Kompromisszumok nélkül térhet be bárki abba a zánkai fagyizóba, ahol tej-, laktóz-, cukor- és gluténmentes fagylaltok is elérhetők. Megnéztük a Gyógynövény Fagylalt Műhelyt, ahol a névadó, a gyógynövényes fagylaltok mellett a dörgicsei zserbóba vagy a zánkai álomba is belekóstolhatunk.

„Mindig is tudtam, hogy lesz fagyizóm, csak azt nem tudtam, mikor meg hol” – meséli Bóza Barbara, a hely megálmodója és üzemeltetője, és a Fészek -Étel és Hotel- is az ő keze alatt fut. Barbara a használatban lévő fagyipultot már évekkel ezelőtt lementette a telefonjába, hogy majd egyszer ilyet szeretne (Dolce Vita fagyisvitrin).

Három évvel ezelőtt adódott a lehetőség, Barbara pedig nem volt rest élni vele. Mivel a lokáció a Gyógynövény-völgyet érinti, így a fagyizó is ezt a karaktert kapta, de nem kizárólagosan. A gyógynövények tulajdonképpen el vannak rejtve az ízekben: a bodzában a menta, az eperben a bazsalikom vagy éppen a dörgicsei zserbóban a baracklekvárba van belefőzve egy kis levendula, így finoman megjelennek, érvényesülnek, de közben ott vannak a klasszikusok, a csoki, a vanília, a puncs, amelyek elkerülhetetlenek – tudtuk meg Barbarától.

A csoki ezúttal nem ízében rejtett, hanem nevében, ugyanis bécsi keringő névet fut – tartalmaz egy kis baracklekvárt. Egy kis csavar van ebben is, úgyszintén a zánkai álomban, ami egy tejalapú fagyi málnadzsemmel, tökmagolajjal (utóbbinak szintén vannak jótékony hatásai). Az ízekben is pontosan ez a finom játékosság érezhető, aki esetleg megijedne a gyógynövényektől, nem kell tőlük tartania, mert egyik fagyi ízét sem uralják le, csak finom kiegészítőként jelennek meg, kedvencünk a bazsalikom-eper.

Mentes fagyik

Az összes gyümölcsfagyi tej- és laktózmentes, illetve gluténmentes – ezt gyakorlatilag azok is tudják enni, akiknek van valamilyen allergiájuk, avat be Bóza Barbara. A tejalapú fagylaltok természetesen tartalmaznak tejet, de a kínálatban elérhető például cukormentes kávéfagylalt is. Ez a fajta letisztultság megjelenik az alapanyagok szintjén is:

Az őszibarack tegnapelőtt még a fán volt, ma itt, ebben a fagyiban

– teszi hozzá Barbara, aki a fagylaltokban sem színezéket, sem ízfokozót nem használ. A hozzávalók egyenesen a termelőtől érkeznek, és azt nagyon fontosnak tartja, hogy mindig megbízható legyen a minőség. „Ha valamiből nincs meg a megfelelő alapanyag, akkor egy-két hétig nincs az a fagylalt, ebben nincs kompromisszum.”

Fröccs és biciklisek

A már megszokottt nyitvartás húsvéttól októberig tart, ami jól lefedi a biciklisszezont és szólítja meg a bringásokat is, de nem csak a bicikliutak, hanem a Hegyestű is nagyon közel van (a hegy csinos panorámát is ad a helynek). Egy BalatonBorra, Martinus- vagy Tagyon Birtok-féle fröccsre bármikor betérhetünk ide, de kaphatók sokak kedvencei, a Békanő üdítők is. Látogatásunk óta már saját szörpök is elérhetők: szamóca-, menta-, levendula-, bodzavirág-, citromfű- vagy uborka-menta-ízetésben. A jövőben teakeverék forgalmazását is tervezi Barbara.

A Gyógynövény Fagylalt Műhely a ZánKapu épületegyüttesében található, ahol a ZánKapu szálláshely mellett a Neked Főztem Gasztrokocsma is várja vendégeit.

A fagylaltok nem gombócáron, hanem dekagrammáron (120 forint/dekagramm) kaphatók.

Elérhetőség

Gyógynövény Fagylalt Műhely

  • 8251 Zánka, Fő utca 3–7.
  • Facebook 

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék