Folyamatosan keressük az új balatoni helyeket, melyeket érdemes felkeresni a nyári szezonon kívül is. Szerencsére a tavaly megírtak közül sokan nem húzták le a rolót augusztus 20. után sem, és akár egész évben várják a vendégeket, sőt, van közöttük olyan is, ami eleve ősszel vagy télen nyitott meg. Ez az időszak arra is tökéletes, hogy nyugodtan leteszteljétek azokat a helyeket, amelyekre a nyári pörgésben nem volt idő. Összegyűjtöttük az elmúlt hónapok beszámolói (és a legújabb nyitások) alapján, hogy mely szuper éttermek, kávézók és különleges boltok várnak rátok most a Balatonnál.

Mivel a helyek egy része télen csak a hét második felében vagy a hétvégéken tart nyitva, mindig tájékozódjatok erről, mielőtt útnak indultok!

1/16

Bitang Burger

Az Alsóörs szívében található Bitang Burger & Coffee Shopban tetovált, vidáman sütögető szakácsok látványa fogad, miközben hardcore punk duruzsol a háttérben. A burgerezőt két helyi fiatal, Mária és Olivér alapította 2021 tavaszán. Az északi part egy minőségi, különleges burgereket is kínáló hellyel lett gazdagabb, ahol a húspogácsa és a pulled pork egy szendvicsben is élvezhető, és ahol a vegán barátok is törzsvendégek.


Hétfőn, kedden zárva, a hét többi napján nyitva vannak télen is.

2/16

A Konyhám Stúdió 365

A többszörös (például a 2021-es) Év Strandétele verseny-győztes balatonfenyvesi A Konyhám lépett egy merészet: Szikra Gabriella és társa, Renczés Gábor új éttermet nyitott Fonyódon, méghozzá nem is akármikor: 2021. december 27-én debütált A Konyhám Stúdió 365. A rájuk jellemző ötletes tálalással és szokatlan ízpárosításokkal várnak az új helyszínen is. Az étteremről hamarosan külön beszámolóval is jelentkezünk!
 

A téli szezonban péntektől vasárnapig vannak nyitva. Előre foglalni érdemes!

3/16

Kikötő Étterem

Törőcsik Zoltán séf vezetésével 2021-ben megújult az Almádi Yacht Club étterme, ahol változatos, modern, mégis házias ízvilágú bisztrókonyhával várják egész évben a minőségi gasztronómia híveit. Törőcsik Zoltán alsóörsiként tizenhat év londoni gyakorlatot követően, az aszófői Szálka és a füredi Neked Főztem érintésével érkezett meg Almádiba. Saját magát minimalista szakácsnak tartja, a nemzetközi menüsort magabiztos kézzel tálalja, a céklás arancinitől a gyöngytyúklevesen, a gambas pil pilen és a vörösboros marhapofán át a thai csirke curryig. 

Csütörtöktől vasárnapig vannak nyitva.

4/16

Völgyhíd Konyha & Rét

Egyszerű, de magas minőségű alapanyagokkal dolgozó, a nem szokványos tálalást és ízeket is bevállaló, izgalmas konyhát találtunk a 2021 nyarán megnyílt Völgyhíd Konyha & Rét kockaépületében. Bár a Rét függőágyban heverészős, chillezős hangulatát október közepétől egészen tavaszig nem élvezhetjük, a Konyha nevű étterem télen is várja a vendégeket. Az étlap egyetlen oldalon elfér, az „előétel-főétel-desszert” helyett a jóval lazább, „kezdés-folytatás-befejezés” fejezetekre osztott étlapon a legtöbb fogásnál csak a hozzávalókat árulják el. Mégsem érezzük úgy, hogy egy vakrandin veszünk részt, mert jó értelemben vett „régimódi” kiszolgálásban van részünk, amibe egy kis humor is belefér, és rendelés előtt mindent megtudunk az ételekről és az alapanyagokról. A hely kiadós reggeliket is kínál, a korán kelők itt is indíthatják a balatoni hétvégét. A Kőröshegyi völgyhíd látványa pedig minderre csak ráadás.

Csütörtöktől vasárnapig vannak nyitva.

