Új, tíznapos gasztro- és kulturális fesztivál indul a Balatonnál, méghozzá kora tavasszal. A Taste Balaton lényege, hogy nem egy fesztiválhelyszínre települnek ki vendéglátóegységekkel és programokkal, hanem a résztvevők kereshetik fel a vendéglátóhelyeket, amelyeknek házigazdáik külön, csak a fesztiválon elérhető menüsorokkal és programokkal készülnek. Ráadás, hogy egyes helyszínek között akár e-bike-kal is közlekedhetünk. Nyolc olyan, Taste Balatonhoz csatlakozó helyet ajánlunk, amelynek programjaiból mi magunk is kaptunk egy kis ízelítőt a fesztivál által szervezett sajtóútnak köszönhetően.

Taste Balaton egy új – 2024-ben először induló – 10 napos gasztro- és kulturális fesztivál , amely 26 balatoni étterem, gasztrohotel, valamint kulturális intézmények, borászatok és a BalatonBike365 összefogásával jön létre. 2024. március 8–17. között minden részt vevő étterem különleges, csak ebben az időpontban elérhető menüvel és programmal készül a workshopoktól kezdve a vacsoraszínházon át az irodalmi estig. A kora tavaszi időpont a szervezők szerint kifejezetten ideális – szemben a nyári nyüzsgéssel – egy nyugodtabb és mélyebb kapcsolódásra, időtöltésre.

1. Veganeeta Home, Balatonalmádi

Vegán rántottát (csicserilisztből), házi kenyereket, de még vegán cheddart is kóstolhattunk a Balaton környékének első olyan éttermében, ami kizárólag növényi alapú ételeket kínál. Utóbbi ételt, vagyis a vegán sajtot pedig mi magunk – a fesztivál sajtóútjának résztvevői bevonásával – készíthettük el (ennek fő összetevői a sörélesztőpehely, krumpli, sárgarépa és fűszerek). Árvai Anita, az étterem tulajdonosa a fesztivál idejére is készül csapatával főzőworkshoppal, de lesz például egy nőnapi, beszélgetős brunch is a 2023-ra új, nagyobb helyre költözött Veganeeta Home-ban.

Tegyetek úgy, ahogy mi is!

Akár e-bike-kal is továbbállhattok a fesztivál egy másik helyszínére, mint például mi Balatonalmádiból Csopakra. A Veganeeta reggelije után ugyanis a BalatonBike365 és a Balaton Bike Tour csapata előkészítette számunkra (ez a szolgáltatás a fesztivál ideje alatt is elérhető) az elektromos bringákat. Rásegítéssel természetesen alternatív útvonalon indultunk tovább, így a parttól távolabb, felfelé vettük az irányt. Napsütés, balatoni panoráma és könnyű tekerés – megfelelő öltözékkel kiváló program lesz mindez márciusban is!

2. Csopaki Resti by Laurel

A biciklizést követően forralt borral, de még házi pálinkával is vártak minket Csopakon, a Resti by Laurelben. Karácsony Bence, a Resti séfje az egész csapatot levette a lábáról a vasútállomás és a Resti közti placcon, grillben készített házi (cigánykenyérként is ismert) bodagjával, amit különböző kencékkel, például isteni füstölt vajjal kóstoltunk. A Csopaki Restibe nemcsak a fesztivál ideje alatt, hanem egyébként is csak előre foglalással érkezhetünk, a hely ugyanis mindössze 10 férőhelyes. Ezzel az ország legkisebb bisztrója címet viselő helyen egyszerre találkozik egy lakásétterem meghittsége a kreatív degusztációs menükkel. A Taste Balaton fesztiválra több vendégséf érkezik az étterembe.

3. Casa Christa, Balatonszőlős

A Michelin-kalauz kiváló ár-érték arányú éttermeknek járó Bib Gourmand-jelölését is birtokló Casa Christa céklás rizottóval és kacsamellel készült a csapat számára. Az olasz mintára kialakított, hét vendégházzal rendelkező birtokot is bejártuk, ahova a tavasszal virágzó mandulafák is visszavárnak majd. A meseszép panorámájáról híres (a Balaton is látszik!) Kis Gella-dombon létrejött birtok egy 20 éves álom beteljesülése, konyhájuk a magyar és mediterrán vonalat egyaránt képviseli. A birtoknak saját fűszerkertje és veteményese van, de korábbi ottjártunkkor Forrai Miklós és Kriszta, a hely tulajdonosai azt mondták, hogy tervezik, hogy állatokat is tartanak majd. A Casa Christában a Taste Balaton fesztivál alatt többek között divatbemutatóval, beszélgetőesttel is készülnek.

