Keresés EN

Ez is érdekelheti

Gasztró

Egy verhetetlen páros: A téli Balaton és az elegáns vörösborok

Hivatalosan a nyolcadik alkalommal tartották meg a Jásdi Borteraszon az év egyik legjobban várt boros rendezvényét, amin két év elteltével – a Covid alatt csupán szakmai grémiumként hívták össze – végre a nagyközönség is újra részt vehetett. Telt ház, Balaton, csodás borok, remek hangulat – így láttuk mi!

Azt már régen meg tudta lépni a régió, hogy a Balaton valójában sokkal több a könnyed, egynyári boroknál, mert ott tud lenni a mélység, ott tud lenni a finesz, ott a furmint, ott a rizling, ám mára már az is egyre többek előtt nyilvánvaló, hogy az itteni, hűvösen elegáns vörösborok nemcsak menők, hanem szemtelenül jól is csúsznak. Nyugodtan kijelenthetjük:

manapság kifejezetten sikk balatoni bort inni!

manapság kifejezetten sikk balatoni bort inni!

A hozzáértő borkedvelőknek azonban az „Olaszrizling szerintünk” és a „Vörös Balaton” rendezvények miatt – és a környék magas minőségű borainak köszönhetően – éve óta kifejezetten Csopak a Mekkája. A törzsközönség pedig nem tágít, hanem egyre csak növekszik – foglalhatnánk össze tömören a december eleji Vörös Balatonon szerzett tapasztalatainkat a változatos és igényes vendégkör összetételét elnézve.

„Magát a rendezvényt minden évben egy adott tematika köré felépülő szakmai beszélgetés előzi meg, aminek kapcsán idén mindenkitől egy, a saját pincéjéből szabadon választott, 2021-es évjáratú, fiatal vörösbort kértem, ugyanis mi a családban úgy gondoljuk, hogy jelenleg a jó ár-érték arányú, könnyen eladható, mégis prémiumminőségű boroknak van elsődlegesen létjogosultsága” – fejti ki Jásdi Attila házigazda és fő szervező.

„Magát a rendezvényt minden évben egy adott tematika köré felépülő szakmai beszélgetés előzi meg, aminek kapcsán idén mindenkitől egy, a saját pincéjéből szabadon választott, 2021-es évjáratú, fiatal vörösbort kértem, ugyanis mi a családban úgy gondoljuk, hogy jelenleg a jó ár-érték arányú, könnyen eladható, mégis prémiumminőségű boroknak van elsődlegesen létjogosultsága” – fejti ki Jásdi Attila házigazda és fő szervező.

Jó érzés látni, hogy a Balaton környéki vörösborok egyre inkább fókuszba kerülnek, és egyre több rajongónak vonzó hívószó egy ilyen rendezvény, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy a régió színvonalban, hozzáállásban, filozófiában sokkal egységesebb a vörösborok terén, mint, mondjuk, a fehérborok vonatkozásában. Nem a húzós tanninú alkoholbombák gyártása a cél, hanem a többség a fogyaszthatóságra, az üdeségre, a lokalitásra és a helyi értékekre fókuszál, ami talán annak is köszönhető, hogy a hazai vörösborkultúra már haladó, modern időszakában alakították ki errefelé a követendő koncepciót.

Nemcsak nehéz évek, hanem nehéz évjáratok is állnak mögöttünk, aki viszont részt vett az idei „Vörös Balatonon” – legyen borász vagy vendég –, az egészen biztosan jól érezte magát. A nyolc éve elkezdett hagyomány, a közösen gondolkodás, együtt kóstolás ugyanis végre folytatódott, miközben Csopak és Füred mellett képviselve volt Boglár, Badacsony és a Káli-medence is.

Egy ilyen rendezvény nemcsak a borok népszerűsítésére remek lehetőség, hanem a környék szállásadóinak és gasztronómiájának is jót tesz, hiszen egy alapvetően szezonális látogatottsággal rendelkező régió csak úgy tud minőségben fejlődni, ha egész évben folyamatos a kereslet. Csopak ugyanis nagyon szép a nyári turistadömping idején, ilyenkor, a nyugodt, téli időszakban azonban egészen varázslatos.

Részt vevő pincészetek:

2HA Szőlőbirtok és Pincészet
Figula Pincészet
Guden Birtok
Homola Pincészet
Jásdi Pince
Káli Kövek
Kislaki Bormanufaktúra
Pálffy Borterasz
Petrányi Pincészet
Szent Donát Borkúria
Villa Gyetvai Borbirtok
Villa Tolnay
Zelna Borászat

Cimkék

Hasonló tartalmak

Egy csésze teát kapnak azok a gyerekek, akik elajándékoznak mesekönyveikből

?>

December 1–9. között néhány balatoni helyen leadhatunk általunk már nem használt mesekönyveket, az adományért cserébe egy csésze teával kedveskednek.

Új, tíznapos gasztrofesztivál startol a Balatonnál

?>

A Taste Balaton közel 100 programmal indul 2024 márciusában: lesz étteremszínház, séfpárbaj, több kiállítás és exkluzív menüket is kóstolhatunk.

Balatoni reggelizőhelyek, amelyek télen is nyitva tartanak

?>

Olyan helyeket ajánlunk, ahová télen is beülhetünk egy finom brunchra, hogy fenséges reggelivel indítsunk el egy szuper téli balatoni napot.

Ezek a legjobb kutyabarát helyek 2023-ban a Balatonnál

?>

Tizedik alkalommal hirdették meg az Év kutyabarát helye kampányt. Mutatjuk a balatoni nyerteseket.

Neked ajánlott

A