5/16

Öböl Piknik

Mi sem bizonyítja jobban, hogy télen is érdemes tekerni vagy egyáltalán a Balaton partjára látogatni, mint a következő vendéglátóhely működése. Csopak és Balatonfüred között, az egykori Guruljon az Élet! bringáspihenő helyén nyílt meg a tavalyi szezonban az Öböl Piknik, melynek teraszán (ma inkább az üvegfalú belső terében) a reggelitől a késői vacsoráig egész nap élvezhetjük a balatoni panorámát. A kiadós szendvicsek, kemencés és grillfogások mellett a majonézes burgonyával kínált retró hekk és a nagymama süteményeit idéző almás pite és tiramisu miatt is érdemes tenni itt egy kitérőt, nem csak bringásoknak.

Péntektől vasárnapig vannak nyitva.

6/16

Kanyar Bárkonyha

Egy keszthelyi kiruccanás alkalmával érdemes letesztelni a 2021 májusában, a Festetics-kastély közelében nyílt éttermet, ahol közérthető, modern technológiával készült ételeket találtok, és ahonnan még a kastélyra nyíló kilátás is pazar. A tél egyik slágere a marhaoldalas házi triplán sült burgonyával, lila káposzta coleslaw-val, Keszthely város tortáját pedig újragondolva, minimalista külsővel kínálják.

Mindennap nyitva vannak.

7/16

Vulcanus Pizzabar

A Tapolca főterén 2021 őszén nyílt bor- és pizzabárban a Büttner Borászat és néhány helyi pincészet tételeit lehet megkóstolni, de be lehet ülni egy champagne-ra, gin-tonikra is. A nápolyi stílushoz közel álló pizzájukhoz Olaszországból és helyi termelőktől érkezik az alapanyag, és többek között olyan feltétek közül választhattok, mint a fior di latte, nápolyi csípős szalámi, szarvasgombakrém és csípős calabriai kolbászkrém. A helyről hamarosan külön beszámolóval is jelentkezünk!


Szerdától vasárnapig vannak nyitva.

8/16

Kedvenc Kávé és Delikát Tihany (Bezárt)

Tihany főutcáján, egy csendes kis udvarban található a Kedvenc Kávézó és Delikát, Török Péter és felesége, Török-Hardi Viktória szerelemprojektje. Egyszerre specialty kávézódelikátbolt és borlelőhely. Ide egy kávéra, szendvicsre, termelői hozzávalókból összeállított hidegtálra éppúgy be lehet ülni, mint egy pohár borra, kézműves sörre vagy a grillezett kukorica és a Tekeresvölgyi sajt találkozásából született különleges balotéra, ami a 2021-es Év Strandétele verseny döntős ételei közé is bekerült. A Kedves Cukrászda biztosítja a finom süteményeket, a polcokon pedig főleg közelben készülő minőségi termékek sorakoznak: a Kapolcsikum és a keszthelyi Spájz szörpjei, a Folly Arborétum és Borászat teái, a Hester’s Life granolái és a Bakonynektár mézei. 

Péntektől vasárnapig vannak nyitva.

9/16

​​Füge Fagyiudvar

Fagyizót akartak, végül négy évszakos reggeliző-cukrászda lett a Füge Fagyiudvarból. Akárcsak a fagyiknál, a süteményeknél is van vegán, tej-, cukor- és gluténmentes opció is, ez ma már alap. Ahogy a csúcsminőségű kávé is, ami itt a Caffé Perté dominikai ültetvényéről származó, 100 százalék arabica, sötét pörkölésű Santo Domingo kávéja. Fontosnak tartják azt is, hogy termékeikkel a régiót is képviseljék: az itallapon Kapolcsikum szörpök, környékbeli borok és pálinkák szerepelnek. A veszprémi Óváros téri helyre a szendvicsek miatt is érdemes ellátogatni.

Mindennap nyitva vannak.

10/16

Cafe Spirit

Siófok (és környékének) első mentes kávézó-cukrászdájaként nyílt meg Cafe Spirit, ahol tej-, glutén- és cukormentes szendvicseket, süteményeket és pékárut találhattok. A limonádékba cukormentes szirup kerül, és természetesen a világos pörkölésű specialty kávéba is kérhettek gabona- vagy magtejet, de akár mentes fagyit is. A tulajdonosok egy másik piaci rést is kiszolgálnak a mentes ételek mellett: az emeleten egy bérelhető, légkondicionálóval és nyomtatóval felszerelt tárgyalót alakítottak ki, ahol akár a munkára is koncentrálhattok, és 12 fős meetingeket is lehet tartani. 

Mindennap nyitva vannak.

