A déli parti gasztrotúránk után most az északi parton vágtunk neki egy egynapos kalandnak: Zánkától Szigligetig kóstoltunk minőségi fogásokat, ízletes borokat, de egy street art projekt bemutatója is belefért a programba, ami nagy örömünkre igazolja, hogy van igény arra, hogy még több művészeti összefogás és találkozás valósuljon meg a tónál. Élménybeszámolónk következik egy nem szokványos napról.

Azt, hogy egy napba mi fér bele, folyamatosan és többféle módon tesztelgeti szerkesztőségünk. Néhány hete számoltunk be egy gasztrohelyekkel teletűzdelt napunkról a déli parton, amiben benne volt a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont teraszán koccintástól a Kistücsök Séfszoba exkluzív gasztroélményéig sok minden. A soron következő, már északi parti egynapos sajtótúrán is egymás után értek az impulzusok, több most debütáló újdonsággal. 

Művészeti kultbázissal gazdagodott Zánka

Ahogy a hely neve is sejteti, a Kisbirtok Kultbázis egy olyan rendvezvénytér, ahol művészek találkozhatnak helyiekkel, turistákkal, és ahol már most egymást érik a birtokon készült alkotások bemutatói. Koncerteken, sétákon és más kulturális programokon vehetünk részt, de akár esküvői helyszínnek is kibérelhetjük a 2021-ben nyílt birtokot.

Szabó Andrea, a Kisbirtok Kultbázis tulajdonosa az évek alatt felépített reklámügynökségi karrierjét hagyta hátra álmaiért: amikor jó néhány évvel ezelőtt megvette az elhanyagolt pajtaépületet – és megálmodta annak mai formáját –, még nem sejtette, hogy egy népszerű hullám előtt jár.

Érkezésünkkor Jakócs Dorottya Káli istennő című alkotása fogadott minket. A vibrálóan színes festményen az istennő éppen kiemeli négy karját a Balaton vizéből, miközben hattyú testőrei a különböző ékszereit őrzik. A Kisbirtok Kultbázis a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program Kultháló-helyszíne, aminek köszönhetően a jövőben még 5 készülő alkotást várhatunk a birtokon

Mi az a Kultháló?

A Kultháló VEB2023 helyszínein idén is művészeti ágak, élmények és emberek érnek össze: a program lényege, hogy közelebb hozza az alkotás folyamatát a befogadóhoz, egyszerit és megismételhetetlent teremtsen. Így lesz ez a Kisbirtok Kultbázison is.

A bemutatókon a helyi tehetségekkel egy-egy meghívott zenészt állítanak párba – DJ Q-Cee-t vagy éppen Ecküt –, ebből izgalmas előadásokat várhatunk. Emellett élő zenés kézműves-foglalkozásokkal, családi eseményekkel és piaci napokkal is várják az érdeklődőket májustól szeptemberig. Tóth Szabina zenei vezető improvizált előadása a sajtóúton.

A Hableány újdonságai

Ebédünk helyszíne a Badacsony ikonikus épülete, a Hableány étterem, amit 2019-ben nyitott újra a Laposa család. Már a vendégtérből látható hatalmas tartályok hívogattak minket a pincelátogatásra, ami Laposa Bence kalauzolásában meg is történt, végigvezetett a pezsgő- és borkészítés szakaszain, beavatva például az új, alig fél éve működő felhőalapú technológiájukba is.

Az ételek fejlesztése sem kevésbé fontos cél a Hableányban: a nyári étlapon könnyedebb, akár egyénileg összeállítható, magas minőségű ételek szerepelnek Ács Ferenc séftől. Bár a borjúbécsi (200 g) parázsburgonyával (6450 Ft) mellett nem lehet csak úgy elmenni – hatalmas sláger volt a csapatban –, saját kemencében sült pizzáik és a calamaretti tészta biztosan nagyot mennek majd a nyári hónapokban. A tapolcai lazacpisztrángot (5950 Ft) nem érdemes kihagyni, a köretek közül pedig választhatjuk a szezonja derekán járó sült spárgát hollandi mártással és barnavajjal (2850 Ft), de a répa és karfiol is nagyon izgalmas kísérő alapanyagokkal, nem mellesleges gyönyörű, színekben pompázó tálalással választható.

Az alapanyagok terén helyiben gondolkoznak, de ahogy Laposa Bence említette: nem mindenáron. A fentebb már említett pisztráng Tapolcáról, a tejföl, a sajtok Vászolyról, a tészta Olaszországból, a borjú pedig Hollandiából érkezik. Kedvencünk volt az aranygaluska 2 főre (4850 Ft), amit túlzás nélkül kötelezően ajánlunk mindenkinek, aki szereti, vagy azt gondolja, hogy már megtalálta, hol készítik a legfinomabbat. 

Tipp: Június 10-én jön a Balatoni Pezsgés, ahol a Balaton környéki buborékos italoké lesz a főszerep a Hableányban és a Laposa Borteraszon is.

Azok a Szent György-hegyi borok!

A Szent György-hegyen nyílt meg már 2 éve a Borbolt a völgyben nevű, kedves és meghitt pop-up hely. Budavári Dóra, a borbolt tulajdonosa és a Szent György-hegy hajnalig megálmodója kibővített teraszát mutatta meg nekünk utunkon – konkrétan az előző nap készült el.

Az exkluzív látogatásunk során Dóri természetesen kóstolót is tartott nekünk az új, elbűvölő panorámás teraszon. A polcokon a hegy 15-20 pincészetének borai sorakoznak, melyek, nem titok, hogy Dóri személyes kedvencei. Hozzá fűződik egyébként az 1 Bor 1 Vers projekt is, amikor évente egyszer a Szent György-hegyi borászok a különlegesebb tételükhöz választanak egy kortárs verset, amelyet aztán egy nyakcímkén a palackra is felhelyeznek.

Június 3-án újra eljön a Szent György-hegy hajnalig, a nyárindító fesztiválon közel 20 pincészetet járhatunk végig borkóstolók, irodalmi és más programok, koncertek kíséretében.

Mediterrán konyha és koktélbár Szigligeten

Utunk utolsó helyszíne a szigligeti Mérce, ami Szigliget első koktélbárjaként nyitotta meg kapuit 2021-ben. Azóta tapasokkal, tavaly nyárra pedig többféle mediterrán fogással bővítették kínálatukat. A tulajdonosok (akik a Kikötő étterem tulajdonosai is), Varga Marcsi és párja, Szaszák Zoltán tenerifei nyaralásán megszületett ötlet mára teljesen kiforrta magát. Korábbi beszámolónkat itt olvashatjátok.

Az ételek markáns részét a pasta és a pizza adja, előbbiek olasz tésztagéppel készülnek, a tésztákat pedig nemcsak megenni lehet, hanem meg is lehet vásárolni a szomszédos Kisboltban. Az egyedülálló Morello Forni pizzakemencéből pedig érkeznek a fantasztikus pizzák, egy tucat klasszikus feltét választási lehetőségével. Ha ez nem lenne elég, készítenek paellát, valamint halak és tengeri herkentyűk is megtalálhatók az étlapon.

Az itallapra is érdemes időt szánni, ugyanis már több mint 80-féle ginből választhatunk koktélalapot. Nyárra feltétlenül bakancslistás helyszín, ahogyan az utunk során bejárt bármelyik másik is. Ha előre terveztek, a többi helyen említett programokat is elcsíphetitek.

Címkék