Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Gasztró

Erőleves-shot és velős pirítós, ahogy még nem kóstoltátok – Izgalmas fogásokkal vár a januári Gasztrohegy

Megérkezett az igazi balatoni tél, egyelőre hó helyett fagyos, de napsütéses idővel. Ilyenkor jólesik felmelegedni néhány nehezebb fogással és egy pohár testes borral és gyönyörködni a januári naplementében. A következő Gasztrohegyen, január 22-én és 23-án marhahúsból készült fogásokat kóstolhattok meg, a részt vevő badacsonyi vendéglátóhelyektől megszokott módon jó néhány kreatív csavarral. A klasszikusok újraértelmezve jelennek meg a tányéron, és olyan, szinte „elfeledett” hozzávalók is reflektorfénybe kerülnek, amelyek csak ritkán szerepelnek az étlapokon, a marhanyelvtől a borjúmájig, a borjúlábszártól a velőig.

Míg a január a legtöbb helyen a kamra kincseiről és a „disznóságokról” szól, a Gasztrohegy résztvevői most a marhahúsra, erre az ezerarcú alapanyagra építik az izgalmas kínálatot. Szükség lesz egy kis nyitottságra és kísérletező kedvre is: ma már kevésbé ismert, de a hagyományos ételekben fontos szerepet játszó hozzávalók is főszerepbe kerülnek a hétvégén. Mutatjuk, mit hol tudtok megkóstolni!

Borjúláb és velős pirítós újragondolva

A Tilia Borvendéglőben olyan hagyományos ételek kerülnek a tányérra, mint a velős pirítós, az erőleves vagy a bécsi szelet. A textúrák és a színek változatossága jellemzi az ételt:  

„A velős pirítós izgalmas fűszerekkel készül, a hagyományos marhaerőlevest pedig egy »shot« formájában lehet felhajtani”

„A velős pirítós izgalmas fűszerekkel készül, a hagyományos marhaerőlevest pedig egy »shot« formájában lehet felhajtani”

– meséli Nagy Miklós, az étterem üzemeltetője. Egy visszaredukált, nagyon intenzív esszenciáról van szó, ami átmelegít és energiát ad. Az ételt egy miniborjúbécsi kíséri majd, tejfölös, parmezános burgonyaalappal, lilahagyma-salátával és fokhagymás parajjal.

Le kell győzni egy kis szintkülönbséget, de mindenképp érdemes felsétálni a Kisfaludy-ház Étterembe is, ahol egyszerre két nem hétköznapi hozzávalóval is találkozhattok.  

„A borjúláb egy ideje valamennyire eltűnt az étlapokról. Nagyon forrón kell tálalni, hogy szinte elolvadjon az ember szájában, ha már egy kicsit is hűlni kezd, rágós érzetet kelthet”

„A borjúláb egy ideje valamennyire eltűnt az étlapokról. Nagyon forrón kell tálalni, hogy szinte elolvadjon az ember szájában, ha már egy kicsit is hűlni kezd, rágós érzetet kelthet”

– folytatja Nagy Miklós. A „Ki fia, borja?” nevet viselő fogásban a borjúláb rántva, a borjúmáj pirítva szerepel, és ezt burgonyahab kíséri majd citromos hagymával.

A marhanyelvtől az ossobuccóig

Ha megvolt a borjúláb és a borjúmáj, nyugodtan jöhetnek az extrémebb alapanyagok! A Laposa Borteraszon például aszpikos marhanyelvterrine, lángolt kenyér, tormahab lesz az egyik fogás, de gondolnak a kevésbé bevállalós vendégekre is a dödöllével kísért, újragondolt marhapörkölttel.

A Hableányban nemcsak az alapanyagok jelentenek változatosságot, hanem a különféle kulináris világok találkozása is. Itt kipróbálhatjátok a marhapofaraviolit és a távol-keleti ízvilágot idéző édes-savanyú hátszínt.

A Tölgyes Kúriában is tehettek egy rövid észak-olaszországi ízutazást az ossobuccóval – az inakkal átszőtt, velős borjúlábszárat vadas mártással, szalvétagombóccal, fermentált bébirépával, tejfölhabbal adják, az Angus marhából készült tatár bifszteket pedig zöldségekkel és buggyantott tojással kóstolhatjátok meg.

Reuben szendvics és Jákob lajtorjája

Természetesen a kevésbé kalandos természetű gasztrotúrázók is találnak kedvükre való fogásokat. Az Istvándy Borműhely például egy olyan Reuben szendviccsel készül, ahol a rozskenyérbe BBQ Angus marhaszegy, pirított savanyú káposzta és orosz dresszing kerül. A szaftos marha-Stefániáért – ami a lapockahús legnagyobb egybefüggő része – a Borbarátok felé vegyétek az irányt. Az ételt Yorkshire-pudinggal és szalonnás kelbimbóval lehet megkóstolni. 

Aki szereti a csípőset, a Bonvino Borbárban chili con carnét kérhet sajtos tortillával, tortillachipsszel és reszelt chedarral. A Pláne Badacsony borteraszon pedig a borokat kísérő carpaccióval várnak. Mi kezdő vagy befejező állomásnak javasoljuk a helyszínt, ahol egy kicsit el lehet mélyülni a borvidék különleges tételeiben is.

A Gasztrohegyen ti döntitek el, hogy csak egy-egy helyet fedeztek fel és kóstoljátok meg a két fogásból álló kínálatot, vagy az előre megvásárolható Gasztrohegy-bérlet birtokában járjátok be Badacsony vendéglátóhelyeit. A bérlettel négy fogást és egy-egy hozzájuk illő pohár bort kaptok, és ingyen utazhattok a gasztrobusszal a távolabb eső helyszínek között.  

A bérleteket itt tudjátok megvásárolni, a Gasztrohegy Facebook-oldalán pedig minden további infót megtaláltok. Ez a program a badacsonyörsi Vánkosban sajnos betegség miatt elmarad.

Ez a cikk a Gasztroheggyel együttműködésben készült, amely minden évben októbertől áprilisig szervez gasztrohétvégéket Badacsonyban.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Egy csésze teát kapnak azok a gyerekek, akik elajándékoznak mesekönyveikből

?>

December 1–9. között néhány balatoni helyen leadhatunk általunk már nem használt mesekönyveket, az adományért cserébe egy csésze teával kedveskednek.

Új, tíznapos gasztrofesztivál startol a Balatonnál

?>

A Taste Balaton közel 100 programmal indul 2024 márciusában: lesz étteremszínház, séfpárbaj, több kiállítás és exkluzív menüket is kóstolhatunk.

Balatoni reggelizőhelyek, amelyek télen is nyitva tartanak

?>

Olyan helyeket ajánlunk, ahová télen is beülhetünk egy finom brunchra, hogy fenséges reggelivel indítsunk el egy szuper téli balatoni napot.

Ezek a legjobb kutyabarát helyek 2023-ban a Balatonnál

?>

Tizedik alkalommal hirdették meg az Év kutyabarát helye kampányt. Mutatjuk a balatoni nyerteseket.

Neked ajánlott

A