11/16

nekem

Nekem a Balatont Balatonakarattya egyik kultikus helyeként tartják számon a környékbeliek és a turisták is: Ördög Nóra és Nánási Pál törzsvendégekből lettek üzlettulajdonosokdelikátboltjuk pedig annyira kinőtte magát, hogy 2021 óta két helyen is működik. Az üzletben hazai termelők finomságait találjátok: Mayer szörpöket, ütős chiliszószokat a Chilicumtól, különleges lekvárokat a Rosalestől, biokolbászokat és hamburgerpogácsákat a Hortobágy Angus családi gazdaságtól. A Nekem a Balaton saját brandként is létezik, a kávéjuk, Cloud 9 fagylaltjaik is csalogatják a vásárlókat. Az étlapjukon pedig olyan falatok szerepelnek, amiket egy balatoni este, fröccs mellé megkívánhattok: pizza, saláták, sonka- és sajttálak, mártogatósok.


Mindennap nyitva vannak, az üzletet Nóriék közösségi kertként működtetik, télen jégpályával várnak.

12/16

BL Delikát

BL YachtClub & Apartments megnyitotta a régóta álomként dédelgetett BL Delikátot, ahol kizárólag Balaton környéki termékek kerülnek a polcokra: találhattok itt kastélyosdombói, Nübel és Vászolyi sajtokat (utóbbiakért néha hajóval mennek át az északi partra), látrányi Balaton-Hús termékeket, Csehi tésztákat, kisberényi lekvárokat és szörpöket Spiesz Orsitól, csokikat a lellei Csillichocobonstól. Ezenkívül 12-féle kézműves sör, többféle balatoni gin és még brandy is kapható.

Mindennap nyitva vannak.

13/16

Derce

kovászos kenyér és a minőségi péksütemények örömét hozta el Veszprémbe Derce Pékbisztró. Papp Zsanett Odett házigazda, aki közgazdászból lett pék, szenvedéllyel készíti a napi 4-5-féle kenyeret, és szívesen kipróbál fűszeres újdonságokat is, a teljes kiőrlésűtől a rozmaringos-burgonyáson át a fűszeres-hagymásig. Az elmaradhatatlan kakaós csiga és a pogácsa mellett zsírral készülő házi húzott rétest is nyújtanak, káposztás, mákos, meggyes töltelékkel, de népszerű a vajas kiflijük, a kanelbullar (svéd fahéjas tekercs), a babka és a cukormentes galette is.

Keddtől szombatig vannak nyitva.

14/16

Pekedli

Pekedli a legjobb bizonyíték arra, hogy a szatócsboltok ideje még korántsem áldozott le. A 2021-ben nyílt veszprémi üzlet egy kisebb termelői piac felhozatalával csalogat az Óváros térre: friss szezonális zöldségek és gyümölcsök, hús- és tejtermékek, lekvárok, szörpök, kencék mellett borok és sörök is várnak itt, de rendszeresen szervezett workshopokon is részt vehettek.

Keddtől vasárnapig vannak nyitva.

15/16

KUNSZT

Egyszerre dizájnboltgalériabrunchbisztrókávézó és közösségi tér – a veszprémi Rosenberg-ház földszintjét a KUNSZT! foglalja el 2021 óta, ahol egy helyen találkozhattok magyar tervezők, iparművészek egyedi, kis szériás termékeivel, melyeken rögtön felismerhető a veszprémi és a balatoni kötődés. A KUNSZT! emellett közösségi tér is, ahol a dizájnerek workshopokat, időnként egyéni kiállításokat rendeznek, és ahol kicsik és nagyok is belekóstolhatnak a mindennapi alkotás és kreativitás örömébe. A vásárlás vagy egyéb programok előtt pedig érdemes átülni az üzlethelyiség brunchbisztró-kávézójába is egy szendvicsre, smoothie-ra.

Mindennap nyitva vannak.

16/16

Wine & Vinyl Bar & Store

Válogatott bakelitlemezek és a hazai, illetve nemzetközi borászatok tételeinek tökéletes szinergiája – ez fogad titeket, ha betértek a Veszprém szívében levő Wine & Vinyl Bar & Store-ba, mely 2021 decemberében (!) nyílt meg, Zsandár Tomi régi álmaként. A borkínálat gerincét, mely a tervek szerint másfél havonta változni fog, egy 30-35 tételes nyitókészlet adja, válogatott natúr borokkal, proseccóval, hazai borászatok különleges tételeivel vagy épp csapolt Budaprés ciderrel. Lemezkedvelőknek is igazi Kánaán a Wine & Vinyl, a polcokon sorakozó bakelitek közül bátran választhattok kedvencet, hiszen a hely lemezboltként is működik.

Keddtől szombatig vannak nyitva.

Címkék