halazni és fröccsözni járt ide. Én több nyáron át is dolgoztam itt a szezonban, amikor még egyetemre jártam, lényegében itt kezdtek el érdekelni a borok is”

„Már tavaly is szerettünk volna nyitni a Balatonon, de végül a pandémia miatt nem sikerült. Régóta kötődöm a gyenesi borházhoz, itt nőttem fel nem messze, és ez egy ikonikus hely volt a helyiek és a külföldi nyaralók számára egyaránt. Mindenki halazni és fröccsözni járt ide. Én több nyáron át is dolgoztam itt a szezonban, amikor még egyetemre jártam, lényegében itt kezdtek el érdekelni a borok is”

– számolt be az előzményekről Pintér Zsolt, a Kóstolom-csoport ügyvezetője. Azt is elmondta, hogy az első munkával töltött szezonban még alig voltak minőségi borok, a következőben viszont már 40-50 minőségi tételt is kóstolhattak a vendégek. Teljesen átformáltuk a kínálatot. Régen nagy volt itt a nyüzsgés,

ám a ház az idei nyitás előtt 10 évig teljesen üresen állt, úgyhogy nagyon örülünk, hogy most újra életre kelthettük.”

ám a ház az idei nyitás előtt 10 évig teljesen üresen állt, úgyhogy nagyon örülünk, hogy most újra életre kelthettük.”

Itt természetesen nagyobb részt balatoni borokat kínál a vendégeknek, de a szortimentben az ország többi részében működő borászatok is szerepelnek. A mérleg a helyiek felé dől. Hogy csak néhány nevet említsünk: Villa Tolnay, 2HA, Skrabski, Kreinbacher – mind-mind poharazva, üveggel és pinceáron elvitelre is kapható az újjáéledt borházban. Ha valami töményebbre vágyunk, egy (vagy két) kupica pálinkát vagy akár egy hideg gin-tonikot is kérhetünk.

„A borokat szubjektív szűrő alapján válogattuk. Olyan tételeket ajánlunk a vendégeknek, amiket mi is szívesen kóstolunk, iszunk. Jelenleg 60-70-féle borunk van, ebből körülbelül 50 balatoni, 10 buborékos – úgymint cava és prosecco –, a maradék 10 pedig más tájegységekről érkezett. Utóbbiakkal színesíteni szeretnénk a felhozatalt, és az sem utolsó szempont, hogy a külföldieknek nem csak balatoni borokat tudunk megmutatni” – tette hozzá Zsolt.

A borozás élménye pedig még korántsem minden. A finom falatok sem maradhatnak el: ha megéhezünk a borkóstolásban, kérhetünk helyi termelőktől érkező sajtokból, szalámikból, sonkából, olívabogyóból és aszalt paradicsomból álló hidegtálat vagy nápolyi stílusú pizzát is.

A hangulatos, árnyas, szabadtéri placcon ráadásul nem csak borozni és falatozni ülhetünk le, minden héten valamilyen izgalmas programon is részt vehetünk. Brunchok, teakóstolók, koncertek és kertmozi várnak, illetve a Budapestről már jól ismert borpárbajok, ahol mindig egy-egy borász hozza el a számára legkedvesebb borokat, és a közönség szavaz arról, hogy melyiket választja kedvencének. Ezeknek a jó hangulatú, kóstolós, beszélgetős eseményeknek nagy hagyománya van a Kóstolom-csapat életében: már kiadvány is született az első évek párbajairól, illetve az események ihlette borcsomagokat is találunk a webshopjukban

További infókért és az eseményekért érdemes követni a hely Facebook-oldalát. 

Címkék

Elérhetőségek

8315 Gyenesdiás, Margaréta u. 5.