4. Kistücsök Food and Room, Balatonszemes

Csapody Balázs, a szintén Bib Gourmand-ajánlással rendelkező KistücsökFood& Room tulajdonosa elsők között tette le a voksát az egész éves balatoni vendéglátás mellett, nem titok, hogy ötletadóként is csatlakozott a Taste Balatonhoz. A fesztivál teljes ideje alatt nyitva áll majd a vendégek előtt a Kistücsök Séfszobája, a degusztációs menüt kínáló, látványkonyhás külön étterme. Mi ízelítőt a Ferencesek főztje című könyvben található, közel háromszáz éves erdélyi receptekből kaphattunk: a 300 éves erdélyi derelye, a pisztrángleves és a diós sása (sertéstarja savanyú diómártással) is szerepelt az étlapon. Vacsora előtt Karády Anna balatonfüredi író a Füredi lány című könyvéről zajlott beszélgetés. A fesztiválra a Kistücsökben további tematikus vacsorákkal, könyvbemutatókkal, gasztronómiai beszélgetésekkel is készülnek.

5. Lokal47, Kéthely

Utunk másnap reggelét a Kristinus Borbirtokon indítottuk: termelői brunch, pincetúra és farmlátogatás várt ránk. A birtok étterme, a Lokal47 2022-ben indult, neve azt jelenti, hogy zömében maximum 47 km-ről érkező hozzávalók kerülnek a tányérra. Ozsvárt kolbászt kóstoltunk kanizsai mustárral, házi kenyérrel és friss salátával. Az étterem konyháját Csillag Richárd séf viszi, aki 2022-ben negyedik lett az ifjú szakácsok világbajnokságán, és aki 2023-ban az Év Strandétele verseny zsűritagja is volt. A Lokal47 nyitása óta a Michelin-kalauz Tányér jelölését is megkapta. A Lokal47-ben a Taste Balaton fesztivál alatt lesz művészeti workshop, napindító jóga, kiállítás, birtoktúra.

6. Villa Kabala, Szigliget

A zöld Michelin-csillagos Villa Kabala süllyesztett kertbemutatója mellett alkoholmenteskoktél-workshopjába nyerhettünk betekintést. A házi fermentált italok világában jól mozgó Fölföldi Péter – az étterem egyik tulajdonosa – sok-sok trükköt és titkot elmesélt a kombucha, de a vízikefir elkészítéséről is. Mindeközben balatoni panorámás teraszukon annyira jó idő volt, hogy a télen először kabát sem kellett. Saját bodzás habzóboruk, a Bozzante nagyon sok ember kedvence lett ezen a programon is. A Taste Balaton fesztivál alatt is elérhető italworkshopon kívül beállhattok egy napra a konyhájukra is.

7. Hableány, Badacsonytomaj

Ezek után a Hableány asztalai között ülve egyszer csak vacsoraszínházba csöppentünk. A tapolcai Tamási Áron Színtársulat egy külön a Taste Balatonra komponált előadásának jelenete mellett az étterem 1967-es étlapjából kóstolhattunk. Persze újragondolva: a Hableányt felújító Laposa család fogta az előkerült, több mint 50 éves étlapot, és Ács Ferenc séffel a modern kor igényeire szabták a rajta szereplő ételeket. Kóstoltunk többek között halászlevet, fogasfilét, bécsi szeletet, valamint bélszínjavát Budapest módra, de a Gundel-palacsinta sem maradhatott el. A színház teljes előadásában egy vacsora mellett a fesztiválon lehet részetek.

8. Kővirág – Étel, Ital, Ágy, Köveskál

A Kővirág forró kemencéje mellett ért minket a Taste Balaton fesztivál ízelítőjének utolsó állomása. Itt Zakar Kata, az étterem egyik tulajdonosa fogadott minket egy igazi terülj-terülj asztalkával. Friss zöldségek, gyümölcsök, házi kenyér, sajttál és más hidegtálak vártak, persze a pitéről és a répatortáról sem feledkezhetünk meg. A kiemelt program pedig, amivel a fesztiválra is várnak, az a terítés workshop lesz: Kata megosztja, hogyan varázsolhattok egy pillanat alatt gyönyörű terítéket egy meghitt családi vacsorához, a szabályos tálalási rendszerektől egészen a spontán díszítésig. A Kővirág fesztiválra szervezett programjai között egy köveskáli műterem-látogatás is szerepel.

Címkék