Keresés

Gasztró

Mi kell a jó fröccshöz? Van öt tippünk.

Kevés ennél egyszerűbben elkészíthető hűsítő nyári ital létezik. Következzen öt tipp, ha jó fröccsöt szeretnél készíteni.

Gasztró

Nápolyi típusú pizzával erősít a Pura Vida Port

A korábban tapolcai éttermükben megszokott ízekkel, és néhány igazi újdonsággal nyitott ki a Pura Vida Port a keszthelyi kikötőben. Megnéztük, mire számíthatunk náluk.

Gasztró

Balatoni siker a torinói Bocuse d'Or-on

Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese és az általa vezetett magyar csapat 8. helyezést ért el a világ legrangosabb gasztronómiai versenyének európai döntőjében.

Gasztró

A két Michelin-csillagos bécsi étteremben is balatoni bort szolgálnak fel

A Szent Donát Birtok öt bora is felkerült a bécsi Mraz und Sohn itallapjára. Kovács Tamás, a borászat vezetője mesélt nekünk az étteremről és a csopaki borok sikeréről.

Gasztró

"Még nem tudom felfogni, hogy négy helyett kétszáz embernek főzök"

Vega és vegán étterem, kávézó, söröző egyben. Akár családdal érkezőknek is ajánlott. A Veganeeta Home pár hét alatt Balatonalmádi új kedvence lett.

Gasztró

Bezárt A Másik bolt Balaton, de hamarosan indul A Mászik bolt!

Willmann Fábiánt, A Másik bolt tulajdonosát kérdeztük arról, miért lett vége az örvényesi történetnek, és hogyan folytatják.

Gasztró

A Badacsony látványához jól passzol a szuvidolt tarja

A balatongyöröki Csóka Fészek szintet lépett az új tulajdonosokkal. A mangalicájuk olyan, hogy utána csak arra leszel képes, hogy nézd a vizet.

Gasztró

A Balatoni Gasztrotérképet már applikációként is használhatjuk

Megjelent a 2018-as Balatoni Gasztrotérkép, amihez már Android és iOS applikáció is csatlakozik.

Gasztró

Traktor selfietől a bortotóig

Június 2-án, az első "Szent György-hegy hajnalig" pincetúrán 16 pincészetben ünnepelhetjük majd a nyár kezdetét.

Gasztró

Hagyomány és evolúció: Csopakon új szelek fújnak

Helyi alapanyagok felhasználása, elfeledett hagyományok újjáélesztése, közérthető magyar konyha - egyre több csopaki étterem erre törekszik.

Gasztró

Platinával díjazták a Kreinbacher Birtokot a világ egyik legrangosabb borversenyén

Magyarország négy platina és tíz aranyérmet kapott, köztük a somlói Keinbacher Birtok pezsgője is remekelt. A Decanter World Wine Awards érmeit Londonban hirdették ki.

Gasztró

A BalatonBor után már a HegyBor logót is kereshetjük a polcokon

Három sikeres BalatonBor évjárat után érkezik a piramis következő lépcsőfoka: a Hegybor.

Gasztró

Balatoni éttermeket is díjaztak a Gourmet Fesztiválon

Gourmet különdíjjal jutalmazták az ország kedvenc szemesi éttermét.

Gasztró

Legyőzni az éjszakát, mint Szent György a sárkányt

Sok mindent látott már a Szent György-hegy, de olyan egész éjszakás, több helyszínes program még nem volt, ahol a pincék hajnalig nyitva tartanak.

Gasztró

Feljössz, és egy pillanatra bennakad a lélegzeted, ahogy körbenézel

Badacsony környékének egyik slágerterasza lehet a Csendes Dűlő Szőlőbirtok új vendégfogadó része. Olyan hely ez, ahol a kilátásról csak a borok vonhatják el a figyelmet.

Gasztró

"Nem akartunk elszakadni attól, hogy magyarok vagyunk a Balaton közelében" – új helyen nyitott a Kalóz

Badacsonytomaj helyett a Balatonudvari Golfpálya a helyszín, de a minőség és a beach food marad.

Gasztró

Balatoni borászatok és partközeli éttermek is felbukkannak a Gourmet Fesztiválon

A hétvégi Gourmet Fesztiválon részt vesz többek között a füredi Sparhelt, a veszprémi GUSTO13 és a Káli Kövek is.

Gasztró

Gyenesdiáson és Balatonfüreden próbálhatod ki az év legjobb fagylaltjait

A Bringatanya bazsalikomos málnája az ország-, a Bagaméri Annabáli Csemegéje pedig a Balaton legjobb fagyija 2018-ban.

Gasztró

A Balaton-felvidéki Borvidék versenyén egy szentbékkállai pince vitte el a legnagyobb díjat

A Sümegen rendezett versenyen ezúttal nem a régió borászai, hanem az ország más részéről érkező szakértők döntöttek a díjakról.

Gasztró

Újra kinyit az egyik leghangulatosabb, teljes utcát elfoglaló terasz Balatonfüreden

A Blaha Lujza utcát idén nyáron többször is lezárják majd, hogy szabadtéri eseményeknek adhasson otthont.

Gasztró

Minden, amit tudnod kell az idei BalatonBorokról

A BalatonBor 2017-es évjáratának premierén jártunk, ahol kiderült, hogy idén nyáron akár Balatonbor-fagyit is ízlelhetünk majd.

Gasztró

Egy éve elhunyt balatoni szakembert választottak a Borászok Borászának

Konyári János posztumusz nyerte el a Borászok Borásza címet.

Gasztró

Szigorúan bírálták a nők a pálinkát Zamárdiban

Az idei Balaton Open Pálinka- és Párlatverseny 2 napon át, 29 nő és 130 pálinka részvételével zajlott, 9 aranyérem született.

Gasztró

Már pont ideje volt, hogy itt gasztrofesztivált rendezzenek

Kishegyre tényleg érdemes odafigyelni: a kilátás páratlan, a helyi borászatokat, valamint éttermeket pedig szintén érdemes felfedezni.

Gasztró

Ha a legnagyobb dózist akarod Badacsonyból, itt megkapod

A közvetlen, borsznobériától mentes hangulat, a környék ritkaságait is kínáló választék miatt a Pláne Badacsony megkerülhetetlen helyévé vált. Már nem csak nyáron.