Nyolcadjára hirdette meg a Balatoni Kör az Év Strandétele versenyt, az idei döntősök között szerepel harcsamáj "nyalóka", malacfülsaláta és töltött lángos is.

Az Év Strandétele verseny évről évre keresi a legjobb balatoni fogásokat, idén már külön díjazzák a bisztró és a büfé kategóriát, de ezen a nyáron vegetáriánus, illetve vegán különdíjat is adnak. Megvannak az idei verseny döntősei, íme a helyek neve és az ételek fantázianevei: 

Az Év Strandétele verseny

Korábban strandbüfé kategóriában semmilyen szakmai díj és fórum nem létezett, ezért indította el 2015-ben a Balatoni Kör az Év Strandétele versenyt. A célja akkor is az volt, és most is az, hogy előmozdítsa a minőségi versenyt ebben a szektorban, és a jó gyakorlatokat, a szakmailag indokolt fejlődési irányokat kiemelje. A versenyen és annak zsűrizésében a We Love Balaton szerkesztősége is aktívan részt vett az elmúlt években.

Tavaly A Konyhám répa-dogja nyerte meg a versenyt (ez az étel szerepel a cikk borítóképén is), a Tarow Bisztro vegán bundás kenyere pedig az Év Felfedezettje lett.
 

Az Év Strandétele versenyre június óta lehetett nevezni, július 15-ig fogadták a jelentkezéseket, megadott kritériumok szerint. A Balatoni Kör augusztus 4-én osztja majd ki a díjakat, miután a zsűri – melynek a We Love Balaton is tagja – kiválasztotta a legjobbakat.

Címkék